Yoko Ono 91. életévében végleg elhagyta hírhedt New York-i otthonát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ellentmondásokkal teli Yoko Ono saját magát ugyan 50 éves koráig sohasem sminkelte, 80 éves korától a férfiaknak is sminktanácsokkal szolgál. A most 91. évét taposó, örökké fiatalos japán művész ugyan imádja a pinket és a lilát, de igazán jól csak fehérben és feketében érzi magát, napszemüveggel. Saját bevallása szerint ma is friss szépségének titka pedig, hogy naponta egyszer jéghideg vízben zuhanyozik.

Bár 15 éven át dohányzott, az első cigarettát 34 éves korában Lennon adta a kezébe. Alkoholt az 1950-es évek óta nem fogyaszt, mostanában pedig már fagylaltot sem, pedig imádja. Három-négy óránál többet sosem alszik egyszerre, az éjszaka közepének csendje mindig is inkább komponálásra inspirálta.

Yoko Ono ellentmondásokkal teli személyisége megosztotta a Beatles-rajongók táborát is, és azóta is folyamatosan képes meglepni az utca emberét. 

Arisztokrata vs. lázadó művész

Nagy múltú japán arisztokrata család sarjakét született, rokonságban áll a császárral, szamuráj és banktulajdonos ősöktől származik. Később, a II. világháború vége után, 1951-ben az egyetemen Yoko első nőként hallgatott filozófiát. Amikor 1966-ban Londonban egy kiállítása megnyitóján életében először találkozott az addigra ünnepelt sztár John Lennonnal, Yoko azt sem tudta, ki ez a nála néhány évvel fiatalabb, jómódú ifjú. 

Házastárs vs. szerető

Annak ellenére, hogy ekkor mindketten házasságban éltek, már a első pár szemkontaktus és elejtett mondat elég volt ahhoz, hogy ott és akkor kialakuljon köztük valami különleges vonzalom. Lennon bevallotta, amikor megismerte Yokót, 

olyan villámcsapás érte, amely hirtelen minden mást elhalványított,

beleértve a régi barátokat is. Onnantól már senki és semmi nem érdekelte őt annyira, mint az, hogy az imádott nő társaságában legyen. Olyannyira, hogy egyes források szerint olykor még az illemhelyre is utánament.

Yoko Ono és John Lennon
Fotó: Ann Limongello / Getty Images Hungary

Rajongó vs. bomlasztó

Lennon 1966 novemberében lépett be ebbe a bizonyos galériába, a Beatles pedig ezt megelőzően, az év augusztusban adta utolsó koncertjét, a következő évtől kezdve már az 1970-es feloszlás a küszöbön állt. Ezt sokan Yoko manipulálásának tudják be, és Lennon új életcéljának. Csakhogy a kép ennél árnyaltabb.

Hűséges vs. hűtlen

Yoko viszonozta az érzelmeket, és bár mindketten szabaddá tették magukat, hogy egymáséi lehessenek, mégis alig néhány év leforgása után, attól tartva, hogy Lennon hamarosan más nőkre is kacsingat majd, maga jelölte ki férje számára a következő nőt az életében. Az akkor 22 éves May Pang, aki a házaspár bizalmát már egy ideje élvezte, mint tehetséges asszisztensük, meglepetéssel fogadta Yoko „felkérését”, hogy legyen férje kedvese.

Önzetlen vs. önző

Noha az ötletgazda Yoko volt, terve talán a vártnál kicsit jobban sikerült, ezért egy idő után nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, ami ugyancsak nem volt konfliktusoktól mentes. Mindezzel együtt Yoko saját bevallása a szerint a mai napig minden egyes nap hiányolja egykori szerelmét, aki még napjainkban is fő inspirációjául szolgál.

A kortalan Yoko
Fotó: J. Quinton / Getty Images Hungary

Kozmopolita vs. természetközeli

A sokoldalú világpolgár, tehetséges arisztokrata, lázadó békepárti és szerelmes özvegy kozmopolita idén 50 év után az ikonikus New York-i Dakota épületegyüttesből a vidéki élet harmóniájára vágyva elhagyta Lennonnal közös egykori otthonukat, melynek kapujában egyébként, 1980-ban, a korábbi Beatles-tag-békeaktivistát megölték.

Yoko a Dakota épületben
Fotó: Derek Hudson / Getty Images Hungary

Az 1970-es évek elején költöztek a manhattani épület hetedik emeletére, ahol előbb egy 600 m²-es lakásban találtak szerelmi fészekre. Végül összesen öt ingatlan tulajdonosai lettek a házban, amelyet most, 50 év után, a 91. évében járó művész a vidéki létformára cserélve elhagyott

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.