VIII. Henrikről biztosan mindenkinek beugrik hat felesége, s köztük két lefejezett neje, a lehetetlent nem ismerő küzdelme a válásért, Angliának az egyháztól való elszakítása, majd az új egyházi hatalom élére állása, egy markáns, de nem szívbajos pali képe. De talán nem jut róla rögtön eszünkbe, hogy végtelenül büdös volt, élete végén járásképtelen, és ő is rettegett valamitől.
A televízió és az internet előtt is volt élet, ha nem is olyan, mint ma. Akkoriban, fénykép hiányában, propagandacélokra és az uralkodó dicső küllemének megörökítésére a festőket hívták segítségül. Nekik hála, ismerhetjük VIII. Henrik kissé zord és határozott arckifejezését, délceg tartását és magabiztos uralkodói kiállását. Csakhogy ebből, a legújabb ismereteink szerint, több is inkább csak porhintés volt a nép szemébe.
Amit régóta tudunk VIII. Henrikről
Például azt, hogy saját céljait szem előtt tartva, mindenen átgázolva, akadályt nem ismerően elérte, hogy fiú utód (és egyébként perzselő érzelmek) hiányában elválhasson Aragóniai Katalintól, és hogy hat felesége közül ezután kettőt lefejeztetett. Szintén ismert továbbá, hogy Katalintól való válása kieszközléséhez nem kisebb tettet kellett véghez vinnie, mint az egyetemes anyaszentegyháztól való elszakadást, amivel egyúttal az anglikán egyházat is életre hívta, önnön vezetésével, azóta pedig a mindenkori uralkodóéval. Nyilán éppen ezek, a már akkor is megosztó intézkedések is arra sarkallták a királyt, akinek ez egyébként is érdeke és célja, hogy megjelenésével is erőt demonstráljon. Egy 177 kg-os férfi – ennyit nyomott ugyanis Henrik 1547-ben bekövetkezett halálakor – egyébként is tekintélyt parancsoló látvány. Főként egy jól megkomponált festményen peckesen domborítva.
Amit nem olyan régóta tudunk róla
Az meg például az, hogy egy 1536-ban történt lovas balesete kapcsán szinte járásképtelenné vált, így rövid (55 évnyi) élete utolsó bő évtizedében aligha pózolhatott volna bot nélkül, még ha csak egy festmény erejéig is. Miután teljes harci díszben ledobta magáról a csataló a greenwichi palotánál, állítólag két órán át eszméletlenül feküdt, és komoly lábsérülése sohasem gyógyult onnantól meg teljesen, sőt, fekélyes elváltozásokká fajult a sebesülés. A bajokat már csak tetézte, hogy a fekély olyan rettenetes szaghatással is járt, hogy a szóbeszéd szerint több helyiséggel távolabb is lehetett sejteni, pontosan merre tartózkodik az ország és az újonnan született egyház feje.
Amit most tudtunk csak meg a királyról
Jelenleg a British Library tulajdonában van VIII. Henrik egykori zsoltárgyűjteményes kiskönyve, amelyet akkora becsben tartanak, hogy idén először kölcsönözték amerikai múzeumnak, még ha az olyan neves is, mint a New York-i Metropolitan Museum of Art. Az aprócska kötet a „The Tudors: Art and Majesty in Renaissance England” című kiállítással turnézott 2023-ban az Amerikai Egyesült Államokban, és ennek a debütálásnak a kapcsán került reflektorfénybe mindaz az értékes rejtett információ is, amit a szakértők belőle kinyertek. A zsoltároskönyv, mint akkoriban ez szokás volt, gyakorta forgatott kellék volt, amelyet Isten szavaiból, okulási céllal sűrűn vett kezébe gazdája, és hogy a didaktikai célú szózatok még inkább elérjék céljukat, az egyes, a felhasználó számára legfontosabb üzenettel bíró részeket előszeretettel jelölték is be, vagy éppen kommentálták. Ez pedig kiválóan tükrözi a zsoltároskönyv tulajdonosának gondolatvilágát, talán egész jellemére következtetni enged, de az őt aktuálisan foglalkoztató kérdésekre mindenképpen.
VIII. Henrik meggyőződései és félelmei
Noha korábban, amikor az egyháztól való elszakadás lépését még csak fontolgatta, számos helyről gyűjtetett be olyan műveket, melyek lépését alátámasztani látszottak és elhatározásában megerősödését szolgálták. Az egyháztól való elszakadás utáni, az egyes zsoltárok mellé biggyesztett megjegyzései alapján utóbb, mint azt a szakértők megállapították, döntése megnyugtatólag hatott rá. Vagyis, inkább az önigazolást erősítő sorok tűntek jobban ki számára olvasás közben, és azokat is vette inkább magára, amiből elemzői megállapították, „nem izgatta magát”. Vagy legalábbis nem ezen.
Az aranyozott ezüsttel díszített vörösbársony-borítású könyvecske illusztráltatása során sem bizonyult sem különösebben szerénynek, sem bűntudattól marcangolt lelkűnek, így aztán némelyik ábrázoláson a bibliai Góliátot legyőző ifjúból lett Dávid királlyal állíttatta párhuzamba magát a megrendelő, azaz VIII. Henrik. Tehát amiatt sem kell aggódnunk, hogy kisebbrendűségi komplexus gyötörte volna, vagy ne tudott volna azonosulni az uralkodói szerep mellett az egyházfő dupla szereposztásával is.
Van ugyanakkor egy aprócska utalás, ami annál árulkodóbb, és Henrik valódi legbelső félelmeibe enged betekintést. A 36. zsoltár sora, amelyhez a király a dolens dictum, azaz szomorú mondás megjegyzését írta, azt sugallja az elemzőknek, hogy az 1547-ben bekövetkezett halála előtti utolsó néhány évben, az imakönyv 1540-es elkészülte után
az uralkodó már aggodalmaskodott saját egészségi állapota miatt, és igencsak félt a testi hanyatlástól és az elmúlástól.
Pedig a zsoltár csak ennyit mondott: „Fiatal voltam, és most öregszem.”
