„Miért érdeklődik galambokról? Ön egy bankot hívott, hölgyem!” – Vicces sztorik az ügyfélszolgálatról

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végeláthatatlan dallamok, pattanásig feszült idegszálak, kínos beszélgetések – valljuk be, valahányszor ügyet intéztünk, az ügyfélszolgálati munkatársakkal való „találkozásaink” sosem hagynak hidegen bennünket. Ha azt gondoljuk, csak nekünk, ügyfeleknek vannak kacifántos történeteink, bizony tévedünk: emlékezetes sztorikat maguk az ügyfélszolgálatosok is tudnak mesélni.

Amikor olvasóinkat az ügyfélszolgálatos élményeikről kérdeztük, a legnagyobb meglepetésünkre nemcsak az ügyfelek, hanem maguk a céget képviselő munkatársak is mesélni kezdtek. Nem is akármilyen történeteket! Vicces sztorikból most sem lesz hiány, lássuk is, mit mond az egyik oldal, és mit a másik!

Amikor mindenki sikított

Az egykor egy mobilszolgáltató ügyfélszolgálatosaként dolgozó Krisztina sok kedvenc sztorija közül az egyik, amikor egy idős bácsi a tévé távirányítójával állított be hozzájuk, kérve, hogy javítsák meg a telefonját, mert az nem működik.

Krisztina egy másik vicces története szintén e helyhez kötődik.

„Ültünk az üzletben a vasárnap délutáni nihilben, ahol már órák óta nem volt ügyfél. Mindenki szöszölt a papírjaival, az adminnal, én a pult mögé bebújva selejteztem a fiókból a cuccokat. Halálra rémültem, amikor felálltam a guggolásból, mert egy ügyfél tök csendben már rég a pultnál állt felettem. Annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat sikítottam, ettől viszont szegény ügyfél is annyira megijedt, hogy ő is sikított egyet.

Egy ügyfélszolgálaton az is előfordulhat, hogy együtt sikoltozik a szolgáltató és az ügyfél
Fotó: clu / Getty Images Hungary

„Az áramba bedugtuk”

Krisztina távirányítós sztorija bár egyedi a maga nemében, egy kicsit hasonló Diánával is megtörtént. Pontosabban a testvérével, aki egy áruházlánc ügyfélszolgálatán dolgozott. Hozzá egy idős házaspár vitt vissza egy nyomtatót azzal, hogy nem működik. 

Idézőjel ikon

Az ügyfélszolgálaton gyorsan összeszerelték, minden kábelt behelyeztek a nyomtatóba, működött. Még egy fél órát nézegették, mi lehet a baj, még az üzletvezetőt is hívták, de ő sem jött rá.

Ezután megkérdezték a házaspárt arról, hogy biztosan minden kábelt bedugtak-e a készülékbe. A bácsi válasza sokakat meglepett:

„Az áramba igen, de olyan nincs otthon” – majd a számítógépre mutatott.

Telefonos lánykérés

Anikó is ügyfélszolgálatosként mesélte el, hogy egy műszak alatt többször kellett felmennie a „műhódra”, hogy megbütykölje a tévéadást, és megszámolni sem tudja, hányszor kérték meg a kezét.

És ha már a lánykéréseknél tartunk… Zsuzsa egy csomagküldő szolgálatnál dolgozott, amikor egy nő – háttérben a férjjel – idegesen felhívta.
„Érezhetően az utolsó idegszálai tartották vissza attól, hogy üvöltsön. Meg volt róla győződve, hogy neki van igaza, a cég meg béna, és én csak lógatom a lábam meg kávézgatok. Türelmesen elmagyaráztam neki, mit rontottak el, végül lépésről lépésre sikerült meglátniuk a problémát. Itt már érezhetően nagyon megkönnyebbült a nő, nevetett magukon, ahogyan a háttérben a férfi is. Aztán a címkenyomtatási problémájukat is megoldottam, a feleség örömujjongott, a férj pedig a háttérből beleszólt a kagylóba:

Idézőjel ikon

»Hi there, are you married?«”

Elég egy kedves hang ahhoz, hogy egy ügyfélszolgálatos hölgynek megkérjék a kezét
Fotó: John Slater / Getty Images Hungary

Felháborodott kérdés a bankból

Ibolya egy ügyfélszolgálatos kollégája történetét osztotta meg velünk, amin a munkatársaival már több mint tíz éve nevetnek.

„– Jó napot kívánok, XY vagyok Galambokról (Zala megyei település – a szerk.) szeretnék érdeklődni!
– Milyen galambokról? Ön egy bankot hívott, hölgyem!”

