Már nem élnek, de nagyon jól keresnek ezek a sztárok

Olvasási idő kb. 2 perc

A legjobban kereső, már nem élő sztárok toplistáját 2024-ben is Michael Jackson vezette. Ő az előző évben állítólag 600 millió dollárt kaszált, de minden cent jó célt szolgált.

Jacko 2009-es halálát követő évekből három kivételével (2012, 2020 és 2021) folyamatosan vezeti a legjobban kereső, már nem élő sztárok toplistáját. Sőt, 2016-os 825 millió dollárnyi rekordbevételével még az élő celebeket is maga mögé utasította kereset terén. De végakaratában rendelkezett a halála után generálódó vagyona eloszlásáról is:

Idézőjel ikon

rászoruló gyerekek oktatására, fiatalok beiskoláztatására, egészségmegőrzési célokra és kórházi költségek fedezésére jelentős összegeket különíttet el évente.

Összesítés is készül évente a halott sztárok jövedelméről

A Forbes listája szerint 2024-ben Freddie Mercury 250 millió dolláros „posztumusz” éves bevétele csak a második helyre volt elég. Pedig végrendeletében ő is részletesen kitért arra, kinek milyen ajándékot és mikor szán a jogdíjakból halála után is.

A már nem élő, legjobban kereső sztárok listáján Freddie Mercury is előkelő helyen szerepel
Fotó: Bob King / Getty Images Hungary

Ők a tavalyi év legtöbbet keresett, már nem élő csillagai

  1. Michael Jackson, 600 millió dollár
  2. Freddie Mercury, 250 millió dollár
  3. Dr. Seuss, 75 millió dollár
  4. Elvis Presley, 50 millió dollár
  5. Ric Ocasek, 45 millió dollár
  6. Prince, 35 millió dollár
  7. Bob Marley, 34 millió dollár
  8. Charles Schulz, 30 millió dollár
  9. Matthew Perry, 18 millió dollár
  10. John Lennon, 17 millio dollár, 
  11. James Brown, 15 millió dollár
  12. Arnold Palmer, 14 millió dollár
  13. Whitney Houston, 13 millió dollár

2023-ról 2024-re a bevételek összege egyébként jelentősen nőtt, de a top13-as lista tagjai nem sokban cserélődtek. Zenei pályáról Michael Jackson legnagyobb kihívója, ugyancsak nem meglepő módon Elvis Presley szokott lenni, de John Lennon és Prince is az örökranglista tagjai.

Ha érdekel, hogyan nyilatkozott egykor a gazdagságról Freddie Mercury, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.