Itt állt az első magyar telefonfülke: megnéztük, ma mi van a helyén

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma már egyre kevesebb helyen láthatunk telefonfülkéket, pedig egykor szinte minden utcasarkon ott álltak. Nemcsak a történetüknek jártunk utána, de megnéztük, hol épült fel az első, nyilvános, fülkés telefon a fővárosban, és azt is, mi van most a helyén.

Abban reménykedtünk, hogy az első magyar telefonfülke helyén ma is áll egy, azonban csalódnunk kellett. Bár jogszabályi kötelezettség egy adott mennyiségű utcai fülkét fenntartani, egyre kevesebb van belőlük.

Az első telefonfülkék még a távkommunikáció hőskorában épültek meg. Maga a telefon, egykori nevén a távbeszélő Johann Graham Bell találmánya, melyet 1876-ban szabadalmaztatott. 1881-től Puskás Tivadarnak köszönhetően már hazánkban is működött telefonközpont, akkoriban mindössze 25 előfizetővel. De nem kellett sokat várni a nyilvános telefonfülkékre sem. 

Telefonfülke a Vízivárosban a harmincas években
Fotó: Fortepan / Saly Noémi

Az első telefonfülkék a kávéházakban voltak

A nyilvános telefonálásra eleinte a kávézók, hotelek és bárok adtak lehetőséget majd, az első világháborút követően, 1922-ben már miniszteri döntés írta elő, hogy automatizálni kell a telefonközpontokat. A Magyar Posta az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-től rendelt meg 25 ezer telefonvonal összekapcsolásához megfelelő központot. 

Idézőjel ikon

Az első, nyilvános fülke pedig 1928-ban épült fel a Váci út 6. előtt.

A fülke maga 80x80 centiméter alapterületű volt, erős üvegek tették átláthatóvá. A Farkas és Farkas építész iroda boltíves tetővel látta el, formája sokáig általános volt a magyar telefonfülke-telepítés során. A temetőkben létesített fülkék ezektől némileg eltérőek, ugyanis csak fekete színűek lehetnek. 

Az első telefonfülke helyén ma semmi nincs
Fotó: divany.hu

Kötelező fenntartani a telefonfülkéket

Mivel a mai napig jogszabály írja elő azt, hogy a háromezer lakosnál kisebb lélekszámú falvakban egy, az ennél nagyobb településeken háromezer lakosonként újabb egy-egy telefonfülkét kell működtetni, így még mindig

Idézőjel ikon

több ezernyi fülkével találkozhatunk országszerte.

A legtöbb körzetben ötven forintért kicsit több, mint fél percig lehet beszélni belföldi vonalas számmal. A nyilvános telefonállomások legalább három százalékát hallás- és mozgáskorlátozottak számára is használhatóan kell kialakítani, és legalább 60 százalékuknak nyilvános, bármikor hozzáférhető helyen kell állnia. A többi elhelyezhető középületekben is, amennyiben azok 8-16 óra között nyitva tartanak.

Ha érdekelnek a különleges, retró mobiltelefonok is, ezt a cikkünket is olvasd el!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.