A magyar Napkirálynő rengeteg ember életét mentette meg találmányával

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mai napig sok szobrot állítunk nagy történelmi személyiségeknek, hősöknek, hadvezéreknek, államférfiaknak. Mert fontos, hogy egy népnek legyenek példaképei. Ám keresve sem találom, hogy a találmányaival Amerikát meghódító Telkes Máriának lenne-e köztéri szobra. Ha van, kérlek, értesítsetek róla.

Sőt, egyáltalán hallott valaki Telkes Máriáról? Korábban én sem. Nem emlékszem, hogy tankönyvben olvastam volna róla. Pedig találmányainak köszönhetően rengeteg emberéletet mentett meg, egész nemzeteknek segített boldogulni a hétköznapokban, és hosszú élete során mindvégig aktív maradt. Utolsó találmányát 90 évesen jegyezték be, és bár aktív éveinek jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte, élete utolsó állomása Magyarország volt. Ide húzta vissza a szíve, azt akarta, hogy a nap fénye, ami egész életét meghatározta, itt cirógassa meg arcát utoljára.

A magyar kutatónő útja az Egyesült Államokig

Telkes Mária 1900. december 12-én született Budapesten, egy bankigazgató nyolc gyermeke közül elsőként. Szerencsés családi hátterének köszönhetően az angolkisasszonyoknál, majd a Sophianumban tanult, abban a leánygimnáziumban, ahol Csapody Vera, híres matematika-fizika tanár, a Búvár zsebkönyvek növénytani kiadásainak legendás illusztrátora volt az igazgató. Telkes Mária tanulmányait jeles eredménnyel végezte.

A magyar kutatónő egyik találmánya a napenergiát felhasználó ház
Fotó: Boston Globe / Getty Images Hungary

Karrierje kezdetén Ribáry István fizikus professzor mellett dolgozott asszisztensként, miközben doktori fokozatot szerzett. Ezt követően nagybátyja, Ludwig Ernő, clevelandi konzul hívására Telkes Mária az Egyesült Államokba költözött, ahol előbb a clevelandi Biofizikai Intézetben dolgozott, és az agysejtek sugárzásával kezdett el foglalkozni.

Idézőjel ikon

Itt született első komolyabb találmánya is, az elektromos fényképezőgép, amivel képesek voltak az agysejtek által kibocsátott infravörös sugarakat mérni,

ekkor pedig még csak az 1920-as évek elején járunk. 1939-ben Bostonba költözött, ahol a Massachusetts Institute of Technology, vagyis a MIT kötelékében kezdett dolgozni, ami a világ egyik legjobb technológiai kutatóközpontjának számít.

Az itt végzett kutatásai áttörést értek el a napenergia tárolásában, rájött, hogyan lehet a nap energiáját kémiai úton tárolni, tehát őt tekinthetjük a megújuló energiával foglalkozó kutatások egyik „ősanyjának”.

Kísérleteit egy iparmágnás, Godfrey Lowell Cabot jelentős összeggel támogatta, ennek köszönhetően kutatónk olyan kísérleti házakat tudott felépíteni, amelyek a korábbi, vizet alkalmazó energiatároló eszközök helyett glaubersót alkalmaztak, így akár 10 napig is képesek voltak tárolni a napenergiát. Bár MIT-es karrierje nagyon is sikeres volt, nem volt zökkenőmentes: főnökei (akik egyes források alapján mind férfiak voltak) sok esetben akadályozták kutatásait, előrelépését.

Példátlan sikert hoztak találmányai 

Az akadályozó tényezők ellenére Telkes Mária napenergia kutatása során elért eredményei széles körben ismertté váltak, annyira, hogy az amerikai hadsereg felkérte, hogy készítsen el egy olyan készüléket, amivel a sós tengervízből ivóvizet lehet kinyerni. A Telkes Mária Által elkészített, filclapot tartalmazó labda naponta 1 liter iható vizet tudott előállítani, aminek köszönhetően

katonák tömegeinek életét mentette meg.

Kutatásaival és találmányaival sikert sikerre halmozott, és Telkes Máriát az Egyesült Államokban elkezdték The sun queen, vagyis a Napkirálynő névvel illetni.

Telkes Mária kollégáival
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az ötvenes évektől a kutatónő már a New York University College of Engineeringnél dolgozott, itt kapta a Ford Alapítványtól azt a megbízatást, hogy hozzon létre olyan sütőket, amelyek napenergiával működnek. Ezeknek a sütőknek köszönhetően a világ olyan pontjain lehetett segíteni, ahol nagy a napsütéses órák száma, viszont az energiahálózat gyéren, vagy egyáltalán nincs kiépítve.

A Napkirálynő által tervezett, napenergiával működő sütők 176 fokos hőmérsékletet is képesek voltak produkálni, így a szegényebb országok lakosságának segíteni tudtak abban, hogy alapélelmiszereiket, például a kenyérféléket megsüthessék. Ez a találmány Indiában óriási népszerűségre tett szert.

Fénytől a szemhunyásig

A Napkirálynő rendületlenül folytatta a munkátés olyan ma már teljesen természetesnek ható szabadalmakat nyújtott be, mint például a légkondicionáló prototípusa, és

gyakorlatilag hozzá köthető az első napelemes ház létrehozása is.

Nyugdíjazása után sem pihent meg, további kutatásokat végzett, ennek köszönhetően élete végéig több mint 100 tudományos publikációt jelentetett meg, rengeteg kitüntetést kapott, 20 szabadalmat jegyeztetett be (a legutolsót 90 évesen!). Élete utolsó évében, 70 év után visszatért szülőhazájába, Magyarországra, itt is halt meg 95 éves korában.

Szeretnéd tudni, milyen tudományos eredményeket köszönhetünk még a nőknek? Akkor olvasd el ezt a cikkünket is

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.