Így lett Black Sabbath a híres zenekar neve

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindig azon töprengtél, honnét kaphatta a nevét kedvenc zenekarod? Vajon tényleg a legfurcsább névválasztással lehet befutni? Milyen titokzatos sztorik bújnak meg egy-egy bandanév mögött? Sorozatunkban megtalálod a választ.

A heavy metal keresztapjának számító, stílusteremtő Black Sabbath – amelynek klasszikus, ’70-es évekbeli munkásságát ma a doom metal előfutáraként emlegetik – találó nevet választott baljós, apokaliptikus dalszövegekkel és kemény riffekkel dolgozó muzsikájához. De honnét ered a Fekete szombat elnevezés?

1968-ban az angliai gyárváros, Birmingham hírhedt Aston negyedében állt össze négy húsz év körüli munkásosztálybeli fiatal, a börtönt is megjárt John Michael „Ozzy” Osbourne énekes, a munkahelyi balesetben két ujjvégét elvesztő, műanyag protézis segítségével játszó Tony Iommi gitáros, Terence „Geezer” Butler basszusgitáros és Bill Ward dobos. A formáció kezdetben pszichedelikus blues rockot játszott Polka Tulk Blues Band néven, mely állítólag egy hintőpormárka elnevezéséből származik, amit Ozzy édesanyja használt. Hamarosan nevet változtattak, Earth Blues Band, majd Earth néven folytatták, azonban ezt is le kellett cserélni – már létezett ugyanis egy ilyen nevű zenekar a környéken, és a gyanútlan házigazdák több alkalommal tévedésből a másik banda helyett Ozzyékat kérték fel lakodalmakra, bálokba zenélni.

„A virággyermekek rémálma”: Bill Ward, Geezer Butler, Ozzy Osbourne és Tony Iommi (1970).
Fotó: Chris Walter / Getty Images Hungary

A banda dalszövegeiben fokozatosan az akkoriban népszerű okkultizmus, fekete mágia, a rémregények és horrorfilmek világa felé fordult, sötét árnyakról, háborúrólvilágvégéről fantáziáltak, miközben hangzásviláguk is egyre keményebb lett. Mindez merőben ellene ment a korszak hippikultúrájának, a virággyermekek békéről és szeretetről daloló mozgalmának – sokkal inkább a birminghami munkásgettó kilátástalansága köszönt vissza benne. Az új stílushoz megfelelő név dukált, mely egy közös mozilátogatás alkalmával született meg: a tagok egy Boris Karloff főszereplésével készült 1963-as olasz horrort néztek meg, aminek angol címe, a Black Sabbath azonnal megragadta a figyelmüket. A boszorkányszombatra utaló elnevezés hatásosnak bizonyult, és bevonult a rocktörténetbe.

„Az emberek fizetnek azért, hogy jól rájuk ijesszenek – jegyezte meg a horrorfilmek kapcsán Iommi. – Mi ezt az érzést próbáltuk reprodukálni a lemezstúdióban, blues helyett ijesztő zenét akartunk csinálni.” Ennek az imázsnak hála, természetesen gyakran vádolták a zenekart sátánizmussal, boszorkánysággal és hasonlókkal. Az első – szintén Black Sabbath címet viselő – albumon hallgató N.I.B. címére sokan azt hitték, a „Nativity in Black” (kb. Fekete Betlehem, értsd az Antikrisztus születése) rövidítése, valójában azonban Bill Ward szakállát jelölte, amit zenésztársai nibnek, vagyis tollhegynek becéztek. Egyszer egy boszorkányszekta meghívta a bandát a Stonehenge-hez játszani, de visszautasították a felkérést, mire a csoport megátkozta a Sabbath tagjait (de pár évvel később nagylelkűen levették róluk az átkot).

A Black Sabbath gyakori tagváltásokkal ugyan – Iommi maradt az egyedüli állandó tag, összesen 22 zenész fordult meg a bandában, köztük a legendás metálénekes Ronnie James Dio és a Deep Purple korábbi frontembere, Ian Gillan –, de egészen 2017-ig aktív maradt, amikor is The End című búcsúturnéval köszöntek el a rajongóktól. Világszerte 100 milliónál is több lemezt adtak el, Magyarországra öt alkalommal, 1989-ben, 1994-ben, 1998-ban, 2007-ben (ekkor Heaven & Hell néven, Dio közreműködésével) és 2016-ban is ellátogattak.

Sorozatunk előző részében azt nyomoztuk ki, miért pont Kissnek hívták a Kiss együttest.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.