Cseke Eszter: „A testvériséget egyre fontosabb köteléknek érzem”

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Cseke Eszter dokumentumfilm-rendező, újságíró is megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

Jógázik, könyvet olvas, vagy a szokottnál is közelebb engedi magához a természetet Cseke Eszter, ha úgy érzi, fogytán van testi-lelki ereje. Amikor az RTL+-on látható On the Spot dokumentumfilm világutazó szerkesztőjének egy kihívásra megoldást kell találnia, mindig tudja, kik azok az emberek, akik energiával töltik majd fel.

„A jóga olyan szelep, ahol ki tudom engedni a gőzt”

„Az első, amibe biztos, hogy kapaszkodnék és kapaszkodni tudok, ha szeretnék feltöltődni, az a kundalini jóga, ami testi, lelki és szellemi elmélyülést is hozott az életembe. Ez egy olyan szelep, melyen keresztül biztos, hogy ki tudom engedni a fáradt gőzt. Itt, Balin van egy csodálatos tanárom, aki már több mint negyven éve tanítja ezt a jógairányzatot. Az ő óráin mindig sikerül oldani a stresszt, és két lépés távolságból szemlélni azt a helyzetet, amiből esetleg nem találom a kiutat.
Évek óta jógázom, több fajtáját kipróbáltam.

Idézőjel ikon

A kundalini jóga abban különbözik a többitől, hogy jóval több spirituális teret enged annak, hogy az ember kapcsolódjon mindenhez, ami fontos.

Ha nem jógáznék, nem is tudom, mikor engedhetném meg magamnak, hogy 60, vagy akár 90 percig is becsukott szemmel, egymagammal legyek. Ez már önmagában óriási kihívás, és sokat tanít a belső utunkról.” 

„A testvériség és az anyaság egyre fontosabb”

„Egy másik kapaszkodóm az az energia, mellyel a lánytestvéreimhez kapcsolódom. Két nővérem van, és ezt a fajta kapcsolatot egyre fontosabb köteléknek érzem. Bár mindhárman a világ három különböző pontján vagyunk, ennek ellenére folyamatosan egy egységet alkotva kapcsolódunk egymáshoz.

Idézőjel ikon

A testvériség, mint egy ősi kapocs, állandó.

És igazi, mélyről jövő segítség akkor is, amikor krízis van, vagy csak össze van kavarodva az ember, és nem tudja, merre van a kiút… 
Hasonló energiákkal tölt fel a gyerekeimmel eltöltött minőségi idő is, amikor valóban ott vagyok a pillanatban, és látom, ahogy a kisbabám szemléli a világot, érzékelem, ahogyan reagál, vagy szemtanúja vagyok annak, ahogyan ébred. Vagy az az utolsó öt perce a napnak, amikor még sutyorgunk az ágyban a fiammal, ilyenkor beszéljük meg a legfontosabb dolgokat. Fontos, hogy ezekben a pillanatokban minden mást ki tudok zárni, és úgy vagyok a gyermekemmel, hogy már-már én magam is gyermekivé válok. Ez a fajta kapcsolódás rengeteget segít, ráadásul nagyon komoly gyógyító ereje is van.”

Testvéreihez és gyermekeihez különös kapcsolat köti Esztert

„A munkámban is el tudok mélyülni”

„Engem a munkám is feltölt azáltal, hogy sokszor nagyon komoly elmélyülési lehetőséget kínál. A dokumentumfilm-készítés szerkesztéssel, rendezéssel és sok utómunkával jár, és ez mind-mind olyan komoly pluszt hoz az életembe, ami segíthet feldolgozni a problémákat, vagy megoldást találni bizonyos kérdésekre. Addig boncolhatjuk az egyes témaköröket, a szereplőink minden rezdülését, hogy sokszor a kollégaimmal mi is feloldódunk egy tőlünk addig idegennek hitt életben, ezáltal az érzékenységünk és az empátiára való képességünk nem tud elkopni.”

„A könyvekben fel tudok oldódni”

„Ha kapaszkodókat keressük, nem feledkezhetünk meg a könyvekről sem, melyekben igazán el lehet veszni és fel lehet oldódni. Én most éppen Máté Gábor Normális vagy? című könyvét forgatom esténként. Az elején még bántam, hogy esténként vettem elő, mert az olvasottak még sokáig nem hagytak nyugodni, így nem tudtam tőlük elaludni, de most már a nyugodtabb, reményt adó fejezeteknél tartok.”

„A természet alapvetés az életünkben”

„És ami a legeslegfontosabb, ami mindent összefog, és ami nélkül nem működhet az életünk ebben az általunk létrehozott civilizációban, az nem más, mint a természet. Nekem nagyon komoly segítséget nyújt ahhoz, hogy egyben maradhassanak körülöttem a dolgok, vagy ha szétestek, újra összeálljanak. A természetben tett séták, vagy egyáltalán csak a természet szemlélése, a fák közelsége, a növényekkel való babrálás talán a legmélyebb filozófia és egyben alapvetés az életünkben. Most pedig különösen szerencsések vagyunk, mert az időnk nagy részét a szabad levegőn töltjük itt, Balin, ahol most éppen élünk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!