Szupermodellek a kilencvenes évekből: így él ma Naomi Campbell és Cindy Crawford

Olvasási idő kb. 2 perc

Claudia Schiffer, Cindy Crawford, Kate Moss, Linda Evangelista, Naomi Campbell: akiknek az első nagy szupermodell generáció nevei még ismerősen csengenek, biztosan arra is kíváncsiak, mi van ma az egykori bálványainkkal.

A szupermodell fogalom az 1990-es években azokkal a hölgyekkel jött létre, akik akkor fiatal, törékeny, vékony lányokként bejárták a világ leghíresebb kifutóit, fotóműhelyeit, és szerepeltek mindazon ikonikus divatmagazinok címlapján, amelyek világraszóló ismertséget hoztak számukra. Azóta eltelt három évtized. Nevük még mindig ismerősen cseng legtöbbünk számára, és némelyikőjüknek a vonásai is csak kevéssé változtak.

A szupermodell a szakma krémje

Naomi Campbell ma, amellett, hogy jótékonykodik, a szakmában szerzett tapasztalatait adja át a fiatalabb nemzetség tagjainak. Nem is csak elméletben, gyakorlatban is, hiszen még kifutókon is látható a mára már kétgyermekes családanyává lett szupermodell. Naomi 2021-ben, az ötödik X-en túl adott életet az első, 2023-ban pedig a második gyermekének.

Az 1990-es évek szupermodelljei
Fotó: New York Daily News Archive / Getty Images Hungary

Büszke édesanyák

A színésznőként is jegyzett Claudia Schiffer a már említett kolléganőjéhez hasonlóan ugyancsak 1970-es születésű. A 17 évesen felfedezett Claudia viszont már hamarabb anyai örök elé nézett, így mire felállította világrekordját azzal, hogy 30 éve fényéből nem vesztett csillagként ragyog a szupermodellpálya egén, már háromgyerekes édesanya volt. Rekordjának másik fő pillére, hogy arcát több mint 1000 címlapon láthatta már a divatérzékeny nagyközönség. 

Ők talán máig a legismertebb szupermodellek
Fotó: Eric Charbonneau / Getty Images Hungary

Cindy Crawford a Richard Gere-rel való kapcsolata után hozzáment jelenlegi férjéhez, Rande Gerberhez egy visszafogott szertartáson a Bahama-szigeteken. Ez a frigy viszont már nagyon is sikeresnek mondható, idén ünnepelték ugyanis szeretteljes harmóniában a 26. házassági évfordulójukat. Van is mire büszkének lenniük, hiszen két felnőtt gyermek boldog szülei. Ráadásul lányuk, Kaia, az édesanyja nyomdokaiba lépve ma már sikeres modellkarierrt mondhat magáénak.

A galéria első képére kattintva elindul fotóválogatásunk.

Galéria ikon

20

Galéria: Szupermodellek a kilencvenes évekből: így él ma Kate Moss és Linda Evangelista
Fotó: Penske Media / Getty Images Hungary

Jótékonykodó, üzletasszony és karrierépítő szupermodellek

Linda Evangelista az elmúlt két-három évben leginkább a kártértési perével volt elfoglalva, miután egy zsírfagyasztó szépészeti beavatkozás a vártakkal ellentétben tartós deformációt okozott nála. Az 50 millió dolláros kártérítési igénye most legalább akkorát szólt, mint az a karrierje csúcsán tett kijelentése, miszerint

Idézőjel ikon

napi 10 ezer dollárnál kevesebbért fel sem kel reggel az ágyból.

Kate Moss miután 2005-ös drogbotrányából talpra állt, több ízben tervezett ruhakolleciókat a Topshopnak, de már táskáival is találkozhattak a divatra nyitott vásárlók. Miután számos filmben is feltűnt, 2016-ban ügynökséget alapított, amelyben arra kötelezte el magát, hogy felkarolja a tehetséges fiatalokat és segíti a sikeres karrierépítésüket.

Ha érdekel mi volt a helyzet mindeközben a 80-as évek végén a magyar divatvilágban, olvasd el ezt az interjúnkat is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.