A Szovjetunió teljes titokban tréningezte azokat, akik közül végül Jurij Gagarint választották ki arra, hogy első oroszként az űrbe mehessen: a felkészülés során válogatott próbatételeknek voltak kitéve a vadászpilóták.
Ilyesmi talán csak az ötvenes-hatvanas évek Szovjetuniójában történhetett meg: több száz szovjet pilótát gyűjtöttek össze egy nagy táborba, ahol titokzatos tesztek sorozatának vetették őket alá.
Mindössze annyit tudtak, hogy a repülés újfajta módjának kipróbálása lesz a dolga annak, akit végül alkalmasnak – és egyúttal hajlandónak is – találnak.
Hogy ez egy potenciálisan halálos végkimenetelű kirándulás a világűrbe, mely során Lajka kutya emberi megfelelőjeként lesznek kitéve az elemeknek, arról egyiküknek sem volt elképzelése sem.
Az űrbe egy kísérleti alanyt küldtek, nem asztronautát
1959 nyarának végén egy, a norvég határ közelében található szovjet bázisra két orvos érkezett, hogy megvizsgálja az itt állomásozó pilótákat.
Bár a hivatalos szovjet közlés szerint az űrhajósjelöltek mind önkéntesek voltak, ez nem pont így történt.
A 300 férfi és nő nem tudta, hogy 3500 emberből választották ki őket arra, hogy közülük kerülhessen ki majd az első asztronauta: karrierről, családdal kapcsolatos tervekről, céljaikról is kérdezték őket a vizsgálatok során, melyekben csak annyit mondtak el, egy újfajta repülő szerkezet kipróbálása miatt gyűjtötték őket össze. A valóságot senkinek sem árulták el: hogy olyan embereket keresnek, akik katonai szolgálatuk kapcsán már vállalták, hogy ha kell, meghalnak hazájukért – mondta el a BBC-nek Stephen Walker, a Beyond címet viselő, a szovjet űrrepülésről szóló kötet szerzője.
Míg a szintén az űrbe készülődő amerikaiak Mercury programja megkövetelte, hogy az asztronauták maguk is irányítsák az űrhajót, amelyen e végtelenbe indultak, addig a Vosztok kapszula egy távirányítással működő szerkezet volt, emberi beavatkozásra csak akkor volt lehetőség és szükség, ha valami balul sült el.
„Nem tapasztalt pilótákat kerestek, hanem Lajka emberi verzióját – valakit, aki képes ott ülni és elviselni a küldetést, megbirkózni a rá ható erőkkel, és élve visszajutni”
– summázta Walker. Fitt, engedelmes, és nem utolsósorban alacsony emberre volt tehát szükségük.
Így zajlott a felkészülés
A jelöltek számát 134-re sikerült szűkíteni a kiképzés kezdetén, mindegyikük 168 centiméternél alacsonyabb pilóta volt. Volt, amelyikük azt hitte, újfajta repülőt próbálhat ki, mások helikopterre gondoltak. A kiképzés orvosirányítója Vlagyimir Jazdovszkij, egy kemény, arrogáns emberként leírt figura volt, akit leginkább egy James Bond-film főgonoszához lehetne hasonlítani mai fejjel, aki hírnevének megfelelően hosszabb, keményebb és szigorúbb teszteknek vetette alá a szovjet űrhajósjelölteket, mint amilyenekkel amerikai társaikat tréningezte a NASA.
Vibráló székekkel szimulálták a kilövést, 70 fokos hőséget és oxigénmegvonást kellett kibírniuk a jelölteknek, akiknek komoly része elvérzett a teszteken, vagy maga döntött úgy, hogy ezt nem bírja.
Mindeközben senkinek sem beszélhettek arról, minek vetik alá őket, és bár hónapok óta képezték őket, egyesek maguk sem tudták, mire is készülnek fel. Végül összesen 20 embert találtak tényleg alkalmasnak arra, hogy esetlegesen a Vosztok fedélzetére kerülhessenek: ők beköltöztek Bajkonurba, a majdani Csillagvárosba, ami ekkor még csak kunyhók hevenyészett halmaza. A közvélemény továbbra sem tud semmit arról, ami zajlik, hivatalosan nincs szovjet űrprogram, a kérdésekre a leendő asztronautáknak azt kell felelniük, hogy sportolók.
Csillagvárosban aztán még több kiképzés jut a leendő asztronautáknak: az űrhajó irányítása sokadlagos prioritással szerepel a listán, hiszen nem cél, hogy a humán Lajka erre képes legyen.
Centrifugákban pörgetik, napokra hangszigetelt kamrákba zárják, súlytalansági teszteknek vetik alá őket, miközben fizikumukat és lelkiállapotukat is szüntelenül monitorozzák.
Ugyanakkor sok ejtőernyőstesztet végeztetnek velük, ugyanis a Vosztokból majd ejtőernyővel kell kiugrania a kiválasztottnak, bár sokáig ez is teljesen titkos volt.
Az amerikai módi kicsit más volt
Eközben az USA-ban is zajlott a kiképzés, sokkal szélesebb körűen, mint a Szovjetunióban. A leendő asztronautáknak tudniuk kellett irányítani is a Freedom, azaz Szabadság nevet viselő űrrepülőt, meg kellett ismerniük a földi irányítást, gyakorlatoztak, és természetesen stresszteszteknek vetették alá őket is. Csak az orvosi és pszichológiai vizsgálatok két és fél hetet vettek igénybe: 4 nap általános orvosi vizsgálatot követett 9 napnyi pszichológiai felmérés, majd újabb 4 napnyi stresszteszt. Az utóbbi során igyekeztek az űrrepülés során tapasztalható körülményeket a lehető legjobban szimulálni, hő, centrifugális erő, gyorsaság, oxigénmegvonás, magasság, valamint zaj és vibráció tekintetében egyaránt. Kíváncsiak voltak arra is, hogyan bírják az amerikai űrhajósjelöltek az egyedüllétet, illetve arra is, mennyire jó pilóták, és a súlytalansággal hogyan birkóznak meg.
A kiképzés az USA-ban majdnem egy évet vett igénybe: közben Jurij Gagarin 1961. április 12-én, az amerikaiakat egy szűk hónappal megelőzve járta meg a világűrt.
Hat szovjet pilótát választottak ki alkalmasként, akik közül Gagarin állítólag többek közt azzal vívta ki a lehetőséget magának arra, hogy a Vosztokkal az űrbe juthasson, hogy amikor először beléphetett a kapszulába, levette cipőjét.
A 27 éves vadászpilóta 108 percet töltött az űrben, majd egy krumpliföldön landolt, ahol űrruhája miatt először kémnek nézte egy ott dolgozó kislány és nagymamája, ami a hidegháborús viszonyok közt nem is volt csoda.
