A világ leghíresebb börtöne volt, mára kísérteties romokká vált

Olvasási idő kb. 4 perc

Az East State Penitenciary, vagyis a Philadelphiában található Keleti Állami Fegyintézet rabjai aligha sejtették, hogy egyszer majd ők mutatnak példát a világnak. Azért azt már az elején tisztázzuk, hogy mintát nem az életvitelükkel adtak, hanem azzal, ahogyan fogva tartották őket a híres amerikai börtönben.

Ez a büntetés-végrehajtási intézet volt ugyanis az, amely tulajdonképpen forradalmasította a magánzárka intézményét.

Egy amerikai börtön tele magányos rabokkal

Noha azt sejthetjük, hogy a 19. századi börtönök nem feltétlenül az emberségességükről voltak híresek, az 1829-ben épült, majd október 25-én megnyílt Keleti Állami Fegyintézet valami egészen újat hozott. Persze ott sem volt kolbászból a kerítés, sőt, túlzás lenne azt állítani, hogy simogatták volna a rabokat, de tény, hogy az intézmény élesen szakított a korabeli börtönök testi fenyítésen és rossz bánásmódon alapuló gyakorlatával. Itt a börtönélet egészen mást jelentett, a kora egyik legdrágább amerikai épületében a büntetés fogalmát is újraértelmezték.

A 44,5 ezer négyzetméter területű épületet a brit születésű építész, John Haviland tervezte
Fotó: Phas / Getty Images Hungary

Csuklyában közlekedtek

Úgy vélték, hogy a rabok akkor nyerhetnek igazi bűnbocsánatot, ha magányosan vezekelnek. Ennek eszköze pedig nem más volt, mint a magánzárka, amelyben

Idézőjel ikon

a foglyok elszigetelve az intézmény többi lakójától, egyedül élték a napjaikat.

Szó szerint magányosan. Ha például egy fogvatartott elhagyta a celláját, az őrök csuklyával takarták be a fejét, hogy ne lásson senkit, és őt se pillanthassák meg mások. A rabok jó útra térítésében azonban nemcsak a magány volt kulcsfontosságú, hanem a munka is, melynek során a bűnelkövetők főleg kézműveskedtek, szőttek, fontak és cipészkedtek.

Az amerikai börtönre a magánzárkái miatt kapta fel a fejét a világ
Fotó: buto / Getty Images Hungary

Támogatók és ellenzők

Az elkülönítéses módszernek természetesen ugyanúgy voltak támogatói, mint ellenzői. Akik szerint a rendszer jól működött, úgy vélték, hogy

Idézőjel ikon

elszigeteltségükben az elítéltek alaposan végig tudják gondolni bűnös életüket, ami segít nekik a feloldozásban és a továbblépésben.

Ilyen volt a francia politikus, Alexis de Tocqueville, a szabadság eszméinek szószólója is, aki társával, az ugyancsak francia Gustave de Beaumont bíróval tanulmányozta az amerikai börtönöket, köztük 1831-ben a philadelphiai büntetés-végrehajtási intézetet is.

Nem épp ezen a véleményen volt Charles Dickens, aki a francia szakértők után 11 évvel, 1842-ben járt az Eastern State Penitentiaryben.

Az American Notes for General Circulation című útleírásában kiemelte, „a rendszer merev, szigorú és reménytelen a magánzárka, hatásait tekintve kegyetlen és helytelen”. Úgy gondolta, hogy az állandó elszigeteltség még a korábbi börtönöket jellemző kínzásoknál is sokkal rosszabb. 

Így néz ki ma a világhíres amerikai börtön
Fotó: Aurelie Venne / Getty Images Hungary

A börtön foglyai

A philadelphiai börtön első rabja egy órát és néhány használati tárgyat eltolvajló betörő volt, akiről ilyen feljegyzés készült:

Idézőjel ikon

Charles Williams, első számú fogoly. Betörő. Világos fekete bőr. Öt láb hét hüvelyk magas. Láb: tizenegy hüvelyk. Heg az orrán. Seb a combon. Széles száj. Fekete szemek. Gazdálkodó. Tud olvasni.

A börtön „vendégszeretetét” élvezte 1929–30-ban, nyolc hónapon át a hírhedt amerikai gengszter, Al Capone is, akinek a cellája igazi pompa volt. Mint arról a feljegyzések árulkodnak, a bűnöző „egész zárkáját ellepte egy asztali lámpa fénye, amely egy polírozott asztalon állt, a büntetőkamra egykor zord falain ízléses festményeket függesztettek fel, és a keringő hangjait sugározta a szép és finom kivitelű, erős szekrényes rádióvevő…”

Itt hűsölt a hírhedt amerikai bankrabló Willie Sutton is, aki 1945-ben 11 másik elítélttel egy alagúton át próbált megszökni.

A börtönnek azonban nem csak férfi lakói voltak, az első nő két évvel az intézmény megnyitása után, 1831-ben érkezett. 

Noha csupán 8 hónapig, de Al Capone is itt ült, nem is akármilyen körülmények között
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Szökések, lázadások és zavargások

A börtön magánzárkás jellegét idővel elveszítette, 1913-tól ugyanis már olyan sok lett az elítélt, hogy képtelenség volt őket egyesével elkülöníteni. Az egész története alatt 85 ezer rabnak „otthont adó” büntetés-végrehajtási intézet utolsó évtizedei nem voltak eseménytelenek:

Idézőjel ikon

szép számmal történtek szökési kísérletek, és sikeresek szökések is, de lázadásokból sem volt hiány.

A börtön történetének legnagyobb zavargása 1961-ben történt, amikor az egyik fogvatartott, John Klausenberg rávett egy őrt, hogy nyissa ki egy rabtársa, Manual Madronal celláját – innentől pedig elszabadult a pokol. Noha a többórás incidens után végül a rendőrség, az őrök és az állami katonák vissza tudták foglalni a börtönt, az izzasztó esemény még egy okot adott arra, hogy elgondolkodjanak az intézmény bezárásán, ami végül 1971-ben be is következett.

A mára teljesen lepusztult börtönépülettel több mint két évtizeden át senki sem foglalkozott
Fotó: buto / Getty Images Hungary

Kísértetjárta hellyé változott

A gótikus hatású épületet ezután magára hagyták, és több mint húsz évig senki sem nézett felé. Az izgalmakat kereső turistákon kívül, ugyanis az egykori börtön olyan „kísértetjárta hellyé” változott, ahová vágyódni kezdtek a borzalmakra vágyók. Ezt felismerve kezdődött meg 1994-ben a fegyintézet turisztikai célú kihasználása, amelynek során az épületkomplexum több részét is látogathatóvá tették. Ma már évente több ezer látogatót fogad a múzeumi, valamint szellemtúráin, amelyek közül az egyik legnépszerűbb a halloween alkalmából rendezett esemény.

Ha szeretnéd meglesni a világ leghátborzongatóbb repülőtereit is, akkor a figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.