A háromgyermekes Tőkés Bertalan néhány évvel ezelőtt még maga sem gondolta volna, hogy puszta kíváncsisága egyszer több milliárd fényévnyi távolságra hívja. Nem akart ő többet, csak a saját szemével látni azokat az égi tüneményeket, amelyeket ember legfeljebb csupán a tévében pillanthat meg közelről, vagy úgy egyáltalán. Ma viszont már minden helyi tudja: Csömörön nála szebb felvételeket senki sem készít a Holdról vagy a titokzatos csillagködökről.
A képeidben elmerülve mindig megütközöm azon, hogy csak néhány éve kezdtél felvételeket készíteni az égi jelenségekről. Hogyan jött ez az életedbe?
A fotózás mellékvágány volt, engem alapvetően az érdekelt, hogy végre saját szemmel lássam a szép, nagy csillagködöket és a többit. Vettem is egy távcsövet, aztán gyorsan rájöttem, hogy a fényszennyezett csömöri égen nem sok mindent lehet látni ezzel. Sok dolgot meg sem találtam, pedig tudtam, hol kellene keresni. Ekkor jött a fotózás egy teljesen véletlen folytán: a szomszédomnak mutattam a Holdat, mire megkérdezte, hogy a távcsőbe fotózhat-e a telefonjával.
Leteszteltük, és elsőre sikerült is lencsevégre kapnunk a Nagy-Orion-ködöt.
Gondoltam, akkor mégiscsak kellene valamit kezdeni ezzel, mert ha ez ilyen jól látszik, akkor a többi is sikerülhet.
Próbálom elképzelni, hogyan készülhetett ez a kép…
Odatartottuk a telefon kis kameráját a távcső okulárjához, és készítettünk egy két-három másodperces képet. Hosszabbat nem is nagyon tudtunk, mert annak a távcsőnek még nem volt semmilyen mozgatóelektronikája. Tökéletes ugyan nem volt, színes viszont igen, és már egészen hasonlított arra, amit a tévében mutogatnak.
Mi jött ezután?
Vettem egy pici asztrokamerát, hogy kipróbáljam, tényleg megy-e ez nekem. Nagy örömömre azzal is sikerült egész jó képet készíteni. Aztán „elindultam a lejtőn”: most már egy elég komoly felszerelésem van speciális, asztrofotós kamerával, meg minden egyébbel, ami kell hozzá.
Mióta érdekel téged a csillagászat?
Már gyerekkorom óta érdeklődöm a különféle tudományok iránt, nemcsak a csillagászatot szeretem, hanem a fizikát és a kémiát is, a kedvenc műsorom is a Delta volt. Voltam annak idején obszervatóriumban és planetáriumban is, meg szerettem kifeküdni a csillagos ég alá. Abban a borsodi faluban, ahonnan származom, sokkal sötétebb volt az ég, pláne 35-40 éve.
A 2010-es évekig egyébként nem nagyon merült fel bennem az, hogy távcsöveznem kellene.
Ráadásul Budapesten, ahol később éltem, nem is lett volna túl sok értelme próbálkozni a csillagászati megfigyelésekkel.
Mikor lett meg az első távcsöved?
Hamarabb volt a fiamnak, mint nekem. De az egy karácsonyi ajándékba kapott játék távcső volt, amellyel nem voltam elégedett. Mondom, a kutyafáját, ennél biztosan van jobb is! Ekkor kezdtem el nézelődni a tematikus oldalakon, és miután végigböngésztem mindent, tudtam, milyen eszközre volna szükségem.
És milyet néztél?
Az első egy 20 centiméteres tükrös távcső volt, amit a feleségem hozott haza a boltból. Fogalma sem volt, mit bíztam rá, úgyhogy csodálkozott, és gondolkodott, hogy is tegye be az autóba. A mostani technikai felszerelésem amatőr szinten már bőven az átlag fölött van.
Mi egy jó felvétel titka?
A kép minőségét erősen befolyásolja az, hogy honnan készíti az ember. Itt, Pest mellett, ha megszakadok, se olyat tudok olyat csinálni, mint más mondjuk a Hortobágy közepén.
Az ott készült felvétel jobb, részletgazdagabb lesz, amivel én nem tudom felvenni a versenyt.
Persze hozzáteszem, nem is vágyom arra, hogy profi legyek. Tagja vagyok a Magyar Asztrofotósok Egyesületének, amelynek van egy törökkoppányi észlelőhelye a Balatontól délre, egész jó, sötét éggel. Most épül ki, úgyhogy idén talán már lesz is alkalmunk kipróbálni.
Mennyi idő alatt készül el egy kép?
Sok, pláne az elején, amikor még az ember tanul. A képkészítés nem csak annyi, hogy lefényképezem és kidolgozom, az sem kevés idő, hogy megtanuljam, hogyan kell a távcsövet, a mechanikát és az összes szoftvert rendesen beállítani. Az idő nagy része ezzel megy el.
Melyik volt a legtávolabbi dolog, amit láttál?
Nagyon nem mértem, de ha most végignézném a képeimet, valószínűleg sok fotón találnék olyan két-két és fél milliárd fényévre lévő galaxisokat, amelyekig el lehet látni ezzel a technikával. A Stephan’s Quintet nevű galaxiscsoportról is készítettem már felvételt, amely öt galaxisának távolsága úgy 250–350 millió fényév.
A gyerekeidet mennyire érdekli a csillagászat?
A nagyobbik kislányomnak egész jó kis művészi érzéke és néha még véleménye is van. Időnként adok is rá, mert nagyon jó a szeme ezekhez a dolgokhoz. A pici lányomat kevésbé érdekli, bár amikor kijön a család megnézni, mit csinálok a kertben, akkor ő is megkukucskálja a távcsőben a Holdat. A kisfiam nyitottabb, de télen annyira nem vágyik arra, hogy három-négy órát velem töltsön kint a mínusz 6-8 fokban. Nyáron viszont jön a saját távcsövével, sőt, neki is van már képe a Holdról, majdnem jobban is sikerült, mint az enyém.
A feleséged mit szól a hobbidhoz?
Toleráns – talán ez a legfontosabb, mert amikor egy kicsit besötétedik, én indulok kifelé, ő pedig marad a gyerekekkel. Hozzáteszem, a magyar asztroklíma olyan, hogy ha nálunk hetente van két olyan éjszaka, amikor valóban érdemes is kimenni fotózni, akkor sokat mondok. A legtöbb héten viszont nincs is két olyan éjjel, amikor értékelhető képeket lehet készíteni, úgyhogy azért olyan nagyon sok időt nem vesz el.
Tőkés Bertalan további káprázatos képeit itt tudod megnézni – a galéria a fotóra kattintva nyílik meg.
Van arra vonatkozó terved, hogy meddig szeretnél eljutni az asztrofotózásban?
Ez nekem tényleg csak hobbi. Persze, vannak olyan fotósok, akikre példaképként tekintek, de nekem egyelőre se időm, se elszántságom nincs ahhoz, hogy ezt profi szintre emeljem. Nekem ez így jó, ahogy van, én már attól is jól érzem magam, hogy kiteszem a képet a Facebook-oldalamra, és írok mellé valami érdekességet. Ez engem teljesen boldoggá tesz. Azért rengeteg olyan dolog van még, amit nem néztem meg vagy nem fotóztam le.
