Lev Tolsztoj feleségét az utókor sokáig hisztérikus és anyagias nőszemélynek tartotta, aki olyannyira pokollá tette férje életét, hogy az öregkorában kénytelen volt megszökni otthonról. Valójában azonban szinte minden teendő Szofjára hárult a házasságban: tizenhárom gyermeket szült, emellett a pénzügyektől kezdve a gyerekek gondozásán át a Háború és béke kéziratának hétszeri lemásolásáig minden teher az ő vállát nyomta.
1862. szeptember 23-án a 34 éves Lev Nyikolajevics Tolsztoj és menyasszonya, a 18 éves Szofja Andrejevna Bersz másnapi esküvőjükre készülődtek. A 34 éves gróf – aki már akkor ismert regényíró volt – meglepő lépésre szánta el magát: előkereste, majd átadta menyasszonyának ifjúkori, kicsapongásoktól sem mentes életéről árulkodó naplóit, amelyek többek között tartalmazták a szolgálólányokkal való futó kalandok részletes leírását is. Szofját valószínűleg sokkolták a részletek, nemkülönben a tény, hogy házasságkötése előtt egy nappal kellett megtudnia, hogy Tolsztojnak már gyermeke is született: egy fiú, aki a Jasznaja Poljana-i birtokon nevelkedik.
A különös tett (és különös időzítés) később Tolsztoj leghíresebb regényében, az Anna Karenyinában is megjelenik. A világirodalom egyik legismertebb tragikus szerelmi történetében Levin „átadta Kittynek a naplóját, amelyben mindent leírt, ami kínozta. (…) Két dolog gyötörte: hogy nem volt ártatlan, és hogy nem hitt. Hitetlensége megvallásán észrevétlen siklottak át. (…) A másik vallomás keserves sírásra fakasztotta. (…)
– Vigye, vigye ezeket a szörnyű könyveket! – tolta el Kitty az asztalon előtte fekvő füzeteket. – Minek is adta ide?...
Nem, jobb mégis – tette hozzá, megszánva Levin kétségbeesett arcát. – De ez borzasztó, borzasztó!” – festi meg a jelenetet az író. Kitty végül megbocsát Levinnek, mint ahogy Szofja is megbocsátott a fiatal grófnak, akivel az esküvő után Jasznaja Poljanába költözött.
Hétszer másolta le a Háború és békét
A következő évben, 1863-ban megszületett az első Tolsztoj-fiú, Szergej. Szofja (vagy ahogyan családban nevezték: Szonya) tizenhatszor esett teherbe, tizenhárom gyermeket szült, akik közül nyolc érte meg a felnőttkort. Házasságuk első néhány éve többé-kevésbé idilli volt; később azonban megsokasodtak a teendők. Szofja, miközben gyermekeiről gondoskodott, ellátta a háztartást moszkvai otthonukban és a Jasznaja Poljana-i birtokon, elvégezte a gyakorlati teendőket, kézben tartotta a pénzügyeket, és mindemellett afféle titkárnőként segítette író férjét: tárgyalt a kiadókkal, és másolta a kéziratokat. A Háború és béke kéziratát hétszer (!) másolta le és szerkesztette: esténként, gyertyafénynél dolgozott, miután a gyerekek és a szolgálók lefeküdtek.
Tolsztoj, a "vén morgó"
Tolsztoj 1863 és 1869 között megírta a Háború és békét, 1873 és 1877 között pedig elkészült az Anna Karenyina is. Mire befejezte, kilenc gyermek apja volt, érdeklődése pedig egyre inkább a vallás és a spirituális kérdések felé fordult. Értelmezhetjük ezt egy életközépi válság eredményeként is: az író megírta két főművét, felért a képzeletbeli hegy csúcsára, és nem találta a választ arra a kérdésre, hogy „hogyan tovább”. Felesége bánatára ekkoriban sarkos nézetei támadtak: úgy vélte, a magántulajdon teljesen jogtalan, így szét akarta osztani vagyonát a szegények közt, miközben Szofja abból a gyerekek jövőjét szerette volna biztosítani. A feleség ép ésszel azt sem tudta felfogni, hogy az író miért nem akarta a drágább orvost hívatni, amikor az egyik fiuk megbetegedett: Tolsztoj ugyanis úgy vélte, hogy mivel a szegények sem engedhetik meg maguknak, hogy súlyos összegeket fizessenek, nekik sem kell erre áldozniuk.
