Indiában, a Jamuna folyó partján, Agra városában áll egy elefántcsontszínű mauzóleum, amely az ország leglátogatottabb turistalátványossága. A Tádzs Mahal neve és tökéletes formája szinte mindenki számára ismerős, kevesen tudják azonban, milyen történet ihlette a híres épületet.
A Tádzs Mahalt az UNESCO 1983-ban nyilvánította a világörökség részévé. A muszlim és mogul építészet ékkövét évente több mint 8 millió turista keresi fel. Az India gazdag történelmének szimbólumaként is számontartott épület a Nobel-díjas indiai költő, Rabindranath Tagore szerint „könnycsepp az örökkévalóság arcán”.
„A paloták koronája”
A mauzóleumot 1632-ben kezdte építeni Sáh Dzsahán sah, miután harmadik (és kedvenc) felesége, Mumtáz Mahal („A Palota Kiválasztottja”, eredeti nevén Arjumand Banu Begum) 14. gyermekének világrahozatala közben elhunyt. A sah – akit az állapotos Mumtáz a hadjárataira is elkísért – nem vetette meg a női nemet, ugyanakkor mélyen lesújtotta szeretett feleségének elvesztése. Depressziós lett, nem lelte örömét a birodalom igazgatásában, és elhanyagolta annak ügyeit. Életkedve csak akkor tért vissza, amikor elhatározta: méltó síremléket emel kedvenc felesége számára.
Márvány és drágakövek
A munka egy évvel Mumtáz halála után kezdődött, és több mint 20 évig tartott. Iszonyú összeget emésztett fel a páratlan és grandiózus síremlék megépítése: a 17. században 32 millió rúpiába került, ami ma egymilliárd dollár feletti összeget jelentene. A mauzóleum teljes egészében fehér márványból készült: a sah a legmagasabb minőségű márványt hozatta Rádzsasztán államból, Afganisztánból, Tibetből és Kínából, de még így sem tűnt számára kellően pompázatosnak az épület. Ezért elrendelte, hogy a lehető legtöbb drágakövet és féldrágakövet használják fel az építkezéshez, és végül 28-féle drágakőfajta található az épületben, többek között lapis lazuli, zafír türkiz és gyémánt.
20 000 munkás építette fel
Ekkora munkához természetesen nemcsak anyagi, hanem emberi erőforrásokra is szükség volt. A Tádzs Mahalt Usztád Ahmad Lahori építész álmodta meg, kivitelezésében pedig mintegy 20 000-en vettek részt. Óriási munkával előbb az alapokat kellett biztosítani a monumentális terv megkezdéséhez: a folyóparton álló épület közelében kiszivattyúzták a talajból a vizet, a laza lösztalajt kavicsra cserélték, majd egy korabeli betonnal tették biztonságossá. (Olyan sikeresen, hogy az épület azóta is rendkívül stabilan ellenáll a földrengéseknek és az árvizeknek.)
1000 teherhordó elefánt
A mesteremberek a birodalom minden pontjáról, sőt még azon túlról is érkeztek: a vezető kőművesek Bagdadból és Delhiből jöttek, a szobrászok Buharából, a kalligráfusok Szíriából és Perzsiából, az intarziakészítők Dél-Indiából, a kőfaragók pedig Beludzsisztánból. A kupolaépítők törökök és szamarkandiak voltak. Nemcsak emberi, hanem állati munkásokat is igénybe vettek:
a Tádzs Mahal nem készülhetett volna el a több mint 1000 elefánt nélkül.
A hatalmas állatok segítségével szállították a márványt, a több millió téglát és egyéb építőanyagokat a Jamuna partjára, gyakran több száz kilométeres távolságból.
A gazdagon díszített épület egyetlen eleme dísztelen: Mumtáz sírja. A muszlim hagyományok szerint ugyanis nem szabad aprólékosan díszíteni a sírokat, mivel ez a hiúság és Allah iránti tiszteletlenség jele. Ezért Mumtáz teste egy egyszerű kriptában fekszik a belső kamra alatt, arcát Mekka felé fordítva. Az uralkodó többi feleségét a hatalmas kertkomplexum mellett temették el.
A Tádzs Mahal legendája
A legtöbb legendás épület, így a Tádzs Mahal kapcsán is, sokszor alaptalan mendemondák terjednek.
Sáh Dzsahánról az terjedt el, hogy levágatta munkásai kezét, és kivájatta a szemüket, hogy még véletlenül se építsenek kedvenc felesége mauzóleumához hasonló szépséges épületet.
Nincsenek azonban történeti feljegyzések, amelyek ezt alátámasztanák – az viszont tény, hogy a sah saját részére szeretett volna egy fekete mauzóleumot építtetni a folyó túlpartján, szemben Mumtáz lakhelyével. Ez végül nem valósult meg: fia, Aurangzeb letaszította őt a trónról, és élete végéig, 12 éven át házi őrizetben tartotta az agrai Vörös Erődben.
Változtatja a színét
A Tádzs Mahallal szemközt álló erőd ablakából a sah mindennap megcsodálhatta a mauzóleum tökéletes szimmetriáját és kecses vonalait. A Tádzs Mahal azonban még valami miatt egyedülálló: attól függően változtatja a színét, hogyan esnek rá a nap sugarai. Falai hajnalban rózsaszínek, napközben vakítóan fehérek, az éjjeli holdfényben pedig aranyló árnyalatot öltenek. A legenda úgy tartja, Mumtáz hangulata is így váltakozott, és talán az uralkodó is erre gondolt, amikor szeretett feleségére emlékezett a fogságban.
