Megsüketült, miután felrobbant a mobiltelefon a kezében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A férfi mit sem sejtve sétált hazafelé, miközben az édesanyját hívta telefonon. Aztán jött egy óriási durranás, és a teljes csend. Megsüketült arra a fülére, amelyen a készüléket tartotta.

Matthew Richardson az angliai Marlborough-ban elbúcsúzott a focis este után a barátaitól, és elindult hazafelé. Ahogyan a háza irányába sétált – mint minden este –, felhívta az édesanyját. Épphogy elkezdték a beszélgetést, amikor az anyja megkérdezte, úton van-e már, ám abban a pillanatban egy óriási puffanást hallott, aztán hosszú ideig semmit. Szerencse, hogy a telefon más sérülést nem okozott.

A védőfólia mentette meg a kezét

Ez azonban a férfi szerint csak annak volt köszönhető, hogy a készüléken volt védőtok, ami felfogta a nagyobb robbanást. Az első rémület után a telefont nézte meg; a hátulja kidudorodott és összetört, és a kijelző is csúnyán megrongálódott. 

Idézőjel ikon

Ha nem lett volna rajta védőfólia, biztos, hogy több üvegszilánk is a kezembe fúródott volna, további komoly sérülést okozva.

Ezek után azonban észrevette, hogy az egyik fülére – amin a készüléket tartotta, nem hall. Óriási volt a rémülete, hiszen azt hitte, végleg elvesztette a hallását, de szerencsére 24 óra múlva a füle ismét tökéletesen működött. A megpróbáltatásai azonban itt még nem értek véget.

Ugyanolyan készüléket akartak adni

A pórul járt férfi azonnal megkereste a szolgáltatót, ahol azt ígérték neki, hogy megjavítják a készüléket, ám ez több mint egy hónap alatt sem sikerült. Eközben jó néhány megrendeléstől is elesett, hiszen megbízói – kertészként dolgozik – nem tudták elérni. Emiatt komoly anyagi kár is érte. Ugyan felajánlottak neki egy ugyanolyan típusú készüléket, mint ami a balesetet okozta, de ő semmiképpen nem akarta elfogadni.

Az unokaöccse gyakran játszik a telefonján, és még csak bele sem akart gondolni, mi történhetett volna, ha a kisfiú kezében robban fel a mobil.

Ráadásul, a szolgáltató nem volt hajlandó felbontani a szerződését, amely szerint további két és fél éven át havi 40 fontot, azaz közel 20 ezer forintot kellett volna fizetnie. Miután Matthew Richardson több angol napilapnak is elmondta sztoriját, a cég visszakozott, és felajánlott egy cserekészüléket, illetve hogy további költségek nélkül elállhat a szerződéstől. 

A telefon halálos sérüléseket is okozhat

Nem ez volt azonban az első ilyen eset. 2018-ban egy malajziai férfi halt meg, akinek éjszaka, töltés közben felrobbant és kigyulladt a telefonja, egy évvel később pedig a The New Zealand Herald beszámolója szerint egy 14 éves lány vesztette életét, mivel az éjjel felrobbanó telefon olyan súlyos fejsérüléseket okozott, hogy nem tudták megmenteni. Öt éve Veresegyházán történt súlyos baleset, amikor egy fiú zsebében felrobbant a mobiltelefon, de előfordult, hogy egy egész repülőgépet kellett kiüríteni, mert az egyik utas mobilja tüzet okozott.

A telefon sérülés – például leesés – után veszélyessé válhat
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Az, hogy a telefon felrobban vagy kigyullad, szerencsére nem gyakori eset, és sokat tehetsz azért, hogy megelőzd. Egy számítástechnikai magazin szakértője többek között azt javasolja, hogy ne hagyjuk a készüléket a napon, ha pedig leesik, érdemes ellenőriztetni az akkumulátort, és mindenképpen eredeti gyári alkatrésszel cserélni, ha szükséges. Intő jel lehet, ha időnként pukkanó hangok hallatszanak a telefon belsejéből, ha égett műanyag szaga terjeng körülötte, vagy ha a készülék melegszik, főleg, ha töltöd. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.