Tíz éve áll a világelső magyar hullámvasút: így néz most ki

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ egyik legrégebbi faszerkezetes hullámvasútja hosszú álmát alussza a városligeti vidámparkban. 10 éve már, hogy leállították a működését.

Az egykori Angol Parkban, mely a millenniumi ünnepségsorozatok idején nyitott meg a budapesti Városligetben, már a kezdetekkor állt egy fából készült, ideiglenes hullámvasút, az, amit ma is ismerünk 1922 és 1926 között épült. Évtizedekig ezt tartották a vurstli legnagyobb látványosságának

Eleinte izgalmas kialakítása és szokatlan ívű pályavonala, majd egyre inkább a kora miatt, kevés, ilyen mértékben épen maradt, faszerkezetes hullámvasút van a világon. 10 évvel ezelőtt, a Vidámpark ideiglenes bezárásakor azonban bezárt a hullámvasút is. Fából faragott, szépen munkált, festett kocsijai azóta is arra várnak, hogy újra elindulhassanak. 

A vidámpark látványossága volt a hullámvasút

A hullámvasút Dragon Erik tervei alapján épült meg, 103 évvel ezelőtt. Ebből a típusból az egész világon összesen 10 példány maradt meg, a sorrendben a budapesti Vidámparké az ötödik. A gravitációs elven működő kialakítás párját ritkítja. 

Idézőjel ikon

A kocsikat drótkötél vontatta fel a pálya legmagasabb pontjáig, ahonnan maguktól gurultak le. A leggyorsabbnak az utolsó üléseket elfoglalóknak tűnhetett a pálya.

Mivel útközben a kanyarokban fékezni is kellett, a szerelvényeket mindig egy kezelő irányította. A pálya maga 971 méter hosszú. Az első évtizedekben a Vidámpark éjszaka is nyitva tartott, a hullámvasút kocsijait így neonvilágítással szerelték fel. Az 1970-es években átalakult a nyitvatartási rend, és szükségtelenné váltak a fények. A kocsik ekkor kapták meg jelenlegi kialakításukat, azonban a hosszú évek során többször renováláson is átestek. A színük is változott, az utolsó évtizedekre egységes, okkersárga és zöld festéket kaptak, a sárkányok orrát pedig műanyagra cserélték. 

A Holnemvolt Park kialakítása idején, 2014 és 2017 között már csak alkalmanként indították be a szerelvényt, mert több ízben meghibásodott. Jelenleg a Vidámpark majdnem minden játékával együtt (a körhinta, a törpekerék, illetve a céllövöldék üzemelnek jelenleg) arra vár, hogy újranyithasson az élménypark.

Ha kíváncsi vagy arra, milyen is volt egykor a városligeti vurstli, ezt a cikkünket is ajánljuk neked. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.