5 program, amit vétek lenne kihagyni az adventi időszakban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokunk számára az ünnepvárás ugyanolyan fontos, mint maga a karácsony. Hangolódjatok jobbnál jobb programokkal az ország minden pontján.

Hogyan képzeled el álmaid adventi programjait? Korcsolyázás, forralt bor egy karácsonyi vásárban, vagy egy hangulatos koncert? Ha évek óta ugyanott kerülsz ünnepi hangulatba, itt az ideje, hogy idén kipróbálj valami mást is. Összegyűjtöttünk néhány ötletet. 

Sarkvidéki korcsolyázás

Korcsolyáztál már sarki rókák és rozmárok között? Idén erre is lehetőséged van, és ráadásul mindezt a fővárosban. A Magyar Természettudományi Múzeumban beköszöntött a jégkorszak: megidézik a sarkvidéki jégtakarót, és benépesítik a hideg égöv lakóival. Húzz korcsolyát, és miközben a penge a jeget hasítja, ismerkedj meg a jégkorszak és a sarkvidék lakóival. 

A korcsolyapályához kapcsolódó, a legutolsó jégkorszak és a sarkvidék, valamint a tundra leglátványosabb, már kihalt vagy veszélyeztetett állatfajait bemutató kiállítás egyszerre kínál élményt, tudást, szórakozást a család minden tagja számára, és teszi többgenerációs vonzó programmá a múzeumlátogatást. 

160 négyzetméteres műjégpálya és 17 kiállítás vár 2023. november 17. és 2024. február 17. között, mindennap 9–17 óráig.

Korcsolyázás a jégmezőkön
Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

Karácsonyvárás Halász Judittal

Nincs olyan gyerek és felnőtt, legyen 40 éves vagy 4, aki ne kezdené el azonnal dúdolni Halász Judit dalait. Micimackó, Csiribiri, Bóbita, csak néhány az örökzöld slágerek közül. Most december 4-én a Debreceni Református Nagytemplomban tölthetünk együtt egy estét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel, énekesnővel. A koncertet felnőtteknek és gyerekeknek is ajánlják. 

Adventi program a gyerekek és felnőttek kedvencével
Fotó: Zih Zsolt / MTI

Ünnep Sissivel

Gödöllő kihagyhatatlan, ha adventi programokról van szó. December 6-án adventi musicalesttel szórakoztatják a zene szerelmeseit, míg december 16-án és 17-én minden az ünnepről fog szólni a gödöllői kastélyban; mesedarabok, koncertek várják a kicsiket és nagyokat, sőt, még Sissivel is találkozhattok. A kastélyparkban betlehem fogad, részt vehetsz kézműves-foglalkozásokon, és miközben sült gesztenyét eszel és forralt bort iszol, válogathatsz a fa alá a kézművesek egyedi termékeiből. 

A gödöllői kastély télen is gyönyörű arcát mutatja
Fotó: Gödöllői Királyi Kastély

Budapest Bár a Várkert Bazárban

Ha számodra nem feltétlenül a karácsonyi dallamok hozzák meg az ünnep hangulatát, de azért szívesen hallgatnál minőségi zenét, december 18-án a Várkert Bazárban a helyed! A Budapest Bár ad koncertet ekkor: parádés zenészek és kiváló énekesek adják elő a már jól ismert dalokat ezen az estén is. Régi kedvenceket és lendületet, de részben megújított repertoárt ígér a zenekarvezető, Farkas Róbert: ezért érdemes Budára kiruccanni!

A Budapest Bár koncertje adventre is ideális program
Fotó: Zih Zsolt / MTI

Adventi program Csákánydoroszlón 

A nyugati határ közelében igazi mesevilágba csöppenhetsz Csákánydoroszlón, a Fő utca 102-es szám alatt. Idén újra kinyit a Karácsonyi Meseház; kétezer négyzetméteren gyönyörködhetsz a csupa fény dekorációkban, melyekhez 800 ezer ledet használnak fel. 

Karácsonyi mesevilág, több ezer négyzetméteren
Fotó: Gyurján János

A Karácsonyi Meseház november 26-án, 17 órakor nyit, és egészen január 6-áig van nyitva, mindennap 17 és 20 óra között.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.