És neked mi újság az újévi fogadalmaddal? A kutatók rájöttek, hogyan lesz a következő célod biztosan sikeres

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

December utolsó napján még jó ötletnek tűnik másnap hajnaltól konditerembe járni, megtanulni olaszul, pályát módosítani, naponta olvasni és 1400 kalórián élni, ám valahol vízkereszt körül az ember már engedékenyebb lesz magával. A tudósok rájöttek, mi történik újévi fogadalmainkkal, és arra is, van-e értelme velük foglalkozni.

Április van, ideje mérleget vonni újévi fogadalmaink ügyében. A kutatók szerint jó eséllyel nem tartottuk be őket és ha netán esetedben is igazuk lenne, akkor a jó hír: a kudarc okait is megtalálták, ami így közelebb vihet minket ahhoz, hogy legközelebb jobban sikerüljön. A megoldás ráadásul nem is hangzik rosszul. 

Miért nem sikerülnek az újévi fogadalmak? – teszi fel a kérdést a Healthline csapata, akik egyből meg is adják a tudomány rövid válaszát: a félelem és az ambíció egyaránt szerepet játszik abban, hogy a fogadalom végül sikerül-e, de az is fontos, mekkora változtatásban gondolkodtál. 

Az újévi fogadalmak az év furcsa időszakában jönnek: a karácsony utáni torkoskodás, a stresszes ünnepi bevásárlás, a karácsonyi süti és a szilveszteri ivás utolsó napjaiban. Nem igazán van értelme arra számítani, hogy január 1-jén felébredünk, és teljesen „új önmagunk” leszünk, mégis minden évben emberek milliói remélik ezt egy éjszaka leforgása alatt.

Idézőjel ikon

„Ez az időszak hírhedt a fogadalmakkal kapcsolatos kudarcokról, mégis folyamatosan csináljuk”

– mondta dr. Greg Soltanoff a témában. „Ez sokak számára egy módja annak, hogy az ünnepek alatti viselkedését kissé kompenzálja” – fűzte hozzá a téma szakértője, aki azt is tudja, miért hiúsulnak meg a fogadalmak, vagy legalábbis miket teszünk annak érdekében, hogy a lehető legnehezebb legyen betartani azokat.

Túl sok a hirtelen változás, ráadásul túl gyorsan jönnek

Dr. Coral Arvon, a Pritikin Longevity Center and Spa viselkedés-egészségügyi és wellnessrészlegének igazgatója azt vallja, hogy a legnagyobb dolog, amit az embereknek meg kell érteniük, amikor elhatározásokat akarnak elérni, mi a különbség a szokások megváltoztatása és az elhatározások között.

„Gyakran egyszerűen túl nagyok az elhatározásaink ahhoz, hogy betarthatók legyenek. A célok sikeres elérése érdekében annak megértése a legfontosabb, hogy a kis, rövid távú célok a leghatékonyabbak, és az elhatározások lépésenkénti megtétele a legjobb módja a sikernek.”

A félelem is a siker útjában állhat

Maria Brilaki személyi edző, a Fitness Reloaded alapítója szerint az emberek gyakran túl magasra tűzik ki céljaikat, és a helyzet összessége visszaüthet, mert a kezdeti izgalom elmúltával a félelem veszi át az uralmat.

Idézőjel ikon

„És pontosan így kezdjük el szabotálni magunkat…”

– hangsúlyozta. „Mielőtt észrevennénk, visszatértünk az elejére. Felhagytunk az edzőterembe járással vagy a tervezett költségvetésünk betartásával.”

Diane Lange, a tanácsadó oktató szerint is a félelem a fő oka annak, hogy az emberek feladják újévi fogadalmukat.

„A félelem olyan erős érzelem, hogy felülírhatja az újévre kitűzött prioritásainkat, céljainkat” – mondta. „Félhetsz a kudarctól, a sikertől vagy éppen a változástól… mindez sokszor feladásra kényszeríti ügyfeleimet, mielőtt a gyakorlás szokássá válna.”

Lange szerint a félelmekkel való szembenézés fontos lépés a célok elérése felé.

„A változás gyakran kirepít a komfortzónádon kívülre, ami ijesztő, ám ilyenkor próbáld meg kívülről látni a helyzeted, és azt, hogy mit hoz a változás a végén” – mondta.

Így tartsd be a fogadalmaid

Az egészségügyi szakértők egyetértenek abban, hogy a hirtelen változások elsőre izgalmasnak tűnhetnek, de amikor napi rutinunk egy nagyobb részén kell változtatnunk céljaink elérése érdekében, túlságosan megijedünk a folytatástól, és visszaesünk a rossz szokásokba.

Arvon a következő tippeket ajánlotta:

Neked mi újság a fogadalmaddal?
Fotó: F.J. Jimenez / Getty Images Hungary

Tedd az elhatározásokat kézzelfoghatóvá és megvalósíthatóvá. Például ahelyett, hogy azt mondanád, hogy „20 kilót fogsz fogyni idén”, mondd azt, hogy „2 hétig mindennap sétálni fogsz”, vagy „2 hétig elhagyod a csokit, fagylaltot és a cukros üdítőt”.

Értsd meg, hogyan lehetsz a legnagyobb eséllyel sikeres. Az emberek eltérően kezelik az elhatározásokat, a célokat és a szokásokat.

„Néhány embernek például listát kell írnia, hogy nyomon követhesse a haladást, míg másoknak meg kell beszélniük másokkal új szokásaikat és céljaikat” – folytatta a szakember, aki szerint az is segít, ha csapatban vágsz bele, és az is, ha időnként jutalmazod magad kitartásodért. 

Brilaki a rendkívül kicsi változtatások mellett érvel. Például azt javasolja, hogy ahelyett, hogy heti háromszor jársz azonnal edzeni, kezdd napi két guggolással. Olyan kicsi a változás, hogy nem állsz meg kettőnél a szakember szerint. Ilyenkor túlteljesíted az adagot, és sokkal sikeresebbnek érzed majd magad, ami ösztönözni fog. 

Idézőjel ikon

„És pontosan így nőnek ezek a kis szokások nevetségesen kicsiből nagyokká”

– folytatta. „Nehéz ellenállni annak, hogy csinálj egy kicsit többet, mert olyan egyszerű.”

Soltanoff, a Voom munkahelyi wellnessprogram elnöke és társalapítója elmondta, hogy a lépésről lépésre történő megközelítés hozza létre azokat a tartós változásokat, amelyeket az emberek látni szeretnének az életükben.

Soltanoff hangsúlyozza a „10 százalékos szabályt”, ami szerint a szokások 10 százalékát változtassuk meg havonta. Azok számára, akik szeretnének javítani az egészségükön, az egyik hónapban öt percet nyújthatnak, a másikban pedig a reggeli péksüteményt egy darab gyümölccsel helyettesítsék.

„Azt látjuk, hogy ha egyszer az embernek nagy fennakadás van a napi beosztásában – például azt vállalja, hogy elmegy az edzőterembe egy órát –, az végül meghiúsul, mert túl nagy feladat első lépésben” – mondta Soltanoff, aki kiemelte: a kis lépések és azok esetleges túlteljesítése vezet majd el a sikerhez.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.