Almási Kitti hegedűtudása már nem a régi, de a zene máig fontos az életében

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Fantasztikus és igazán szívmelengető volt A Zene Show-ja című koncertsorozat legutóbbi estje, ahol ezúttal Almási Kitti klinikai szakpszichológussal beszélgettek hazánk első komolyzenei talkshow-koncertjének keretében, miközben a zenéről a MÁV szimfonikus virtuózai gondoskodtak.

Létezik egy klassz rendezvénysorozat, amely A Zene Show-ja néven fut, és a legkülönbözőbb területekről érkező hírességek gondolatait köti össze a zene erejével. Az első ilyen előadáson Berecz Zsombor vitorlázó, olimpikon volt a meghívott, második alkalommal Törőcsik Franciska színésznő volt a vendég, a harmadik esten pedig dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal beszélgetett a ZeneMűvekből is ismert Seidl Dénes. A MÁV Szimfonikus Zenekar pedig csodálatos koncertet adott karmesterük, Dénes-Worowski Marcell vezetésével. Az eseménynek az Akvárium Klub adott helyet, és a nagyterem bizony megtelt aznap este.

Milyen volt az este?

Kellemes meglepetéssel indult a vendég számára a rendezvény, ugyanis az előadás előtti napon volt a születésnapja, mely alkalomból a zenekar eljátszotta neki a Happy Birthdayt szimfonikus köntösben, természetesen. Almási Kitti őszintén meghatódott ezen, és meg is osztotta a közönséggel, hogy erre egyáltalán nem számított. Aztán rögtön el is árult egy titkot magáról. Gyerekkorában ő is hegedült, de később, gyakorlás híján, megkopott ez a tudása.

Azt is elárulta, hogy a zene nagyon fontos szerepet tölt be az életében, és nagyon szeret énekelni is,

de arról nincs meggyőződve, hogy tud is. Elárulta azt is, hogy melyik az a Barbra Streisand-dal, mely mindig megríkatja, aztán szakmaibb hangnemre váltva, szóba kerül, hogy a zenének milyen erős pszichológiai szerepe van.

A különböző stílusú zenék különböző területeket aktiválnak az agyunkban, így valóban létezik az a trükk, hogy a vidám, pörgős zenéktől mi magunk is vidámak és energikusak leszünk, míg a lassabb, líraibb daloktól érzelmesebb, akár szomorúbb hangulatba kerülhetünk.

Aztán a műsorvezető feltette azt a kérdést, hogy mi az a pont, amikor az embernek valóban érdemes pszichológushoz fordulni az életében. A szakember erről úgy vélekedett, hogy „jobb megelőzni, mint kezelni”. Hiszen nemcsak akkor kellene a pácienseknek segítséget, szaktanácsot kérniük, amikor már krízishelyzet van, hanem az egészséges szinten tartás végett is, mely trükköt a tengerentúlon már felismerték. Almási Kitti bevallotta, hogy ő maga is jár pszichológushoz, és a gyerekeinek is fogja javasolni ezt. Aztán újra a szimfonikus zenekar növelte az est fényét, Schumann Genovéva nyitánya című darabjával.

A MÁV Szimfonikusok csodálatos aláfestő zenét varázsoltak az estének

Krízisek

Az este során 2 téma köré épült a beszélgetés, az első a „krízisek” témaköre volt. Megtudhattuk, hogy mihez érdemes fordulni, ha krízishelyzetbe kerülünk. A szakember szerint a jelenlegi háborús helyzet viszont fenekestül felforgatta a dolgokat. Hiszen ez valóban szinte mindenre rányomja a bélyegét. Ilyenkor az ember személyes problémája eltörpül egy ilyen méretű katasztrófa mellett.

Általánosságban, rendes körülmények között viszont érdemes a művészetekhez, alkotáshoz, a barátainkhoz, sporthoz vagy naplóíráshoz fordulni. Ezek után Ravel darabja csendült fel, mely kitűnő aláfestésnek bizonyult a felvetett témát illetően.

Almási Kittivel az est házigazdája, Seidl Dénes beszélgetett

Szerelem

Az est második blokkjában már vidámabb vizekre eveztek a beszélgetés résztvevői, hiszen a párkapcsolatok kerültek terítékre. A párkapcsolatokról úgy érezhetjük, hogy már mindent tudunk, de a szerelem témája mégis örök. A pszichológusnő szerint az egyik legnagyobb hiba, melyet az emberek általánosságban elkövetnek, hogy társfüggők lesznek. Partner nélkül félembernek érzik magukat, ezért sokszor belesodródnak olyan kapcsolatokba is, melyek nem őszinték.

A másik hiba, amit sokszor elkövetünk, a túlidealizálás, mely során túl sok szereppel ruházzuk fel a másik felet.

Amikor elmúlik a rózsaszín köd, akkor szokott leginkább eldőlni, hogy partnerünk furcsaságai idegesítenek minket, vagy ezekkel együtt szeretjük őt, úgy, ahogy van. Egy kapcsolat elmélyülésekor pedig sokan elkövetik azt a hibát is, hogy megijednek, és kihátrálnak, ezek után pedig új, felszínes izgalmakat keresnek, ahelyett, hogy egy sokkal intimebb dimenzióba lépnének párjukkal. De a szakvélemény szerint fontos tudatosítani magunkban, hogy a szerelmünk elsősorban maradjon meg a szerelmünknek, ne pótapánk, gyerekünk, főnökünk vagy a szuperhősünk legyen.

Almási Kitti azt is elárulta, tapasztalata szerint főleg a 30-as nőknél lépett fel egy olyan tendencia, hogy olyannyira kétségbeesettek a biológiai órájuk miatt, hogy az igényeiket túlságosan is alább adják, mely döntés boldogtalan párkapcsolatot szül. Ahogy egy érzékletes hasonlattal meg is fogalmazódott mindez: „Olyannyira vágyunk valakire, hogy a végén már mindegy, ki az, és szép lassan eljutunk a szűzérmétől a bolti párizsiig a minőséget tekintve.”

Majd a sírig tartó szerelem szellemében felcsendült az est zárásaként Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitánya.

Meglepetés?

Jó hír, hogy a rendezvénysorozat folytatódik, és legközelebb nyáron érkezik újabb állomásához A Zene Show-ja, de a meghívott vendég személyét egyelőre még titok fedi.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.