Az égbolt olyan látványosan világos volt, hogy sokan meg voltak győződve róla: elérkezett a világvége.
A derék telepesek, akik Észak-Amerika szerte gyanútlanul nyugovóra tértek 1833. november 12-én este, hajnali 3-kor arra ébredtek, hogy szinte nappali világosság vakítja el őket. Kiszaladtak házaikból, a szomszédaik kiabálását hallva, és az égen soha nem látott jelenség fogadta őket: mintha tűzeső hullana, az eget hullócsillagok százai világították meg.
A jelenség hátterében a Leonida meteorraj állt, amelyről már ókori csillagászok is említést tettek, bár nem tudták, mi okozza. A csillagászok sokáig légköri jelenségként magyarázták, a hétköznapi emberek pedig sokszor természetfeletti erők megnyilvánulásaként értelmezték. Így volt ez 1833-ban is, amikor minden képzeletet (és minden addigi feljegyzést) felülmúlt az Észak-Amerika keleti felén szinte mindenhonnét látható égi tünemény: becslések szerint november 12-én és 13-án kilenc óra alatt 240 000 meteor hullott alá az égbolton.
A hullócsillag éve
A korszak egyik csillagásza, Agnes Clerke például így fogalmazott:
„Hullócsillagok vihara tört ki a Földön. Hullócsillagok vihara tört ki a Föld felett…
Az eget minden irányban fénylő csíkok és fenséges tűzgolyók világították meg. Bostonban a meteorok gyakorisága a becslések szerint körülbelül a fele volt egy átlagos hóviharban előforduló hópelyhek gyakoriságának.”
Ma már tudjuk, hogy a Leonidák, ez a népes meteorraj 33 évente bizonyul igazán látványosnak: szülőégitestje, az 55P/Tempel-Tuttle üstökös ekkor jár a Nap közelében, látványos csillaghullást okozva: szemben az átlagos, óránkénti néhány (esetleg néhány száz) meteorral, ekkor akár 1000 meteor is hullhat egy óra alatt.
Eljött a világvége?
Az erősen vallásosak – köztük a mormonok – meg voltak győződve arról, hogy eljött a világvége. Hogy megelőzzék a tömegpánikot, az újságok jobbnak látták, ha tájékoztatják a közvéleményt a jelenség hátteréről, de a korabeli beszámolók is megjelentek a lapokban: „Családunk egy tagja hajnali 5-kor kelt, hogy elérje a hétkor induló hajót. Kitárta az ablakot, hogy megnézze, világosodik-e már, és megpillantotta, hogy keleten az ég szinte meghasadt. A szemét dörzsölte a hihetetlen látvány miatt:
a csillagok úgy hullottak, mint a hópelyhek, és megvilágítottak mindent.
Felébresztette az egész családot, azt kiabálva, hogy »nézzétek! Nézzetek ki az ablakon!« (…) Felébresztettem a feleségemet, és ő is azt mondta: »Nézd, lehullanak a csillagok!« »Ez csoda!«, válaszoltam, és a szívünkben mindannyian éreztük, hogy eljött az utolsó ítélet: »Az ég csillagai pedig úgy hullottak a földre, mint erős szélben a fügefáról az éretlen fügék«, ahogy a Bibliában áll.”
Bujkálás és lelkiismeret-furdalás
Egy másik beszámoló szerint nem voltak egyedül a rémülettel: „A világ valójában a végéhez közeledik, mert a csillagok hullanak” – kiáltott fel egy déli gazda, aki az ágyából felverve, ingben futott ki a szabadba, majd annyira megrémült, hogy a háza alá bújt, meztelenül. Tennesseeben egy rabszolgalány, Amanda Young sikoltozásra ébredt, és még a dédunokájának is azt mesélte, hogy az ültetvényen élő fehérek „azt hitték, ítéletnap van. Összehívták az összes rabszolgát, és minden ok nélkül elmondták nekik, ki az anyjuk és az apjuk, kinek adták el és hova vitték őket.”
A mormon vezető örült neki
Joseph Smith, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (azaz a mormonok) alapítóját elragadtatta a látvány, mert azt hitte, az armageddon közeleg. Így írt a pillanatról: „Felkeltem, és nagy örömömre szolgált látni, hogy a csillagok jégesőként hullanak alá az égből. Isten szavának szó szerinti beteljesedése volt ez, amint azt a szentírások feljegyezték, mint biztos jelét annak, hogy Krisztus eljövetele közel van.” Smitht valószínűleg azért is motiválta ennyire a látvány, mert 1833 őszén a Ohióban így prédikált: „Nem telik el negyven nap, és a csillagok lehullanak az égről.”
Elmaradt a végítélet
Bár a végítélet ezúttal (is) elmaradt, megszületett a modern meteorcsillagászat. A Yale Egyetem egyik csillagásza, Denison Olmsted azt kérte a nyilvánosságtól, jegyezzék fel, mit láttak, hogy később tanulmányozhassa a jelenséget. Eredményeit 1834-ben az American Journal of Science and Artsban tette közzé, és ebben szerepelt először, hogy a meteorok a Föld légkörén túlról származnak. Amikor 1866-ban ismét kitört a meteorvihar – bár nem ugyanolyan intenzitással –, a tudósok már sejtették, mi lehet az oka: az egy évvel korábban, Wilhelm Tempel és Horace Parnell Tuttle által felfedezett, majd róluk elnevezett üstökös.
A tudósok arra számítanak, hogy a Leonidák következő nagy meteorvihara 2033-ban vagy 2034-ben következik be. Addig is ajánljuk figyelmedbe alábbi cikkünket a nőről, akit eltalált egy meteorit.
