Így BKV-ztunk a szocializmusban – Galéria

Olvasási idő kb. 2 perc

A tömegközlekedés infrastruktúrája mellett a járművek maguk is egészen eltértek azoktól, amelyekre ma nap mint nap felülünk.

A budapesti közlekedésnek már azelőtt kulcsfontosságú volt a szerepe, hogy mostani rangjára lépett volna a település, fővárosként: az ókor óta jelentős forgalmi csomópont. Réven, csónakkal, gőzhajóval juttatták el kezdetben a portékákat és az embereket a Duna egyik partjáról a másikra, a 19. században aztán megindult a tömegközlekedés is. 

Így alakult ki a fővárosi tömegközlekedés

Igaz, hogy Párizs után nagyjából 170 év késéssel, de 1832-ben elindult az omnibusz-közlekedés Budapesten, melyet 1866-ban a lóvasút követett. Ez volt az első olyan közlekedési mód, amely már nagy tömegben és viszonylag rendszeresen tudott embereket eljuttatni az egyre kiterjedtebb város egyik pontjáról a másikra. 

Időközben megépült a Lánchíd is, új csomóponttal bővítve a várost – jelentősége még nagyobbat nőtt akkor, amikor az alagutat is megnyitották. 

A mai Clark Ádám téren volt két lóvasút végállomása is, hamarosan igény támadt a Vár közvetlen elérésére is, amire a sikló nyújtott megoldást.

Máig egyedi nevezetessége ez a fővárosnak.

Kattints a fenti képre, és nyílik a galéria, a megtekintése után olvasd tovább cikkünket lentebb!

Galéria ikon

18

Galéria: BKV a szocializmusban
Fotó: Fortepan / FORTEPAN

1874-ben aztán a fogaskerekű is elindult – harmadik ilyen vasútként Európában. A századfordulóhoz közelítve gőzüzemű HÉV-eket is forgalomba állítottak, 1889-ben pedig már villamosok is rótták a főváros utcáit.

Idézőjel ikon

Ez az innováció megszüntette a lóvasutakat, hamarosan egyeduralkodó tömegközlekedési móddá vált.

1896-ban csatlakozott hozzá a földalatti, azonban az első buszokra még jó darabig, 1915-ig várni kellett. 

Majd a BKV is létrejött

A BKV alapításának éve 1968: ezt megelőzően széttagolva, külön vállalatokhoz csatolva működtették az egyes vonalakat. Ekkor szüntették meg a kalauzok szolgálatát a vonalakon, majd a hetvenes években dinamikusan kezdték el fejleszteni a meglevő hálózatot, az agglomeráció lakosaira is gondolva. A végeredmény mára egy villamos-, busz-, troli- és metróvonalakkal sűrűn beszőtt város, melyben a fogas, a sikló és a libegő olyan egyedi közlekedési lehetőségeket is biztosít, amelyek élménnyé teszik az utazást.

A gépjárműpark folyamatos modernizálásának eredményeként ma már ritkán ülünk olyan járműveken, melyek a szocializmus idejében is zakatoltak a síneken vagy robogtak az utakon:

talán a metrómegállók őrizték a legtovább ennek a letűnt kornak a hangulatát, ám mára ezek is megújult külsővel várnak.

Sokan emlékezhetünk azonban arra, amikor még mindez másképp volt, a földalatti a felszínen haladt a Városligetben, a buszok kékje is egészen eltért a maitól, és a trolibuszok ajtózárásának hangjától úgy éreztük, megsüketülünk. Ennek a régi kornak állít emléket mai galériánk.

Ha szívesen nézegetnél hasonló képeket, ajánljuk a Malév-nosztalgia ihlette és a vonatozást bemutató galériáinkat is!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.