A szám ugyanaz, csak a probléma más

Andi sztorija nem teljesen ügyfélszolgálatos, de vétek lenne kihagyni a sorból.
„Az előző munkahelyemen a belső számom egy olyan mellék volt, ami egy mobilszolgáltató egyik központi hívószáma is. Igen ám, de ha valakinek céges mobiltelefonja volt, akkor a négyjegyű gyorshívók a belső mellékeket tárcsázták, így hetente legalább egyszer el kellett magyaráznom, hogy nem, én nem a cég ügyfélszolgálatosa vagyok, hanem egy cégnél dolgozom, és sajnos nem tudok segíteni.”

Kinyomtam a saját ügyfelemet

Noha az ügyfélszolgálatosokról valamennyien azt gondoljuk, hogy mindig a helyzet magaslatán állnak, azt pont egy banki ügyintéző, Bíborka mesélte el, hogy azért mégsem minden pillanatban.

Idézőjel ikon

Head-set nélküli, sima kagylós hívás, sokára vette fel az ügyfél. Matattam valamit közben, amikor beleszólt, kiesett a kezemből a kagyló, rá a billentyűzetre, onnan az asztalra pattant, aztán a földre.

Bíborka a mai napig sem tudja elképzelni, mit hallhatott az ügyfél, de azt biztosan, hogy a körülötte ülők mind nevettek rajta. Történetmesélőnknek így nem volt más választása, mint e zajos történések után szó nélkül kinyomni a hívást, és komótosan kimászni az asztal alól, kezében a telefonkagylóval.

Van, hogy egy elejtett telefon okoz derültséget egy ügyfélszolgálaton
Fotó: PhotoAlto/Antoine Arraou / Getty Images Hungary

Tele száj és segélyhívás

No de hogy engedjünk teret az ügyféloldalról érkező sztoriknak, Judit gyorsan el is mesélte a sajátját.

Idézőjel ikon

Sokáig csörgettem, közben ebédeltem, gondoltam, úgysem veszik fel. Óriási falat volt a számban, amikor bejelentkezett a hölgy. Annyit tudtam kinyögni, hogy egy pillanat, tele van a szám.

Szerencsére a vonal másik végén lévő ügyfélszolgálatos annyira mókásnak találta a helyzetet, hogy ügyintézés előtt együtt kacagták ki magukat. 

Mónika is a mai napig nevet, ha eszébe jut, hogyan tréfálta meg a tárcsázott felet, noha a hívását ő korántsem szánta viccnek.

A sztorija az élete első mobiltelefonjának megvásárlása utáni időszakhoz kötődik. Készülékén, mint meséli, se kép, se hang nem volt, azt hitte, elromlott, csak annyit látott rajta, hogy segélyhívás.

Idézőjel ikon

Gondoltam, felhívom, biztos a szerviz, majd megmondják, mi a baj. Csörgetem, majd felveszi a rendőrkapitányság ügyeletese… Hát mit ne mondjak, jót röhögtünk a diszpécserrel!

Diszkréten megszakadt vonal

Gábor a bátyja történetét osztotta meg velünk, akit nyaralási szokásainak felmérése miatt hívtak.

„A tesóm (éppen ráért):

»Na ide tessék hallgatni! Nekünk van egy kék Trabantunk. A bal első néha leenged…«

Miután körülbelül húsz percig nem tudott kérdés elhangzani a felmérő részéről, diszkréten megszakadt a vonal.”

Kalandok az okmányirodában

Szilvia az egyik legemlékezetesebb „ügyfélszolgálatos sztoriját” a kislányával élte át egy okmányirodában, amikor útlevelet kellett csináltatnia az akkor két hónapos gyerekének.
„Egy rendőrcsizma kedvességű, ötvenes fószer készítette a fotót. Tíz percet szerencsétlenkedett, mire be tudta állítani a rendszert, de addigra már picit elfogyott a gyermek türelme. Meg az enyém is. A hapsi ekkor idegesen rám szólt:

Idézőjel ikon

Mondja már meg neki, hogy ne pislogjon, és nézzen ide!”

Különös helyzetek útlevélkészítéskor is adódhatnak
Fotó: Altered Aspect / Getty Images Hungary

Ilyen az, amikor egy kismama ügyet intéz

Ahogyan Szilvia sztoriját, úgy Ildikó tüneményes történetét is valamennyien átérezzük mi, anyák.
„Hét-nyolc hónapos terhes lehettem, amikor kábeltévé-szolgáltatónál akartam elintézni valamit. Az ügyintéző válasza az volt, hogy nem lehetséges. Miután bennem már ugyancsak tomboltak a hormonok, egyszerűen elsírtam magam” – mesélte, aztán halkan azt is bevallotta, hogy nem is kicsit.

Idézőjel ikon

Hangosan zokogni kezdtem, pedig esküszöm, nem akartam. Szegény ügyintéző srác a föld alá akart süllyedni zavarában, főleg mert egy váróteremnyi ember nézte megvetően, hogy milyen durván megbánthatta szegény kismamát.

Ildikó története sajnos nem lett happy end, mert anyaság ide vagy oda, az ügyintézése bizony nem járt sikerrel. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.