Kitalált esemény lenne a trójai háború? Ez a történelem 10 legnagyobb rejtélye

Olvasási idő kb. 2 perc

Eltűnt holttestek, elveszett városok, megfejthetetlen kéziratok, nyomtalanul felszívódott emberek – a történelem tele van zavarba ejtő rejtélyekkel.

A történelem legnagyobb rejtélyei abból erednek, hogy a források gyakran hiányosak, az értelmezések vitatottak, és a végső bizonyíték mindmáig hiányzik

A történelem sok titkot őriz

Kétezer éve vitatkoznak például azon, hogy mi lett Jézus testével: a Megváltó feltámadt, sírrablás áldozata lett (egyes elméletek szerint saját tanítványai csempészték ki), sőt, talán nem is létezett soha?

Agatha Christie rejtélyes eltűnésére sem adott választ a történelem
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Hasonlóan makacs titok övezi Kleopátra sírját, amelyet a római források szerint arannyal és kincsekkel megrakva rejtettek el, de máig senki sem találta meg. 2006-ban Zahi Hawass, Egyiptom Legfelsőbb Régészeti Tanácsának főtitkára bejelentette, hogy Kleopátra sírja egy romtemplomban található Alexandriától 45 kilométerre nyugatra (bár Hawass később tagadta ezt). Kathleen Martinez régész azonban egy évtizedes ásatás és

sok kis lelet felfedezése ellenére sem találta meg a sírt.

A mítosz és a valóság határán lebeg a trójai háború is. A régészet szerint Trója valóban elpusztult a bronzkor végén, de hogy létezett-e Akhilleusz, faló és tízéves ostrom, az már sokkal bizonytalanabb. A város ostroma nem történhetett úgy, mint Homérosznál, nehéz például elképzelni, hogy tíz évig tartott, és az istenek szerepe sem tűnik realisztikusnak.

Idézőjel ikon

Ugyanilyen kérdőjel lengi körül azt az elméletet, miszerint a Római Birodalom katonái egészen Kínáig jutottak, vagy hogy mi történt a nyomtalanul eltűnt IX. légióval.

Stonehenge kövei állnak, de konokul hallgatnak: tudjuk, kik emelték őket (az 1960-as évekre a legtöbben elfogadták, hogy az őslakos neolitikus népek), azt azonban nem, miért. Szertartások, hatalmi jelkép vagy közösségi találkozóhely?

A középkori Európa egyik legkülönösebb rejtélye pedig az volt, amikor emberek százai táncolták magukat végkimerülésig a vitustánc járványban, mintha kollektív őrület szállta volna meg őket. Anyarozsmérgezés okozta vagy pszichés stressz? Máig nem tudni.

Modern rejtélyek

A modern kor sem mentes a titkoktól. Agatha Christie, a krimiíró tíznapos eltűnése máig megmagyarázhatatlan: amnézia volt, bosszú a hűtlen férjen, vagy tudatos önreklám? Christie haláláig nem beszélt az esetről. 

A Voynich-kézirat évszázadok óta dacol a kódfejtőkkel, mintha szándékosan őrizné titkát: a legvalószínűbb, hogy titkosírással készült, de fogalmunk sincs, mit tartalmaz. 

És végül ott van Amelia Earhart, aki a levegő királynője volt, majd repülőgépével örökre eltűnt az óceán felett: hogy a mélyben, egy zátonyon vagy pontosan hol ért véget az útja, azt ma sem tudjuk biztosan.

Ha kíváncsi vagy a történelem 5 legnagyobb tengeri rejtélyére, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.