Tormay Cécile a húszas években nem csak ellentmondásos irodalmi munkássága révén került a köztudatba: állítólag „természetellenes viszonyt” folytatott barátnőjével, Zichy Rafaelné Pallavicini Eduardinával, amiért bíróság elé is állt.
A „magyar asszony” fogalmának megtestesítője volt a húszas-harmincas években, annak ellenére, hogy soha nem házasodott meg és gyereke sem született. A Horthy-korszak konzervatívjai által ünnepelt írónő (akit még Nobel-díjra is felterjesztettek) nemcsak irodalmi munkássága miatt bírta a konzervatív körök rokonszenvét: 1919-ben megalapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét.
A női lélek konzervatív ismerője
A hangsúlyozottan nem feminista szervezet „a magyarság eszméjéből meríti erejét. Abból, hogy magyar nőnek lenni elsősorban nem is jog, hanem kötelesség, mint ahogy az volt évszázadon át. Kötelesség a magyar nemzet, a magyar faj iránt, amelyet a női lélek végletekig terjedő önfeláldozásával is menteni kell egy jobb jövő számára” – zengte 1925-ben a Magyar Jövő Tormay Cécile korszakos tettéről. A Károlyi-kormány ellenzékének nőtagjait tömöríteni kívánó MANSZ három, már létező konzervatív női szervezet összefogása céljából jött létre. Céljuk a keresztény világnézet erősítése, a nemzeti hagyományok ápolása és a keresztény nők jogainak védelme volt, emellett szociális tevékenységet is folytattak, továbbá a trianoni szerződés revízióját sürgették.
Íróból politikai közszereplő
Tormay máig legismertebb könyve, a Bujdosó könyv (1920) az első világháborút követő őszirózsás forradalmat, valamint a rövid életű Tanácsköztársaság időszakát mutatja be, egyes szám első személyben elbeszélve. Az irredenta és antiszemitizmustól sem mentes regény miatt az addig novelláiról és családregényéről ismert szerzőnő ezzel a kötettel végképp elkötelezte magát a politika mellett. Jó kapcsolatot ápolt Horthyékkal is, elkötelezett híve volt a kormányzónak, amit írásaiban nyíltan ki is mutatott. Horthy nem maradt hálátlan: 1923-tól kezdve ő lehetett a Napkelet folyóirat főszerkesztője, ami nőként szinte példa nélküli volt a korszakban . A húszas-harmincas években Tormay tehát az egyik legismertebb közszereplő volt, így nem kis figyelem övezte a szerelmi botrányt, amibe 1925-ben belekeveredett.
A huszonöt éve házasságban élő gróf Zichy Rafaelné Pallavicini Eduardina (Edina) a katolikus nőmozgalomban ismerkedett meg Tormayval, akivel egyre szorosabb barátságot tartott fenn. Az írónő gyakran meglátogatta a budapesti rezidenciáján a grófnét akkor is, amikor Zichy nem volt otthon; s az alkalmazottak egy idő után sugdosni kezdtek ezen látogatások természetéről. Pallavicini Eduardina is a korszak konzervatív közszereplője volt: a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségének alapítóelnöke, a Magyar Vöröskereszt helyettes elnöknője, valamint a Napkeletet is kiadó Magyar Irodalmi Társaság alapító elnöke.
