Nem csak a halottaikhoz járnak ki a temetőbe: a legszegényebbek ott is laknak

Olvasási idő kb. 4 perc

A Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában több ezer embernek nyújt otthont a város legnagyobb temetője, köztük egészen kicsi gyerekeknek is.

Manila a világ egyik legsűrűbben lakott metropolisza. Többen élnek itt, mint egész Magyarországon, a 12-14 millió manilai csaknem fele azonban elképesztő mélyszegénységben tengeti napjait. A legszegényebbek, akiknek még egy viskó sem jut a fejük fölé, a város temetőiben húzzák meg magukat – családostul, nemritkán egész életükben.

Temetőben élik le az életüket

Az első „sírfoglalók” az 1950-es években érkeztek Manila Északi Temetőjébe, mára már becslések szerint egymillió halott és 2-6000 élő otthona ez a temető. A kriptákban, mauzóleumokban és a sírok fölé épített rozzant kunyhókban egész családok élik mindennapjaikat. Mint minden nagyváros, Manila is vonzza a még szegényebb vidéki területekről a boldogulni vágyókat, akik jellemzően nem találnak azonnal munkát, valahol viszont lakniuk kell. Mások a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt kerültek krízishelyzetbe, és választották a temetőt lakóhelyül. A mélyszegénységből kitörni sehol sem könnyű: az Északi Temető lakosai között vannak olyanok is, akik egész életüket ott élték le, sőt oda születtek gyerekeik és unokáik is.

Száradnak a ruhák az Északi Temetőben
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Tévé a kriptában

Akik tudnak, munkát vállalnak, az otthon maradók pedig beszélgetnek, hevernek a sírokon kialakított hevenyészett fekhelyükön vagy szappanoperákat néznek a kriptában a televízión, amihez az áramot a közeli utcából vezették be illegálisan. A nők főznek vagy mosnak (a vizet a temető közkútjaiból hordják, hiszen vezetékes víz nincs), a ruhák a sírok közé teregetve száradnak.

Koporsókészítők, kőművesek, kőfaragók 

A temetők lakosai megpróbálnak valamilyen bevételt is biztosítani maguknak: rendszerint megegyeznek a családi sírboltok bérlőivel, hogy az ottlakásért vagy szerény díjazásért (évi 600 peso, azaz kevesebb mint 5000 Ft) cserébe gondozzák hozzátartozóik sírját. Kőművesek, kőfaragók, koporsókészítők egyaránt vannak közöttük, mások azért kapnak némi fizetést a mélyen vallásos országban, hogy imádkozzanak az elhunytakért. 

Olyanok is akadnak, akik virágot vagy gyertyát árulnak, vagy nem hivatalos idegenvezetőként mutogatják a lakóhelyként szolgáló temetőt a turistáknak.

De a sírásók is az itt lakók közül kerülnek ki, csakúgy, mint a koporsóvivők, hiszen a temető olyannyira zsúfolt, hogy a halottaskocsi nem tud végigmenni a sírok között, s a nemritkán a hozzátartozóknak (vagy a nekropoliszban ebből élő helyieknek) kell a vállukon cipelni a koporsót a kriptába. Egy mozgalmas napon akár 80 temetés is lehet, bevételt biztosítva az ott élőknek.

Kosarazni is lehet a temetőben
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Mások ennél durvább munkát is elvállalnak: azokat a sírokat exhumálják, amelyekért már senki nem fizet bérleti díjat. A zsúfolt Manilában ugyanis a sírokat öt évre lehet bérelni, és ha az adott család nem tud fizetni, némi türelmi idő után az elhunytakat kiássák és elégetik. Az exhumálásért pénz is jár: 50-150 pesót lehet keresni, ami a helyi viszonyok között jó bérnek számít. (Sajnos nem számít ritkának a temetőben a szétszórt emberi csontok látványa sem.)

Boltok és kosárpályák a sírok között

A temetőben élő közösség az évek során valóságos faluvá alakította a helyet: boltokat nyitottak, ahol csipszet, cigarettát és szappant lehet vásárolni. Vannak büfék, mosógépek üzemelnek a néhány közkút mellett, sőt, kosarazni is lehet, vagy a biliárd a Fülöp-szigeteken népszerű változatát játszani. A gyerekek a szemetet válogatják vagy a sírok között szaladgálnak.

Nem életbiztosítás a temetőben lakni

A temetőben élők a viszonylagos nyugalmat és biztonságot választották a város veszélyes nyomornegyedeivel szemben, ennek azonban Rodrigo Duterte elnöksége alatt búcsút mondhattak. Duterte elnöksége alatt rengeteg kábítószer-ellenes akció zajlott, és ezek a lövöldözések nagyrészt a temetőkben zajlottak, mivel a rendőrség (és Duterte) szerint a sírok nemcsak a szegények, hanem a bűnözők búvóhelyeként is szolgáltak. A rendőri intézkedéseket azzal indokolták, hogy a nyomorban élők gyakran törvénytelen tettekhez, köztük kábítószer-kereskedelemhez folyamodnak, hogy eltartsák családjukat. Mivel a temetőkben élőkről sosem készült hivatalos nyilvántartás, az itt élő lakosok törvényen kívüli műveletek célpontjává válhattak, ha az égő metamfetamin – vagy shabu, ahogy filippínók nevezik – fanyar szagát megérezték a rend őrei. Az emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch szerint 2016 júniusa óta több mint 12 000 filippínó életét oltották ki ezek a törvénytelen rendőri razziák. (Duterte 2022 májusában leköszönt, utódja a néhai diktátor, Fernando Marcos fia, Fernando „Bongbong” Marcos lett.)

A manilai temetőben gyerekek is laknak
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A fülöp-szigeteki kormány időről időre erőfeszítéseket tesz, hogy a temetőkből kitessékeljék az életvitelszerűen ott tartózkodókat, több-kevesebb sikerrel. Legutóbb 2019-ben próbálták rendezni a területet, de a legfrissebb adatok szerint 2000 fő még mindig a sírkamrákban vagy a sírok között felállítotttákolmányokban lakik. Magukra úgy tekintenek, mint a társadalom hasznos tagjaira, akik elvégzik azt a munkát, amit mások nem tudnak vagy nem akarnak: gondoskodnak a halottakról.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.