I. (Nagy) Péter cárt minden idők talán legjelentősebb orosz uralkodójaként tartja számon a történelem, aki politikájával és modernizációs reformjaival rengeteget tett országa nagyhatalommá emelkedésében. A cárnak voltak azonban egészen furcsa rendelkezései is, fejébe vette például, hogy leszoktatja népét a szakállviselésről.
Úgy gondolta, csak az elmaradott népek fiai hordanak szakállat
Az 1682 és 1725 között uralkodott, Romanov-házból származó Péter cár az egyik legsürgetőbb tennivalónak a Nyugattól sok tekintetben elmaradott, feudális, keleties Oroszország modernizálását tartotta, melynek megvalósításához először igyekezett saját szemével megtekinteni a példának tekintett, fejlett nyugati országokban uralkodó állapotokat. 1697-ben hosszas nyugat-európai körutazást tett, melynek során többek között ellátogatott az Oxfordi Egyetemre, a brit királyi pénznyomdába és a hollandiai hajógyárakba, és a korszak legragyogóbb tudományos elméjével, Isaac Newtonnal is találkozott.
Hazatérve a cár azonnal nekilátott átfogó reformjainak, többek között létrehozta Oroszország első állandó, hivatásos hadseregét és hadiflottáját, illetve megalapította a Balti-tengeri kereskedelem szempontjából stratégiai jelentőségű helyen fekvő Szentpétervár városát (mely hivatalosan a bibliai Péter apostolról kapta a nevét, de természetesen nem volt véletlen az uralkodóval való névazonosság). Péter cár mindemellett a nyugatiasítás jegyében egy sokkal különösebb tervvel is előállt: hadat üzent a szakállaknak, ugyanis nyugati körútja során azt tapasztalta, a felvilágosult, fejlett népek fiai nem viselnek arcszőrzetet, ellentétben az elmaradott orosz férfiakkal, akiknél a hosszú, dús szakáll dívik.
Az anekdota szerint a cár hazaérkezése után az őt köszöntő díszes fogadáson egyszer csak ollót fogott, és saját kezűleg nyeste le az összegyűlt diplomaták és nemesemberek arcszőrét, később pedig rendeletbe adta a hatóságoknak, hogy amennyiben szakállas férfit látnak az utcán, azonnal fogják le, és – ha kell erőszakkal – borotválják meg. A szakállviselés betiltása természetesen nem aratott túlságosan nagy sikert, hiszen a keleti ortodox egyházban erős hagyománya van a dús, hosszú arcszőrzetnek, egyes egyházi vezetők konkrétan szentségtörő tettnek nyilvánították a borotválkozást. Péter jeles elődje, Rettegett Iván cár pedig egy alkalommal úgy nyilatkozott: a borotválkozás olyan bűn, melyet a szentek vére sem képes lemosni, elárulása a hitnek, miszerint Isten a saját képmására teremtette a (férfi)embert.
Adót kellett fizetnie annak, aki el akarta kerülni a borotválkozást
Ilyen társadalmi beállítottság mellett nem csoda, ha Péter cár hamarosan visszakozni kényszerült, és eltörölte a tiltást, ugyanakkor kitalálta a megoldást, mellyel két legyet üthetett egy csapásra, visszaszoríthatta a szakállak divatját, egyben pedig feltölthette az államkasszát. Adót vetett ki a szakállviselésre, melynek mértéke az illető társadalmi státuszától függött: a vagyonos kereskedőknek 100 rubelt, a katonáknak, a cári udvarban és más állami szerveknél dolgozóknak 60 rubelt, a közembereknek pedig 30 rubelt kellett fizetniük, ha szerették volna megtartani arcszőrzetüket. A jobbágyok úszták meg a legenyhébben, nekik mindössze napi egy kopejkába kóstált a szakállviselés, és csak akkor kellett fizetniük, ha a városban tartózkodtak.
A pénz befizetése után az engedelmes szakálltulajdonosok egy apró rézérmét kaptak, melyen az „adó megfizetve” szöveg igazolta, hogy legálisan hordanak szőrt az arcukon, és nem háborgatták őket a rendőrök. Akármennyire bizarr ötlet, a szakálladó még Péter cár halála után majdnem fél évszázadig megmaradt, csak 1772-ben törölték el véglegesen. A rossz nyelvek azt beszélik, a cár nemcsak modernizációs intézkedésként, hanem részben irigységből viselt hadat a szakállak ellen, ő maga ugyanis – daliás, 203 centiméteres termete dacára – nagyon ritkás arcszőrzettel rendelkezett, és ha akart, sem tudott volna szakállat növeszteni.
