A Várnegyed egyetlen szecessziós lakóépületének titkaira derülhet fény az idei Budapest 100-on

Olvasási idő kb. 2 perc

Május utolsó hétvégéjén 42 budapesti ház, valamint kertek és máskor be nem járható intézmények nyitják meg kapuikat: idén május 24-25-én rendezik a Nyitott Házak hétvégéjét a Budapest 100 szervezői.

Idén nem százéves épületek, hanem a főváros zöld oázisai mutatkozhatnak be: olyan helyek, amelyekhez érkezve megpihentetjük szemünket a természet csodáin még akkor is, ha közben Budapest szívében vagyunk. Hogy milyen sokféleképp lehet zöld egy intézmény, egy ház udvara vagy egy kert, az kiderül az idei programból.

Kollégium, hospice-ház, lakóépület, közösségi kert vagy épp egy lakótelep előkertje: mindegyik esetében másként lehet zöld a látvány, és más funkciója is van a talpalatnyi természetnek a felsorolt épületek funkcióira való tekintettel. Ahogyan a felmelegedés egyre erőteljesebben hatja át mindennapjainkat, évről évre fontosabbá válnak a zöldterületek, melyek segítenek a hőszigetek kialakulásának megfékezésében, oxigéndúsabbá teszik a levegőt, és persze hozzájárulnak ahhoz is, hogy a minket körülvevő flóra és fauna minél sokszínűbb maradhasson.

A Budapest 100 idén a városi zöldterületekre fókuszál
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Azáltal, hogy nem csak egy adott időszakban épült házak csatlakozhattak a programhoz, nagyon színes képet alkothatnak a nyitott házakba látogatók arról, hogyan zöldülhetnek a terek. Persze a Budapest 100 korábbi programjaihoz hasonlóan most sem csak a szabad bejárásról szól ez a hétvége:

Idézőjel ikon

az egyes házak saját, egyedi programjaik segítségével teszik átélhetőbbé, megismerhetőbbé saját történetüket.

Az idei Budapest 100 is izgalmas lesz

Az I. kerületi Budai Várnegyedben például eklektikusan izgalmas program várja az érdeklődőket: a Hajadon utcában szombaton Zrínyi-Gál Vince élőszínházi előadásban szövi egybe a múltat, a ház izgalmas történetét a jelennel, bemutatva a szecessziós lakóépület titkait, de lesz csokoládé-stencilfestés és Mészáros Árpád Zsolt-Titta koncert is.

Szintén szombaton, a III. kerületben a Kenyeres utca 18-22. alatt a Budapest Hospice Házban nemcsak a hospice-ellátásról terveznek beszélgetéseket, de – bármilyen meglepően is hangzik – szabadulószoba is tartozik a programba. A II. kerületi Marczibányi téri Művelődési Központ skót táncházat és kitűzőkészítési lehetőséget kínál: az összes csatlakozó ház programját elérheted már a budapest100.hu oldalon.

A tavalyi év tematikájának középpontjában a hetvenes évek épületei voltak: nézd meg galériánkban, milyen izgalmas házak készültek ekkor!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.