Gyerekkorunk meghatározó verseinek írója, Weöres Sándor állítólag nem szerette a gyerekeket, és tény, hogy sajátja nem is született soha. Az őt körülvevő, mindennapjait beragyogó lényekhez mégis a végletekig kötődött. Ilyen lény volt a macskája is.
A hajnali párafényben fürdő, szürke városra szomorú, nehéz felhők ereszkedtek. Az utcák még üresen ásítoztak, csak a villamosmegállóban ácsorgott egy ballonkabátos, meggyötört alak. Felhúzott vállai között lehajtotta fejét, kopott cipőjét bámulta. Szitáló esőtől nyirkos haja kócosan ült a fején. Kezét zsebre dugta. Mozdulatlanul állt. Arca sem rezdült, amikor feltűnt a peronhoz tartó zötyögő-csörömpölő villamos. Egy darabig még várt, aztán a sínekre lépett.
„Ha valaki ebnek emel mauzóleumot, / kár nevetni. / Tanulj meg nevetségig szeretni” – írta Weöres Sándor. A költő állatszeretete nem ismert határokat. Az első, Nyugatban megjelent verse, a négylábú cirmos hízelgő monológja (Ölébe vett, szivére szorított, zümmögött két zárt ajka között, / mint a folyó, ha kiszökött a zöld-inyü hegység fogsora közül és sások ezrébe öltözött.) A macska címet kapta, amely azonnal felkeltette a lap főszerkesztőjének, Babits Mihálynak az érdeklődését.
Weörest a macskák iránti rajongása haláláig elkísérte. Életét végigkísérő jó barátja, Polcz Alaine visszaemlékezéseiben idézi fel barátja macskaszeretetét. A Weöres házaspárnál tett látogatásai alkalmával találkozott a költő macskájával, akit éppen olyan rajongással és odaadással vettek körül, mint a vendéget.
„Ott volt velünk a macska. Sanyika nagyon szerette. Időnként, úgy húszpercenként megszólalt: »Nem kéne neki egy kis húst adni?« És Amy, akinek fájt a térde, szó nélkül felállt, sántikálva ment és hozott két-három kockára vágott, nagyon szép, nyers marhahúst. A macska evett is, nem is. Láttam, ezt így szokták” – írta Alaine. A költő a házvezetőnőjüket is ultimátum elé állította: vagy megszereti a macskát, vagy nézhet másik munka után.
Alaine később megtudta, hogy a macskának rákja volt. Miután az állapota egyre rosszabb lett, kihívták hozzá az állatorvost, hogy altassa el, de nem hatott elég gyorsan, és a macska „kínjában mászott fel a kerítésen, esett vissza, mászott…” Weörest nagyon megviselte a halála. Sehogyan sem tudta feldolgozni a gyászt, ezért egy nap elment otthonról azzal a határozott szándékkal, hogy a villamos elé veti magát. Meg is tette, de a villamos még idejében lassított...
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
