Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szippantsunk bele a sárga Limara-spraytől illatozó iskolai öltözőbe, és idézzük fel, milyenek voltak a tesiórák a kilencvenes években! Cooper-teszt, szekrényugrás, medicinlabda-dobás: te melyiktől féltél a legjobban?
„Kétkörönként az utolsó kiesik…!” Ma is a fülemben cseng, ahogy a gimnázium udvarán róttuk a köröket, szúrt az oldalunk, kapkodtuk a levegőt, és előttünk állt még valamelyik rettegett gyötrelem: a kötélmászás, a szekrényugrás, a felemáskorlát (amin függeszkedve át kellett volna fordulni) vagy a gerenda, ami arra várt, hogy bukfencezzünk rajta.
Generációs emlékek
A tornaórák, bevallom, sosem tartoztak a kedvenceim közé. Visszagondolva úgy tűnik, hogy a fiúk mindig csak fociztak, a lányokat viszont előszeretettel gyötörték mindenféle olyan gyakorlattal, aminek a mozgás öröméhez köze sem volt – vagy zavarták ki télen a hóba focizni, garantálva ezzel, hogy másnap az osztály létszáma a felére essen vissza. Kíváncsi voltam, vajon csak nekem vannak-e ilyen rémséges emlékeim az iskolai testnevelésórákról, ezért megkértem az ismerőseimet, idézzék fel emlékeiket. Úgy tűnik, egy generáció elfojtott szorongása tört fel: kötélmászás, medicinlabda, Cooper-teszt, kötelező futóversenyek, tapadós tornadresszek és iskolakörök következnek.
„Utáltam, amikor gimiben leküldtek minket futni a ligetbe, hogy atom jól leizzadjunk. Mindezt persze a harmadik órában, a nap elején. Rohantunk vissza átöltözni, hogy beérjünk a következő órára, és utána az egész napot büdösen, izzadtan toltuk végig. Általános iskolában még azt csinálhattunk, amit szerettünk volna, és bármilyen meglepő, röplabdáztunk, pedig nem volt kötelező.”
Mínuszméterek a medicinlabdával
„Jeles tanuló voltam, és mindig az volt a téma az osztályozón, hogy ne húzzák le az átlagomat a tesijeggyel. Így is, azt hiszem, hármas voltam. Én csak magasugrani és nekifutásból távolugrani tudtam, ez két nap volt az évi 180-ból. Medicinlabdával mindig mínuszmétereket dobtam. Iskola körüli futás: futás a tanár előtti 200 méteren és gyaloglás az út maradék 90%-án. Folyton felmentés egészségügyi okokból. A legrosszabbak a csapatsportok voltak, mindig utolsó voltam a csapatválasztásnál.”
Az egyik mumus: a szekrényugrás
„Még most is ver a víz attól, hogy neki kellett futni a zsámolynak, és át kellett volna ugrani. Én már akkor is 60 kiló voltam, lehet, hogy annyival születtem. Sosem értettem, hogy miért kellene kötelet másznom, kézen állnom, amikor máshogy is lehet mozogni. Borzalmas volt, a következő harminc évre el is vette el a kedvemet a mozgástól. Olyan ez, mint a rossz fogorvos az iskolafogászaton. A magyaroknak nem azért nincs foguk, mert drága, hanem mert gyerekkoruk óta rettegnek a fogorvostól.”
Se póló, se macinaci, csak a tapadós dressz
„Általánosban tapadós tornadresszben kellett parádézni, melegítőnadrágot csak az vehetett fel, akinek éppen »megvolt«, így aztán mindig lehetett tudni, hogy mikor ki menstruál. Szigorú volt a tesitanárnő, pólót sem vehettünk fel. Emlékszem, volt egy lány, akinek nagyon nagy mellei voltak, ő mindig görnyedten futott, a karjaival próbálta takargatni magát, de a fiúk így is stírölték, és kiabáltak neki messziről, hogy »nagy csöcsű«.”
Négyütemű fekvőtámasz a folyosón
„Gimiben szinte mindennap volt tesi. A tornaterem zsebkendőnyi méretű volt, és mivel két osztálynak volt egyidejűleg tesióra, ezért az egyik vagy a szintén kicsi udvaron sportolt, vagy rossz időben a menza folyosóján toltuk a négyütemű fekvőtámaszt. Az öltöző büdös volt és hideg, a mosakodás cicamosdás, szégyenlősen, idegen lányok közt a másik osztályból. Kötelező volt a kötélmászás, azt meg se próbáltam, inkább az egyes. A gerendán viszont dupla ötöst kaptam, mert még bukfencezni is tudtam rajta.”
Iskolakör a sétálók között
„A tesitanár roppant megértő volt, másfél év kihagyás (lábtörés) után futtatott a Csónakázó-tó körül, hiába mondtam, hogy járni már jól tudok, de futni nem. Azt mondta, hogy majd kocog mellettem. Így is tett, de közben végig láttam, hogy zavarja, hogy utolsó vagyok. A gimi a város közepén van, ott is kellett sulikört futni, a sétáló, dolgozó emberek között. Szerintem ez elég problémás, de lehet, hogy én voltam túlérzékeny és dagi, így minden zavart. Az is, hogy amiben jó lett volna az ember, például lazább, táncosabb mozgás, az nem fért bele az iskolába. Arról nem is beszélve, hogy a tesi is jobban elválasztotta a jókat a gyengéktől, így az okos gyereken lehetett végre a többieknek röhögni, ha már matekon kenterbe vert mindenkit.”
