Szemétre épült a főváros legnagyobb lehallgatóállomása

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Európa egyik legkülönlegesebb építménye egy mesterséges dombon magasodik, amely alig nyolcvan éve még nem is létezett. Ez volt az a hely, ahol még a Kelet-Berlin legtávolabbi zugából érkező hangokat is meg lehetett hallani.

A német főváros nyugati szélén álló, 80 méter magas mesterséges dombnak igencsak figyelemreméltó a története. Ez Berlin második legmagasabb pontja, amely egykor még csak domb sem volt, csak egy sík terület, amely a második világháború után kezdett el hasonlítani mai önmagára.

Romhalmaz a város szélén

Teufelsberg tulajdonképpen nem más, mint egy romhalmaz: ide hordták ugyanis a második világháborúban semmivé lett, 400 ezer épület maradványait. A domb tehát összedőlt építmények törmelékéből formálódott, amely tetején egy jól felszerelt lehallgató- és radarállomást épített fel az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) az 1960-as években. 

Egy kép 1957-ből: így lett síkságból romdomb a Teufelsberg
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Több tízmillió köbméter szemét az alapja

Ám nem ez volt az egyetlen épület, amelynek felépítésével itt próbálkoztak. A második világháború előtt már a Teufelsberg területére tervezték az egyetemi negyedet is, ahol az intézmény kórháza és a haditechnikai kar kapott volna helyet. A munkálatokba bele is vágtak a háború előtt két évvel, ám sosem készült el teljesen. Sőt, aztán a város 1945 tavaszán történt ostroma olyan csapásokat mért erre a területre is, hogy szinte felismerhetetlenné váltak az addig elkészült épületek.

Az egyetemet aztán egyszerűbb volt eltemetni, mint felrobbantani, így aztán annak az alapjaira halmozták a többi elpusztított épület törmelékeit is több évtizeden át.

A teherautók nap mint nap százával fordultak meg, hogy letegyék az épületmaradványokat, így szűk két évtized múlva már 10 millió köbméter hulladék gyűlt össze, amely még tovább duzzadt, több mint a duplájára. 1972-ben azonban lezárták a területet, feltöltötték földdel és homokkal, és az immár Berlin második legmagasabb pontjává avanzsált Teufelsberg területén egymillió facsemetét ültettek el, mi több,

Idézőjel ikon

sípályát építettek rá felvonóval, síugróval és szánkópályával.

A mesterséges dombot telente ellepték a szánkózók és a síelők
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

Berlini titok: ezernél is több katona hallgatózott

De térjünk csak vissza arra a lehallgatóállomásra, amely azután létesült, hogy a NSA rájött, a terület kiválóan alkalmas arra, hogy az egész Kelet-Berlint szemmel – no és füllel – tartsa. Tökéletes volt a rálátás a szocialista országok légtereire és távközlési rendszereire, közben pedig még arra is fény derült, hogy a German-American Fesztiválra felállított óriáskerék is segít a jelek továbbításában, így hallhatóbb lett minden, aminek hallhatónak kellett lennie. Nem csoda, hogy az amerikai kémek megkérték az illetékeseket, hogy még hosszabb ideig hagyják pörögni a város különlegességét.

A kémbázist folyamatosan bővítették, a fejlesztésben odáig jutottak, hogy a kezdetben felszerelt óriási „tányérok” mellett már öt, 62 méter magas radartornyot is létesítettek a hegytetőn,

ám a lehallgatást még egy 120 méteres antennarendszerekkel ellátott „árbóc” is segítette.

Mivel a mesterséges hegy valójában Berlin brit szektorában volt, a britek és az amerikaiak együttműködtek kémkedéseikben, így a lehallgatóállomáson három műszakban úgy ezer amerikai és nagyjából 500 brit hírszerző dolgozott. Vannak, akik szerint az NSA menekülési útvonalként és rejtekhely gyanánt alagutakat épített a hegyen keresztül a náci katonai egyetem „gyomrába”, erre azonban nincs bizonyíték.

Berlin titkos épületének állapota mára leromlott, de a turisták szerint épp ettől izgalmas
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

David Lynch is meg akarta vásárolni

Az állomást a berlini fal leomlása után otthagyták, és bár voltak tervek a komplexum kereskedelmi célú felélesztésére, végül nem került rá sor. A hidegháború vége és a szövetséges erők kivonulása után az egykori lehallgatóállomást 1999-ig légi forgalmi irányításra használták. 1996-ban a teufelsbergi telket eladták egy magánbefektetőnek, aki a tervek szerint

Idézőjel ikon

egy exkluzív lakóparkot, egy kémmúzeumot, valamint egy szállodát és egy konferencia-központot tervezett a területre.

A környezetvédők tömeges tiltakozása és a növekvő építési költségek miatt azonban ez a terv is meghiúsult, ahogyan a 2007-ben David Lynch amerikai filmrendezővel köttetendő üzlet is. A Twin Peaks megalkotója bár nagyon szerette volna megvásárolni a helyet, végül ebből sem lett semmi. 

Mára a Teufelsberg lett Európa legnagyobb utcai művészeti galériája
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Még ott a hidegháború szelleme

Nem meglepő, hogy az épület mára teljesen lepusztult, de attól még igencsak izgalmas helyszín. Nemcsak azért, mert a buzgó graffitiseknek köszönhetően a Teufelsberg lett Európa legnagyobb utcai művészeti galériája, hanem azért is, mert máig ez Berlin egykor talán legismertebb titkos helye. Aki megfordul a területen, azt mondja, még ma is érezhető a hidegháború szelleme.

Ha szeretnél még barangolni elhagyatott helyeken, a figyelmedbe ajánljuk az elnéptelenedett turistaparadicsomról szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.