Nem csak keresztes és vízi van belőlük, bár kétségkívül ők a legismertebb példányai fajuknak. Számtalan nyolclábúval osztozunk a környezetünkön, s mivel laikusként nem tudunk róluk semmit, talán félünk is. Szakértő segítségével most megmutatjuk, vannak-e olyan fajok, amelyektől érdemes félni, és mit tudnak a többiek.
A pókfélék valamiféle misztikus, félelmetes állatként élnek a köztudatban, amiktől rettegni kell, hiszen álmunkban megcsípnek vagy megesszük őket, és a horrorfilmek rendszeres szereplői. De tényleg veszélyesek ránk?
Ugyan a természeti népek a mai napig képesek a legfurcsább állatokkal szimbiózisban élni, a nyugati értelemben vett középkor számtalan babonája hatással volt az emberek és a környezet viszonyára. Rengeteg állatot ruháztak fel az évszázadok során olyan vélt, negatív tulajdonsággal, ami a mai napig indokolatlan félelmet kelt bennünk. Vajon valóban rettegnünk kell a pókoktól?
Hasznos vagy mérgező?
A pókokkal szembeni fóbiák gyökerei a középkorig nyúlnak vissza, amikor szimbolikusan az ördögök és boszorkányok kísérőinek tekintették őket, sok esetben összekapcsolva a betegségekkel és rontásokkal. Helyzetükön az sem javított, amikor a modern korok horrorfilmjeinek ijesztő szereplőivé váltak, de számtalan rémhír terjeng csípéseikkel kapcsolatban, összemosva az ártatlan fajokat a sokkal veszélyesebb külföldiekkel. A pókmarás, melyet a köznyelv csípésnek is nevez, azonban hazánkban meglehetősen ritka.
„Magyarország mai területén mintegy 850-900 pókfaj előfordulásáról van adatunk. Az őshonos fajok egyike sem jelent veszélyt az emberre, csupán néhány olyan faj van, amelynek enyhe tünetekkel járhat a marása. A pókmérgek esetében nem ismeretesek olyan egyedi fokozott érzékenységek, mint például néhány darázs vagy méhfaj esetében” – mondta a Díványnak dr. Szinetár Csaba, a biológiai tudomány kandidátusa, a ELTE Savaria Egyetemi Központ tanára.
„Rendszeresen tapasztalom, hogy ismeretlen eredetű, csípés jelleget mutató bőrelváltozások megkapják a pókcsípés diagnózist. Ennek a sokszor félrevezető és a páciensnek sem segítő, nem alapos diagnózisnak is a pókok isszák meg a levét.”
Megéri jóban lenni velük
Az emberre teljesen veszélytelen nyolclábúak ráadásul nemhogy az embereket nem csípik meg, de pont azokat a rovarokat, legyeket és szúnyogokat fogyasztják előszeretettel, amelyek viszont valóban megcsíphetnek bennünket. Amikor pedig ők maguk szaporodnak el, más pókfajokkal is táplálkozhatnak, azaz magukat is szabályozhatják. Képesek elpusztítani a ránk veszélyes, újonnan megjelenő, invazív rovarokat is.
„Hallhatjuk, hogy a minden kétséget kizáróan melegedő klíma következtében folyamatosannő azoknak a csípőszúnyogfajoknak a száma, amelyek az emberre és házi kedvenceire nézve is komoly kockázatot jelentő kórokozókat terjeszthetnek” – magyarázza az arachnológus, aki azt is hozzáteszi, irtani nemcsak azért nem érdemes, mert veszélytelenek, de az őshonos beporzókat, lepkéket és egyéb ízeltlábúakat is védjük azzal, ha a természetes ellenségeikre veszélyes apró ragadozókat életben tartjuk. A rovarok ugyanis az ökoszisztéma olyan résztvevői, melyek nélkül megszűnne az élet a Földön.
