Rossz a híre, pedig az egyik legjobb nyaralóhely lehet idén ez a közeli ország

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok magyar a jól bevált, de gyakran túlzsúfolt "tipikus" nyaralóhelyeket választja évről évre. Néha viszont érdemes kicsit bevállalósabbnak lenni, főleg, hogy általában kiderül: nem is olyan durva néhány rossz hírű hely, mint gondoltuk.

Nem szabad többé a Balkántól ódzkodnunk. Ez derül ki a HelloSafe által összeállított rangsorból. A számos ország közötti rangsor felállításakor az útiköltségektől kezdve, az ország biztonságán át az időjárásig többféle szempontot figyelembe vettek az összehasonlításban. Fontos volt az is, hogy az adott ország pénztárcabarát-e, csak akkor kerülhetett előre.

A legjobb nyaralóhely 2025-ben

Az első helyet nem más nyerte el, mint a tőlünk nem is olyan messze található Albánia. A Balkán-félsziget országa az utóbbi időben egyre felkapottabbá kezd válni, ami nem is véletlen: 362 km-es partvonala gyönyörű strandokkal várja a nyaralókat. A tengerpartot keleten hatalmas festői hegység váltja fel, így nem csak a strandolóknak, de a túrázóknak is bőven van miből válogatnia. Ezzel a felhozatallal sokan például Görögország alternatíváját is látják az úti célban, ráadásul sokszor a görög szigeteknél olcsóbban lehet utazni a fővárosba, Tiranába.

Saranda Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján fekvő népszerű üdülőhely.
Fotó: Thomas Faull / Getty Images Hungary

A Jón- és az Adriai-tenger partján fekvő számos üdülőhely közül a leghíresebbek: Ksamil, Vlora és Saranda. Ezenkívül szinte megszámlálhatatlan különleges strandot vagy kulturális látnivalót lehet felkutatni az országon belül.

A főváros, Tirana is számos különlegességet kínál a látogatóknak: ilyen az Óratorony, ami a város szimbóluma is, vagy épp Albánia egyik legszebb mecsete, az Et’hem Bey.

Közlekedés Albániában

Azonban fontos néhány negatív szempontot is figyelembe vennünk, ha Albániába tervezzük a nyaralást. Az egyik legfontosabb a tömegközlekedés, hiszen a beszámolók alapján ez nem túl jól szervezett, érdemesebb az autóbérlést választani helyette. Ettől függetlenül a helyközi tömegközlekedés igénybevételével akár más környező országokba is eljuthatunk, akár busszal, például Isztambulba vagy Szófiába, vagy komppal, például Korfura (a már említett Sarandából). Így biztosan nem lesz egyhangú a nyaralás!

Ha a közlekedés nem is, az ételek biztosan meggyőzik az olasz, görög vagy épp török konyha szerelmeseit az úti célról, ugyanis Albánia ízeit ehhez a három országéhoz hasonlítják.

Vannak felkapottabb helyek, amelyek csalódást tudnak okozni. Nézd meg, mely látnivalók nem érik meg a látogatást.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.