Tolsztoj ekkoriban már családja és a közvélemény szemében szenilis, hóbortos „vén morgó” volt. Naplójában például a gyerekek iskolai sikerei miatt kesereg:
„Mindazt, ami nekik örömet okoz, az iskolai vizsgáikat, a nagyvilágban való sikereiket, életük körülményeit, bevásárlásaikat, mindezt én rájuk nézve szerencsétlenségnek és bajnak tartom, de nem szabad nekik megmondanom.
Hogy is lehetséges csak, hogy nem veszik észre, hogy én immár három éve mennyit szenvedek emiatt, sőt hogy valósággal az életemre megy ez a dolog. Nekem a vén morgó szerepét osztották ki és a hozzám tartozók szemében én már nem is igen fogok majd más szerepet játszhatni.”
A Tolsztoj-család mindennapjai
Az író badarságnak tartotta a civilizáció vívmányait, vegetáriánus étrendre tért át (menüje tizenkétféle tojásételből állt, amelyekből minden nap másikat fogyasztott, a buggyantott tojástól a kelbimbóval és babbal töltött tojásig), és a süteményeket is száműzte a konyhából, kivéve egy nagyon savanyú citromos pitét, amit felesége születésnapokon és más különleges alkalmakkor elkészíthetett. A pénz értékéről és mibenlétéről szinte fogalma sem volt (hiszen mindent a felesége intézett körülötte), de a legnagyobb gondot a rendszeres, őrjöngésig fajuló veszekedések jelentették. A Tolsztoj-gyerekek két táborra szakadtak: az idősebb fiúk vad tivornyákba menekültek, és apjuk pártját fogták, Szonyának pedig a legkisebb fiú, Iván volt a kedvence – aki azonban hétévesen meghalt.
Napló a csizmaszárban
A viták legfőbb forrása Tolsztoj naplója volt: az író szinte kényszeresen rögzítette gondolatait, de a családban szinte mindenki más is titkos vagy kevésbé titkos naplót vezetett. A házastársak elolvasták egymás naplóját:
Szofja állítólag éjszakánként is gyakran kijárkált, és gyertyával a kezében kereste férje naplójában a rá vonatkozó negatív feljegyzéseket.
Idővel az író a csizmaszárában is tartott egy másik, még titkosabb naplót, majd egy tanítványát, Csertkovot bízta meg a naplók őrzésével. Az, hogy Tolsztoj feleségét az utókor kiállhatatlan, hisztérikus, anyagias és nagyravágyó nőszemélyként ismerte meg, szintén neki köszönhető: Csertkov Tolsztoj halála után mindent elkövetett, hogy befeketítse Szofja alakját.
Jelenetek egy házasságból
Nemcsak Csertkov, hanem más tanítványok is gondosan másolgatták a feleségre vonatkozó részeket, amelyekből bőven akadt. „Szonya közel áll az őrülethez (...). A gyerekek utána mentek és hazahozták.
Szörnyen kínlódott. A féltékenység, az esztelen, alaptalan féltékenység ördöge kínozta”
– írta például felesége állapotáról Tolsztoj. Amikor Szonya vajúdott, és felébresztette a férjét, mert attól félt, hogy belehal a szülésbe, Tolsztojnak az volt a legnagyobb problémája, hogy elmaradt a születés után a családi boldogság. 1889-ben, amikor megírta a Kreutzer-szonáta című regényét (amelyben a főhős a testi szerelem eredendő bűnösségét ecseteli, majd meggyónja, hogy megölte a feleségét), Szofja úgy érezte, férje nem szereti, legfeljebb csak megtűri maga mellett, és a történet ellene irányul. Meg is írta az „ellen-novellát”, Ki a bűnös? címmel, novellái és egyéb munkái azonban csak halála után jelentek meg.
Tolsztoj menekülése és halála
1910-ben, 82 éves korában az agg író leánya, Alexandra (Szása) és orvosa, Dušan Makovický társaságában elhagyta az otthonát – egyesek szerint felesége elől menekült, aki éppen a végrendeletet keresve kutatta át a házat. Tolsztoj néhány napot egy remetelakban töltött, majd vonatra szállt, de az asztapovói vasútállomáson le kellett szállnia, mert rosszul lett. Felesége hiába sietett a helyszínre, Csertkov nem engedte be. Tolsztoj az állomásfőnök lakásán hunyt el, tüdőgyulladásban. Felesége az első világháború éveiben a birtokra érkező katonáknak és munkásoknak szívesen megmutatta, hol és hogyan élt Tolsztoj. „Az emberek mindig elcsodálkoznak, milyen egyszerűen élünk itt” – állapította meg ilyenkor. Szofja Tolsztaja 1919-ben hunyt el, 75 éves korában.
Ha szívesen olvasnál egy másik orosz író feleségéről is, ezt a cikket ajánljuk.
