Ez lehet a megemelt tranzakciós illeték legnagyobb veszélye

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnőtt a hazai vállalkozók érdeklődése a külföldi számlanyitási lehetőségek iránt, a tranzakciós illeték megemelése ugyanis hozzájárulhat ahhoz, hogy a cégek külföldi szolgáltatóknál helyezzék el a pénzüket.

Nem várható az, hogy a hazai vagyonosok a pénzük döntő többségét külföldre viszik a megemelt tranzakciós terhek miatt. Az viszont igen, hogy a vagyon rendszeresen forgatott részének,megtakarítások 10-30 százalékának alternatív, külföldi szolgáltatónál keresnek helyet, márpedig ez sem kis összeg – írja az Economx.

A tranzakciós illeték lépésre készteti a vállalkozásokat

Karagich István, a BloChamps Capital ügyvezetője nyilatkozott a témában a lapnak, aki szerint jórészt a július elején bejelentett, augusztustól érvényes intézkedéssel magyarázható – de legalábbis nem függetleníthető tőle az –, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint júliusban 1209 milliárd forinttal apadt a pénzintézetek betétállománya és az sem, hogy az ügyfelek 492 milliárd forint értékben növelték deviza betétállományukat, még illetékmentesen váltva át azokat.

A tranzakciós illeték emelésével megnőhet az esélye, hogy a vállalkozók külföldi szolgáltatóknál helyezik el a pénzüket
Fotó: Jozsef Zoltan Varga / Getty Images Hungary

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk: a kormány az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) kormányrendelet értelmében emelte meg a pénzügyi tranzakciós illeték mértékét, amit a bankok fizetnek meg az állam felé. A vonatkozó jogszabályok viszont nem tiltják az illeték áthárítását a céges ügyfelekre. Ebből adódóan számos hazai bank bejelentette, hogy átterheli vállalkozói ügyfeleire az 2024. augusztus 1-jétől hatályos pénzügyi tranzakciós illetékemelést. A hazai privátbanki szakma legnagyobb elemzőcégének vezetője szerint:

A 15 százalékos kamatadó mellé a 2023. júliusában bevezetett 13 százalékos szocho, majd a most bevezetésre kerülő új teher elbizonytalaníthatja a kellő pénzügyi tudatossággal bíró hazai, befektetőként és megtakarítóként aktív ügyfeleket, és azok dönthetnek úgy, hogy megtakarításaik egy részét/egészét külföldre viszik, ahol nem változnak olyan gyorsan a szabályok és terhek, mint Magyarországon.

Egyre több nemzetközi hálózattal rendelkező bank teszi lehetővé, hogy a náluk vezetett hazai forintszámlája mellé az ügyfeleik nem csupán hazai devizaszámlát, de igény esetén kvázi szimultán, külföldi devizaszámlákat is nyithassanak, ahol a devizában nominált ügyleteket a bankcsoport más országban lévő leányvállalatánál lehet intézni.

A pénzintézetek ilyen lépései érthetőek, hiszen már ma is elérhető számos olyan pénzforgalmi intézmény és befektetési vállalkozás szolgáltatása Magyarországon, amelyek határon átnyúló szolgáltatásként a magyarországi extra terhek nélkül nyújtanak betétgyűjtési vagy brókerszolgáltatásokat magyar ügyfeleknek. Mindazonáltal Karagich István szerint nem várható az, hogy a Magyarországon őrzött vagyonok jelentékeny része külföldre települne.

Idézőjel ikon

Az igazi kockázatot inkább az jelenti, hogy az ügyfelek azt a vagyontömeget viszik külföldi szolgáltatókhoz, amelyet folyamatosan forgatnak. Ez befektetési kategóriáktól függően a vagyon 10-30 százaléka lehet. Ezzel a lépéssel pedig a pénz áramlása kerül külföldre.

A költségvetésnek is az lenne az érdeke, hogy a pénzügyi vagyon mind nagyobb része itthon vegyen részt a pénzpiaci forgalomban. Ha ez a forgási mennyiség csökken, a pénzügyi szolgáltatók jövedelmezősége romlik, a befektetői bizalom ernyed, az állam pénzforgalmi bevételei csökkenhetnek, ráadásul a gazdaság finanszírozása is megnehezül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.