Az olasz barátnő
Tormay Cécile-nek sem a grófnő előtt, sem utána nem volt meghatározó férfi az életében. 1899 és 1914 között azonban gyakran vendégeskedett Firenzében egy olasz arisztokrata nőnél, Francesca Villarosa d´Orsaynél, aki élénk társadalmi életet élt és maga is foglalkozott írással. A szicíliai származású Francesca Tormay meghívására egy egész telet Budapesten töltött, erről beszámol emlékirataiban is. „Cécile könyvei a legkedvesebb olvasmányai közé tartoznak, s büszke, amikor a »chanoinesse« görög tárgyú novelláit meséli az ő válogatott társaságának” – írta 1938-ban a Debreceni Szemle. Ezekben a görög novellákban szó sincs még hazafiságról: hetérák, faunok, nimfák, boldog istenasszonyok jelennek meg bennük, akik „átölelték egymás nyakát, s valami szédítő forgatagban ifjú táncot lejtettek”. Együtt utaztak Viareggióba, találkoztak a korszak neves művészeivel, például a zeneszerző Puccinivel vagy a költő D´Annunzióval, miközben „Tormay Cécile-ben a magyar kultúra legfinomabb kivirágzását ismerte meg” az arisztokrata nő.
Kémlelőlyukak a mennyezeten
Zichy gróf hamarosan megbízta a személyzetet, hogy figyeljék ki, mi történik felesége és az írónő találkozóin. Lyukakat fúrt a felesége hálószobájának ajtajába, „másrészt építésszel fúratta meg a hálószoba mennyezetét, és tölcsérrel, mikrofonnal felszerelt szerkezet fölé ültette az embereit” – írta 1925. november 28-án a Friss Újság. A személyzet pedig szorgalmasan teljesítette a feladatát: egyre-másra számoltak be a grófnak arról, mikor milyen „kritikus” vagy „furcsa helyzetben” találták a grófnét Tormayval. A portás még naplót is vezetett a találkozókról.
Jön a Tormay, vigyázzatok…!
Zichy gróf ezután „természetellenes viszony”-ra hivatkozva beadta a válókeresetet, s ezzel a budapesti társasági élet egyik legizgalmasabb témáját szolgáltatta, a korszak másik beszédtémája, az ugyanakkor történt Mágnás Elza-gyilkosság mellett. Zichy grófról már évekkel azelőtt pletykálták, hogy azért akar válni, mert megismerkedett valakivel és elhidegült a feleségétől; az egyedülálló, gyermektelen Tormay Cecile és a grófné kettőse azonban azért is izgalmas volt, mert szöges ellentétben állt a konzervatív politika által sugallt női életúttal. A per ugyan nem volt nyilvános, Kurimay Anita tanulmányából viszont kiderül, hogy a személyzet hallomásból korábban már értesült az egyedülálló, gyermektelen, független írónő arisztokrata nőknél elért korábbi sikereiről.
A szakács beszámolt például arról, hogy gróf Bánffy Györgyné fia, amikor az írónő édesanyját látogatta meg, a következő szavakkal figyelmeztette a cselédeket: „Jön a Tormay, vigyázzatok, meg ne b…on valakit!”
A szobalány pedig azt állította, hogy Tormayt gyakran látogatta a transznemű, Vay Saroltából Vay Sándorrá avanzsált gróf is. (Ennek ellentmondani látszik, hogy Vay Sándor/ Sarolta 1918-ban meghalt.)
A pert megnyerte, de a szíve bánta
A két nő végül ellentámadásba lendült: beperelték Zichyt, akit a bíróság, állítólag Horthy közbenjárására, másfél év börtönbüntetésre ítélt (amelyet aztán végül 14 nap fogházra enyhítettek). A grófné ennek ellenére nem vált el tőle: Zichy 1944-ben bekövetkezett haláláig férj és feleség maradtak. Tormay Cécile-t megrázta az eljárás, szívproblémái támadtak, amelyek 13 évvel később a halálához vezettek. Tormay ekkor már gróf Ambrózy-Migazzi Lajosné Fábry Eleonórával élt közösen vásárolt mátraházi villájukban. A Napkeletben megjelent nekrológjában Ambrózyné leplezetlen szeretettel és fájdalommal emlékezik meg róla: „szőke, szoborszép fejé”-ről, „karcsu fehér alakjá”-ról, „sebesiramú hideg folyókban edződő egészséges testéről” és lelkéről, amelynek szépsége „egy a tisztasággal, a jósággal, az erővel, a becsülettel”.
