Gusztustalan látvány a Balatonban: több településen aggódnak, mi lesz a tóval

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tó északi és déli partján is furcsa látványnak lehetnek tanúi azok, akik most a Balaton vizét vizsgálják, látványos az algásodás, a szakemberek is figyelik a folyamatokat.

A kimondottan hűvös májusi időjárás nem indokolná a korábban már előforduló kékalga ismételt megjelenését a Balatonban, azonban a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézete legfrissebb vizsgálatai szerint a tópart egy jelentős részén megjelent már. Az Időképhez is számos jelzés érkezett az algásodással kapcsolatban. 

Balatonszepezd, Balatonboglár, Balatonkenese, Szigliget és Keszthely partjainál, illetve a siófoki térségben is kimutatták a vizsgálatok a kékalga jelenlétét. A Facebookon kommentek tömegében jelzik a helyiek, hogy náluk is változott a víz külleme. 

Miért veszélyes a balatoni kékalga?

A kékalga toxikus, a fürdőzők és a tó élővilága számára is veszélyes. Emberek esetén hányást, hasmenést és szemgyulladást is okozhat, ha nagyobb mennyiségben van jelen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 75 mikrogramm/liter a-klorofillban határozza meg egy tó fürdésre való alkalmasságát a kékalgákban jelen lévő cianobaktériumok mennyiségét tekintve.

Idézőjel ikon

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (BLKI) kutatói folyamatosan monitorozzák a tó legalgásabb területeit.

A fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok mellett a nyárra jellemző fecskemoszatok is jelen vannak már a Balatonban, előbbiek aránya a tó ökoszisztémájában a szakértők szerint várhatóan növekedni fog. Vizsgálataik szerint az idei évben ráadásul nem szokványos algafaj okozta a vízvirágzást, a most tömegesen megjelenő Dolichospermum flos-aquae/spiroides helyett a Dolichospermum lemmermannii volt korábban domináns.

Úgy vélik, A hét elején érkező hidegfront és a szél várhatóan megszünteti a jelenséget, de szélcsendes körülmények között máskor is számíthatunk majd hasonlóra.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?