Ilyen lett volna Jézus, ha van felesége

GettyImages-529363157

Biztosra vesszük a tényt, miszerint Jézus nőtlen volt, holott akkortájt Júdeában ez meglehetősen ritkaságszámba menő lett volna az ő korában. A férfiak 20 éves koruk környékén megnősültek, ezalól pedig nagyon kevés kivétel létezhetett. A Vágyak könyve, Sue Monk Kidd regénye több annál, mint játék ezzel az ötlettel.

A katolikusok alapvető tudásának része, hogy a 33 éves korában keresztre feszített Jézus feleség nélkül élte életét. A Biblia sem gyermekkorából, sem tanítással töltött éveiből nem említi, hogy asszony lett volna oldalán – vagy ha igen, az édesanyja, Mária, esetleg egy olyan nő, akinek bűneit megbocsátotta abban a korban, amikor egy lazább erkölcsű asszonyt megvetettek a férfiak. Sue Monk Kidd regénye ugyanakkor nőkkel tölti meg Jézus világát, de korántsem céltalanul.

A Vágyak könyve nem botránykötet

Sue Monk Kidd írónő
Sue Monk Kidd írónő21. Század Kiadó

Fontos leszögezni, hogy a Vágyak könyve nem Krisztus, a megváltó regénye, és ha úgy is tűnne, nem az a célja, hogy pikáns fordulatokkal fűszerezze meg a bibliai történetet. Valójában szemérmesebb, mint a Szentírás maga, az írónő egyébként sem a ponyva irányából érkezett a téma feldolgozásához. Hogy mi volt vele a célja? Ezt ő is leírja az utószóban – egy nőnek akart hangot adni.

Eggyel persze aztán már nem ért be. Ott van a történet főhőse, Jézus fiktív felesége, Ana, de mellette ott van a gyermekét elvesztő nagynénje, szigorú anyja, ott vannak a Jézust körülvevő nők, sőt, még Heródes feleségének életébe is betekintést enged a regény, amely

bár nagyrészt követi a történelmi és bibliai események sorrendjét, semmiképp sem dokumentumregényként olvasandó,

mivel helyenként el is tér attól.

Harcos nő a férfiak világában

A főhős, Ana bátor és okos zsidó lány, aki jóval többet vár az élettől, mint hogy feleségül adják egy gyenge egészségű özvegyemberhez csak azért, mert az apjának érdekében áll.

A betűvetés és nyelvek ismerője – ami e korban nőként meglehetősen ritka dolog lehetett –, aki életét annak akarja szentelni, hogy hallathassa a hangját. Ehhez foggal-körömmel ragaszkodik, akkor is, amikor családi körülményei úgy láttatják, teljesen lehetetlen a cél elérése.

Szerencsére nagynénje személyében akad egy segítője, ám a férfiak uralta világban az a nő tudja célját igazán elérni, aki ezt a férfiakéhoz hajlandó idomítani. Anát betörni nem lehet, ezért úgy tűnik, végzete elkerülhetetlen, elkobozzák írószerszámait, csak a házasságra várhat.

Vágyak könyve
Vágyak könyve21. Század Kiadó

Egy váratlan járvány után ugyanakkor idős jegyese elhuny, így Ana sorsa még rosszabb lesz: nem feleség, hanem azonnal özvegy válik belőle. Ekkor már ismeri Jézust, aki azonnal lángra lobbantotta szívét, találkozásaik pedig megerősítik benne, hogy rendkívüli férfiről van szó. Miközben egyre jobban a társadalom perifériájára sodródik, célja egyre közelibb. Talán talált egy férfit, aki mellett maradhat önmaga.

A történet egyik részének végkimenetelét ismerjük, Jézus kereszthalála pontot tesz a házasság végére. Anát ugyanakkor sorsa még ezelőtt messzire sodorja – ebben része van annak, hogy a templomi árusokat elűző Krisztushoz hasonlóan nem tűrheti az egyenlőtlenségeket, de annak is, hogy bátyja, Júdás sem békél meg azzal a korral, amelyben élnek. A név beszédes, az árulás elkerülhetetlen, Ana azonban az utolsó pillanatban ismeri csak meg fivére igazi arcát.

Távoli korok asszonyainak ad hangot

A Vágyak könyvének erős asszonyai egyértelműsítik: itt ők a főszereplők.

Sue Monk Kidd nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy olyan korba, amelyből a férfiak hatalmuknál fogva kiradírozhatták a nők létezését is a történelemkönyvekből, utólag mégis visszaírja őket.

Ahogyan főhőse pergamenlapokat ró tele a körülötte megforduló nők történeteivel, hogy azokat ne hallgathassa el a világ elől senki, úgy ő a kétezer évvel ezelőtt élő lányok, asszonyok, özvegyek történeteinek állít emléket. Rávilágít arra, mennyire kevés is elég volt ahhoz, hogy valakit erkölcstelenként kövezzenek meg, és hogy micsoda képességeket nyomott el a férfierő kétezer és aztán persze ezer, ötszáz, sőt, még száz éve is.

Ebből a perspektívából szemlélve erőteljes feminista regény a Vágyak könyve, minden botrányszag nélkül. Egy hívőnek sem kell haboznia kezébe venni azt: nem fog felháborodást érezni attól, ahogyan Jézus arca kibontakozik a lapokon, sőt – az istenember emberi tulajdonságait gyönyörű színekkel festi elénk az író. A címben szereplő vágyak nem testi vágyak: a lélek, a szabad szavak, a tudás, a hang szárnyalásának vágyáról van itt szó. Sue Monk Kidd csodálatos munkát végzett, amikor ezzel a regénnyel nők tízmillióinak adott hangot évezredek leforgása után.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek