Az űrben rekedt asztronautákért mégsem indult el a mentőakció: tovább maradnak fenn

Olvasási idő kb. 2 perc

A Dragon repülési pályáján előre jelzett erős szél és csapadék, valamint az űrkapszulát továbbító Falcon rakéta műszaki problémái miatt elhalasztották a Nemzetközi Űrállomásra induló mentőexpedíció startját. Az odafönt rekedt Sunita Williams és Butch Wilmore még többet kell, hogy várjon a hazatérésre.

Több mint kilenc hónapja vár a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) rekedt két asztronauta a hazatérésére, a remélt mentőakció pedig még többet késlekedik. Az őket váltó személyzetet szállító rakéta indítását március 12-ére tervezték, de a Falcon 9 földi támogató rendszerének hidraulikai problémája miatt, valamint a Dragon űrkapszula útvonalára jelzett rossz idő következtében elhalasztották a startot. A NASA bejelentése szerint az új céldátum helyi idő szerint március 14-én 19 óra 03 perc. 

Az űrállomás hiába várja a felmentő sereget

Az űrállomáson minden nap egyforma. Nincsenek évszakok, nincsenek napszakok, csak a végtelen rutin. Az asztronauták naponta többször is megkerülik a Földet, közben csak várnak, és persze edzenek. Williams és Wilmore eleinte abban bíztak, hogy a 8 naposra tervezett küldetésük csak pár héttel hosszabbodik meg, majd jött a következő csúszás, aztán még egy. Mára több mint 9 hónap lett belőle.

Több mint 9 hónapja vannak az űrállomáson a 8 napos küldetésre indult asztronauták
Fotó: 3DSculptor / Getty Images Hungary

A Földről nézve ez talán nem tűnik soknak, de a súlytalanság hatásai súlyosak: az izmok leépülnek, a csontok tömege csökken, és a szemre is nyomást gyakorol a szervezetben újraoszló testfolyadék. A NASA orvosai szerint ilyen hosszú idő után az asztronauták egy részének hónapokba telhet, mire újra normálisan tudnak járni a Földön.

A földön maradt családtagok számára is megterhelő ez az időszak. A bizonytalanság és az aggodalom mindennapos, hiszen szeretteik jóval hosszabb ideig vannak távol, mint azt eredetileg tervezték. Sunita Williams és Butch Wilmore most abban bíznak, hogy a március 14-i indítás már sikeres lesz, és végre tényleg visszatérhetnek a Földre, ahol megkezdhetik a rehabilitációs folyamatot.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.