6 érdekes tény Walt Disney kalandos életéről és furcsa húzásairól

GettyImages-613490968

Három testvérrel, nehéz anyagi körülmények között és hírhedt apai szigor mellett nevelkedve is lehet valakiből hollywoodi legenda, Oscar-jelölés-rekorder, mint ahogy történt ez az 1901-es születésű Walt Disney-vel is. Valóban volt pár furcsa húzása életében, de az talán mégiscsak túlzás lehet, hogy holttestét lefagyasztatta, és hibernálva tároltatja későbbi jobb időkre.

Robert Ettinger orosz zsidó származású család gyermekeként Amerikában tanult matematikát és fizikát, s mivel a család vallásossága rá nem volt hatással, komolyan érdeklődött a sci-fi világa iránt is. 1964-ben előjött elméletével, mellyel letette a krionika alapkövét.

Úgy vélte, még a betegségben elhunyt emberek testét is érdemes –196 Celsius-fokos, folyékony nitrogénes tartályban lefagyasztva tárolni, megakadályozva a szövetek bomlását, abból a célból, hogy később, egy jobb világban felolvasztásra kerüljenek.

A világon azóta számos országban több ilyen központ is működik, amelyek orvosilag igazoltan elhunyt személyek agyát, fejét vagy egész testét – kívánságuk és pénztárcájuk függvényében – lehűtik az utókornak.

Pletyka vs. valóság

A 2011-ben elhunyt „feltaláló” teste is egy ilyen központban nyugszik, de többen tudni vélik, hogy Walt Disney és Salvador Dalí is ehhez a módszerhez folyamodtak. Utóbbi kettő valójában nem vetette magát alá ilyen eljárásnak, bár talán különc természetüktől nem állt volna távol saját életük végtelenítésének gondolata sem, Disney a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben talált végső nyughelyre.

Két gyermek és számtalan halhatatlan mesefigura atyja
Két gyermek és számtalan halhatatlan mesefigura atyjaCory Disbrow / Getty Images Hungary

Ami viszont tény

Disney szegénységben, gyermekkorától előbb apjának ingyen, majd csekély alamizsnáért idegeneknek dolgozva kereste kenyerét, amíg saját lábra nem állva igazi birodalmat hagyott az utókorra, ezzel sokkal inkább elérve a halhatatlanságot, mint egy fagyasztott holttesttel.

Furcsa tények Walt bácsiról

  1. Jelleme azonban néha kiismerhetetlen, ízlése meglehetősen válogatós volt. Még saját alkotásai közül sem volt mindegyik igazán az ínyére. Míg a Bambi és a Dumbo nagy kedvencei voltak, az Alíz Csodaországban és a Pán Péter nem arattak nála osztatlan sikert.
  2. Alfred Hitchcock Psycho című filmje egyenesen kihozta sodrából, ami miatt nem is engedte a híres rendezőt Disneylandben forgatni.
  3. Két alkalmazottját kipenderítette egy balul elsült szülinapi meglepetés miatt. Disney ugyanis nem találta viccesnek a rövidfilmet, amelyet ajándékként készített neki két animátora Minni és Miki szerelmi légyottjáról. Walt bácsinak más elképzelései voltak egérkéiről, így a két jó szándékú alkalmazott az utcán végezte a történet szerint.
  4. Egy ideig, amikor már nem némafilmként futott Miki, maga Walt Disney adta a hangját, aztán nem győzte a sok munkát, és átadta a feladatot, amire addig nagyon büszke volt.
  5. Kedvenc Miki figuránkat nem maga Walt rajzolta meg, hanem egy Ubbe Ert „Ub” Iwerks nevű kollégája és barátja, aki később méltatlannak érezte, hogy nem ő kapja a kellő elismerést a népszerű figuráért, és egy időre elpártolt a Disney vállalattól.
  6. Az anyafigura a legtöbb Disney-alkotásból hiányzik. Ennek okát többen egy balesetben látják, ami Disney édesanyjának halálát okozta. A Disney szülők egy Walt és testvére, Roy által vásárolt házban éltek, ahol gázszivárgást tapasztaltak. A Walték által kiküldött szerelők nem végeztek hibátlan munkát, az édesanya pedig elhunyt a szivárgás következtében, feldolgozhatatlan traumát okozva ezzel a rajzfilmes legendának.

1937-ben már elkészült első nagyjátékfilmje is, a Hófehérke és a hét törpe, Disneyland pedig megnyílt 1955-ben.

Annyi biztos, hogy a gyerekkorában szegénységben, sok munka és apai szigor mellett felcseperedő férfi gyerekek és felnőttek millióinak szerzett és szerez ma is örömet figuráival, örökkön örökké visszatérő mesehőseivel.

Univerzális nyelvet beszélnek, ami a világ minden táján egyformán hódít
Univerzális nyelvet beszélnek, ami a világ minden táján egyformán hódítHandout / Getty Images Hungary

Miki egeret a divatszakma sem tudja megunni, ahogy a gyerekek sem, Walt pedig 59 Oscar-jelölést tudhatott magáénak is rajzfilmfiguráival, melyből 26 díjat haza is vihetett, ráadásul 1968-ban kiadott 6 centes bélyegét az Amerikai Posta is neki szentelte. Walt feleségével egy saját és egy örökbe fogadott lányt neveltek, amíg viszonylag korán, 65 évesen magával nem ragadta a tüdőrák.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek