104 évesen került börtönbe a büntetlen előéletű nő

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Felvennél egy börtönt a bakancslistádra? Loretta életének 104 éve alatt szinte mindent kipipált, egyedül a börtön maradt ki, tegyük hozzá: szerencsére. Most azonban ezt is bepótolta.

Egy 104 éves nő került börtönbe a New York állambeli Livingstonban. Élete során soha nem volt dolga a törvénnyel, még egyetlen gyorshajtási cédulát sem kapott. Tiszta múltja, makulátlan előélete dacára mégis rács mögé került – és senki nem látta előre, hogy így fog végződni.

104 évesen a börtönben

Loretta 1920-ban született, túlélte a nagy gazdasági világválságot, a második világháborút, számtalan szörnyűséget. A börtönt azonban sikerült megúsznia. Most viszont eldöntötte, hogy ezen változtat. Az amerikai Avon Idősotthon lakója 104. születésnapja alkalmából fogalmazta meg a nem mindennapi kívánságot: látni akarta a helyi börtönt belülről. Hogy miért? Egyszerű. Mert még sosem volt ott.

A helyi seriffhivatal teljesítette a kérését. Lorettát nagy tisztelettel és egy tortával fogadták, majd körbevezették a létesítményben. Kávé, nevetések és egy játékos „rabosítás” után megosztotta a hosszú élet titkát is:

Idézőjel ikon

Törődj a saját dolgoddal!

Az eset remekül példázza, hogy soha nem késő új dolgokat kipróbálni. És hogy a legjobb börtönsztorikat nem mindig a leghírhedtebb bűnözők írják.

A jövő börtönei egészen mások lesznek. Ebben a cikkünkben foglalkoztunk a témával.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.