Így tüntesd el a szem körüli karikákat!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy spanyol mondás szerint, minél nehezebb idők járnak, annál szebnek kell kinézni és annál jobb képet kell hozzá vágni (a mal tiempo, buena cara).

Ez kifelé is jó üzenet és így a tükörből visszaköszönő nő is több erőt tud adni, mint meggyötört, elhanyagolt változata. Hogyan tudjuk leplezni arcunk év eleji fáradtságát, a szem körüli huncut karikákat?

Az esztétikai sebészet ma már millió (forintnyi) lehetőséget kínál a megereszkedett vagy ráncos bőr fiatalítására, az öregedés velejáróinak középtávú kendőzősére. A ráncfelvarrástól a szálbehúzásos technikán át a lehetőségek száma úgy duzzad, mint a botox felett a bőr. Azt is látjuk egyes hollywoodi ex kedvenceken, hogy akit elkap a lelkesedés, nehezen mond nemet az újabb és újabb műtétre, a vágyott külső és a múló idő visszaforgatásának reményétől kecsegtetve. Ahogy van példa jól sikerült, diszkrét és mértékkel elvégzett beavatkozásra -ezek leginkább azok, amelyekről nem tudunk, annyira jól sikerültek-, úgy tudunk a felismerhetetlenségig kezelgetett, mutánssá torzult, illetve a korát méltósággal elfogadó, szerencsésen és büszkén korosodó celebritásokról is.

Míg az esztétikai sebészet létjogosultságáról és esztétikai megítéléséről továbbra is eltérő álláspontok vannak, addig nagyjából egyetértésben kijelenthetjük, hogy néhány csepp jól elhelyezett alapozó sokkal egyszerűbb, olcsóbb, pozitív és negatív hatása ugyan egyaránt múlóbb, mégis rövid távon csodákra képes.

A karikák eltüntetése szempontjából talán a szem alatti bőrterületek világosítása a legfontosabb. Ehhez bőrünknél pár árnyalattal világosabb korrektort, alapozót kell használni, a krém típusúak hidratáló hatásuknál fogva a mikro redőket kicsit feszesebbé tudják tenni és nem ülnek bele ezekbe a ráncocskákba még láthatóbbá téve azokat.

Pár árnyalattal világosabb korrektort, alapozót használjunk
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Most szólok, ne keseregjünk, mert a „ megmutatjuk XY-t smink nélkül ”, vagy a tévés kozmetikum reklámokon natúr arcként feltüntetett szépségek a legritkább esetben mentesek egy tekintélyes adag korrektor, alapozó, highlighter, pirosító és egyebek jótékony hatásától. De az igaz, hogy a natúr arcnak tűnő, természetesnek ható smink minden sminkek egyik legszebbike. Alkalomra persze választhatunk erőteljesebbet, egy-egy öltőzék, vagy stílus megköveteli a vele harmonizáló, olykor feltűnőbb, hangsúlyosabb make upot, de a korrektor és alapozó mellett legtöbbször egy szempillaspirál, esetleg szemceruza, rúzs és pirosító finom és elégséges megoldás lehet szinte bármilyen alkalomra.

Ha színeket szeretnénk választani, érdemes figyelembe venni szemszínünket.

A kék szem színét jól kiemeli és hangsúlyozza a bronzos, aranyos, korallos meleg és világos árnyalatok.

A zöld szemhez nagyon jól tudnak állni a hidegebb lila árnyalatok, a fémesen csillogó ezüstösen világos leheletnyit lilás tónusútól a sötétebb, barnásba hajló, vagy élénkebb liláig mind fokozzák a szem színét.

A barna szemekhez üdítő hatást és kellemes színharmóniát hoznak a kék árnyalatok, a türkizek fémes fénnyel szintén a legvilágosabbtól a legsötétebbig ideális választások, ha színre vágyunk.

Egy kis szilva színű ceruza az alsó szemhéj belső részén mágnesessé teszi a tekintetet, a barna megvilágítja és nagyítja azt, a fahéj fátyolossá varázsolja, a paszteles, világos színek megkeményítik és különösen szuggesztívvé változtatják. Ha döntöttünk és egyszer már felvittük a sminket, ne javítgassuk, ha változtatni szeretnénk rajta, legjobb lemosni és újra kezdeni, így is-úgy is az lesz a vége, ha utólag hozzányúlunk.

Az arc formája a kontúrt hangsúlyozó sötétebb alapozó felvitele szempontjából fontos. Alapszabályként a homlok közepe, a szemek alatti területek és az álcsúcs kapjon világosítást, míg többnyire az arccsont alatti/körüli területek és a homlok, hajas fejbőrhöz közeli bizonyos területei sötétebb, barnás árnyalatokat.

De vegyük sorra arcformánként is:

A szív formájú arcú hölgyek a világosító alapozót felvehetik keskeny vonalban a szemek melletti területen a szemöldök felé, a sötétet applikálják a halánték vonal folytatásában a homlok szélén, a függőleges irányt hangsúlyozva. Az arccsont esetében is célszerűbb egy meredekebb lejtést adni a kontúrnak, hogy a hosszanti vonalat erősítsék vele.

A kerekebb arcformák célja is a függőleges vonalak sötétítése az arc széleinél. Az arccsont helyett inkább akár az arc teljes hosszában érdemes barnítani a bőrszínt. A világos alapozót a homlok közepén függőlegesen, a szem alatt is, hosszabban lenyúló háromszög alakban előnyös applikálni.

Négyzetes arctípus esetén a formák lágyítása, kerekítése a cél, melyhez a homlok félkör, vagy szivárvány alakban történő sötétítésén át közeledhetnek. Ehhez hasonlóan az alsó élek enyhítésére az alsó arcélre is felvihető kevés sötét árnyalat. Az arccsont körüli részre ferde kör/tojás alakban applikálható a sötétebb tónus. Világosítani a szemzugoktól indulva a szemek első fele alatt tanácsos.

Az arc formája sem mindegy
Fotó: askmenow / Getty Images Hungary

A rombusz arcforma igényli talán a legkevesebb színekkel történő korrekciót, az arccsont természetes vonalának mérsékelt sötéttel való kiemelése mellett a homlok közepét lehet szerencsés világosítani, ahogy a szemek alatti kényes területeket.

Az ovális arcívű hölgyek a kereszt irányú vonalak sötétítésére törekedjenek, úgy a homlok közepén a hajtőnél, mint az arccsont alatt is. A világosítót a szem alatt szintén vízszintes széles sávban vigyék fel, és az álcsúcs hangsúlyozása is ugyanígy horizontálisan előnyös számukra.

Mindezek csak ajánlások, és nem kőbe vésett törvényszerűségek. Ami leginkább ér, próbálgatni ezt is, azt is. Hiszem, hogy minden aktuális trend követésénél, de még a színtípus és arcforma szabálynál is hatásosabb lehet saját ízlésünket és adottságainkat ismerve megtalálni a nekünk leginkább tetsző és előnyös sminket, amelyben jól érezzük magunkat és ott és akkor alkalmaznunk, amikor jól esik.

Molnár-Zolnay Fruzsina

Az Ez kell a Nőnek stílustanácsadója, a Dívány szakértője. Divat- és stílustervezői képesítését a Budapesti Divatiskolában szerezte bölcsész-, nyelvtanári és marketingdiplomái kiegészítésére 2006-ban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.