Teniszmeccsen se mindegy a külső: így öltöztek idén a hírességek Wimbledon lelátóin

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tenisz mindig is az elegánsabb sportok közé tartozott, ahol a megjelenést még a játékosok esetében sem csak a praktikum vezérelte, hanem szerepet játszott benne az esztétikum is. A fehér szín tradicionálisan összeolvadt ezzel a játékkal, melynek egyik legrangosabb eseménye a Wimbledonban megrendezett torna. Nem csoda, hogy évről évre egyre jelentősebb sztáreseménnyé, lassan piros szőnyeges gálává lép elő, ahol a legtöbb híresség saját szerepéből kibújva, elegáns nézőként szurkolhat.

Az átlagos néző

Mindig jó érzés látni egy-egy sporteseményen, amikor más sportágak jeles képviselői, színészek, politikusok civilként hódolnak szenvedélyüknek, drukkolnak kedvenc sportolóiknak, emberi arcukat mutatva tiszteletüket fejezik ki más téren jeleskedő „híresség kollégájuk” tehetsége és szorgalma iránt. Konkrét dress code ugyan nem vonatkozik a rangos társadalmi eseménnyé vált tornán nézőként részt vevőkre azon az egy kitételen kívül, hogy a viselet nem lehet senkire nézve sértő vagy politikai és marketingüzenetet hordozó. Emellett, mindenkit arra buzdítanak, hogy elegáns öltözékben jelenjen meg, de természetesen a jegy árától és az elfoglalt helyektől is függ, milyen viseletet várnak el a nézőtől.

A nem átlagos néző

Az exkluzív Centre Court és a No.1 Court Debenture szekció élvezői, akik pihenhetnek és kedvükre kóstolgathatnak is a rendezvényen, például nem jelenhetnek meg farmerben, rövidnadrágban vagy gallér nélküli ingben, sem edzőcipőben. A Royal Boxba meghívott férfi vendégeknek pedig kifejezetten öltönyben, elegáns cipőben és kabátban kell érkezniük.

Nincs kegyelem

Nem így akart persze beállítani, így csak New York utcáin szokott flangálni, de azért mégsem volt elég a 2015-ös megjelenés
Fotó: Gotham / Getty Images Hungary

Ezeknek a kívánalomnak nem tudott 2015-ben megfelelni a divat határait egyébként is sokszor feszegető, többszörös Forma–1-es világbajnok Lewis Hamilton, de még az ő kedvéért sem tettek kivételt, és kitessékelték a Novak Djokovic és Roger Federer között zajló döntő előtt.

A játékosok

A játékosokra már sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak, esetükben csak a fehér színű viselet megengedett, a törtfehér és a vajszín is tiltólistás. Szponzorok apróbb jelzései vagy színes betétek egy, azaz egy centiméter szélességben ugyan megengedettek a merev előírások értelmében, de ez a mandzsettán vagy a nadrág szárán foglalhatja csak el a neki szánt kevéske helyet.

2022-es csemege

A wimbledoni esztétika és „divatbemutató” kétséget kizáróan nem az extravaganciáról, a formabontó és határokat feszegető divatról, sokkal inkább a klasszikus eleganciáról szól.

Sugárzó és nőies, mint általában
Fotó: Simon M Bruty / Getty Images Hungary

Kate Middletontól nem szokatlan, hogy a klasszikus eleganciát választja, ez illett Wimbledonhoz is.

Üde és fiatalos, mégis van benne valami elegáns és sportos is egyszerre
Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

Dominic Cooper és Gemma Chan is trendi, de elegáns fiatal pár benyomását keltették ebben a szettben, míg Dominic lazán elegáns öltönyben feszített, Gemma miniruhájában egyszerre volt sportos és nőies is.

Rajta már meg sem lepődünk, tudjuk, hogy tud öltözködni
Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

David Beckhamtől sem áll távol a magánéletben a jó ízléssel összeválogatott, kellemes látványt nyújtó megjelenés. Most sem volt ez máshogy, és a kétsoros gombolódású zakó mellett a fehér nadrág mindig egyszerre menő és klasszikus is. Ismertük már hidrogénezett tincsekkel, fejpánttal, tetkóval és elegáns öltönyben is. Nyilván otthonról is kap egy kis divatútmutatást, de bizonyára magától is van hozzá érzéke, mert jól is tudja viselni a különböző stílusokat, és valljuk be, jól áll neki az elegancia is. Persze van hozzá egy jó „vállfa” is.

Szerencsére a hölgyek is rajonganak a teniszért. Vagy a teniszezőkért… Ki tudja?

Csak egy kalap hiányzik Diana fejéről, és akár Julia Robertsnek is nézhetnénk… Getty Images Hungary
Fotó: Karwai Tang

Diana Silvers és Olivia Brower is agyonizgulták magukat a lelátón. Diana Silvers klasszikus pöttyös ruhájában nem lehet nem felfedezni Julia Roberts ikonikus viseletét a Micsoda nő híres lovaspóló-jelenetéből, amely már ott is aratott.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.