A chilei hekk és a kínai lángospor nem tűnik el a Balatonról: így is gasztromennyország a tó vidéke

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Balatonért gasztronómiai szempontból egészen biztosan nem kell aggódnunk: lehet, hogy a posztszocialista éra kevéssé értékes ételei ott maradtak a magyar tenger mellett, de a legmagasabb szintű gasztronómia végleg megvetette a lábát legnagyobb tavunk partján.

A harminc-ötven éve működő lángosozók és halsütők ma is ugyanúgy hozzátartoznak a Balatonhoz, mint akkor, amikor megjelentek a tó mellett, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy baj lenne a tóparti gasztronómiával. Ellenkezőleg: az kiválóan érzi magát, igazán változatos és nem csak a nyári időszakban kínál nagyszerű ízélményeket. A Magyar Konyha magazin Balaton 2024 Gasztrokalauza 300 bizonyítékot szolgáltat erre.

Bejárták a Balatont a legjobb ételekért

Nem étteremkalauz, hanem kulináris kalandokra tett ajánlat – így jellemezte a strandtáska-kompatibilis méretű könyvecskét annak bemutatóján Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője. Az egyedi kiadványt most tizenkettedjére állította össze a magazin csapata fáradságos munkával: még májusban kezdték el a helyek tesztelését, amikor a csak nyárra nyitó egységek el sem kezdték működésüket, így többször vissza is kellett térniük egy-egy területre.

Idézőjel ikon

Cukrászdákat, fagylaltozókat, pékségeket, éttermeket és termelőket látogattak meg annak érdekében, hogy jó szívvel ajánlhassák azt a 300 helyet, ahol garantáltan jó élményekkel gazdagodhatunk nyáron, de akár télen is.

A Balaton teljes gasztrotérképét felrajzolja a kiadvány
Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

„Itt a minősítést az adja, hogy egy hely bekerül-e vagy sem, esetleg kikerül a Gasztrokalauzból. Amikor 2013-ban megjelentettük az elsőt, alig tudtunk 170 helyet felsorolni, pedig eredetileg 200-at szerettünk volna. Aztán átléptük a 300-at is, a pandémia előtt 400 helyet soroltunk fel, de azóta megszigorodtunk” – avatta be a kalauz sajtóbemutatóján egybegyűlteket a kiskönyv elkészítésének kulisszatitkaiba. Mint kiderült, az idei kiadás 50 új szereplővel lepheti meg a tó szerelmeseit.

A budapesti árszintre kell felkészülni

Az idei munkát egy nem kevesebb, mint ezer címből álló listával kezdték meg. Amint azt a Magyar Konyha főszerkesztője megosztotta, a legjobb balatoni séfekkel és termelőkkel kialakított jó viszony segíti őket, „súgnak” nekik a helyiek arról, hova érdemes elmenni, kóstolni, élményeket gyűjteni. Ezekkel az információkkal megalapozva indul aztán a tesztelés, így áll össze az egyedi kiadvány, melyet idén a magazin június-júliusi dupla száma mellé csomagoltak.

A Gasztrokalauz megmutatja, hogy 16 Michelin-ajánlásra is alkalmasnak és érdemesnek tartott hely található a Balatonnál, ez is alátámasztja, hogy van egyfajta elmozdulás a fine dining felé.

Aki az egyszerűbb, akár komfortételekre vágyna, ezeket is megtalálja, ám a hagyományőrző fonyódi halászlevet sajnos továbbra sem kínálják sehol. Arra ugyanakkor fel kel készülni, hogy az árak budapesti szinten mozognak.

A gasztrotrendekre is rálátást nyújt a kalauz

A kiadvány több mint egy évtizedes történelme révén a készítők egyedülálló rálátással rendelkeznek arra, hogyan alakult a tó környékének gasztronómiája a közelmúltban.

„Egy kis megtorpanás van a gasztrovilágban, nem nyílt sok hely, de az állócsillagok megvannak, a fejlődés kicsit leállt. Hogy ennek a személyzethiány vagy az infláció az oka, esetleg az, hogy sokan mennek Horvátországba, jó kérdés” – vélekedett Vinkó József. Van ugyanakkor egy olyan terület, ahol egyértelmű a fejlődés, ez pedig a cukrászdáké: nagyon sok új egység nyílt, fagylaltozók tömkelegével bővült a kínálat.

Sok az új és jó fagyizó
Fotó: I love takeing photos and i thin / Getty Images Hungary

„A Balaton különféle stílusok, műfajok keveredése, mindent kínálnak, hogy senkinek ne legyen csalódás a nyaralás. Ha valaki útmutatás nélkül indulva megy be egy helyre, van esélye annak, hogy becsapják – mi arra vállalunk garanciát, hogy ezeknél a helyeknél nem járhat így.

A Magyar Konyha stábja a nagy munkára sem pihen rá, már dolgoznak a következő extra kiadványukon, amely a 4 éve megjelentetett Top 100 termelő frissített kiadása lesz, szeptemberben vehető majd kézbe.

Ha szívesen olvasnál még a régi idők Balatonjáról, ajánljuk ezt a cikkünket is!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.