Rómát és Las Vegast is megelőzte Budapest ezen a listán

Olvasási idő kb. 2 perc

A sportvárosok listáján egészen a 14. helyig sikerült felkapaszkodnia a magyar fővárosnak, ezzel nagyon sok világvárost is maga mögé utasított.

A világ sportfővárosaként Párizst nevezi meg a lista, nem meglepő módon, hiszen nemsokára itt startol el a 2024-es olimpia és paralimpia. Az összeállítást a Burson, egy kommunikációs világcég készítette és az Inside the Games oldal ismertette.

A 100-as felsorolásban a világ sport szempontjából legfontosabb városai vonulnak fel. A rangsor nagyrészt a sport és a városok közötti kapcsolat digitális lábnyomának mennyiségi elemzésén alapul (50 százalékos súlyozás), amelyet a nemzetközi sportszövetségek vezetőinek (25 százalék) és a nagy nemzetközi sportkiadványok, adók, és csatornák (25 százalék) véleményével kombináltak.

Párizs a listán olimpiai városként első, de Budaopest helyezése is igen értékes
Fotó: Maja Hitij / Getty Images Hungary

A rangsorban Párizs már második éve első, megelőzve a második helyen álló Los Angelest. New York a harmadik helyre esett vissza, míg London most először került ki az első három helyezett közül, Madrid pedig csatlakozott a világ öt legjobb sportvárosának klubjához.

Idézőjel ikon

Budapest a 14. helyre került.

Az idei lista sok érdekes tendenciára világít rá, amelyek közül az egyik az, hogy az olyan megaesemények, mint az olimpiai játékok bár hirtelen emelnek ki egy-egy várost a többi közül, de ezek népszerűsége később nagyot zuhan.

Ezt jól példázza, hogy Tokió 2022-ben, egy évvel a játékok megrendezése után az első helyről a jelenlegi 13. helyre esett vissza. Ugyanez történt Rio de Janeiróval is, amely jelenleg a 61. helyen áll a világranglistán, annak ellenére, hogy nyolc évvel ezelőtt a 31. modern olimpiai játékoknak adott otthont.

Az idei lista így fest, Budapesttel 14. helyen

  1. Párizs
  2. Los Angeles
  3. New York
  4. London
  5. Madrid
  6. Lausanne
  7. Manchester
  8. Barcelona
  9. Miami
  10. Washington
  11. Peking
  12. Chicago
  13. Tokió
  14. Budapest
  15. Las Vegas
  16. München
  17. Róma
  18. Sydney
  19. Vancouver
  20. Toronto

Az is látszik a rangsorban, hogy az amerikai városok sportjelentősége igen nagy. Számunkra a legfontosabb azonban az, hogy az első 20-ba került be hazánk fővárosa a legsportosabbak közt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.