Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Szondi-teszt egy személyiségteszt, melyet Szondi Lipót magyar pszichiáter hozott létre 1935-ben. Úgy vélte, hogy az emberek hajlamosak vonzalmat érezni a hozzájuk hasonló emberek iránt, és ezt vette alapul a tesztjéhez. Szondi tesztje egy sor emberről készült fejképből áll, amelyek közül a vizsgált személynek ki kell választania a két legvonzóbbat és a két legvisszataszítóbbat. Az egész viszont azért érdekes, mert a hátborzongató portréfotók mindegyikén pszichiátriai betegek láthatók.
Amit tudnunk érdemes Szondi Lipótról
Szondi Nyitra városában (a mai Szlovákia területén) látta meg a napvilágot, és német és szlovák nyelvű zsidó családban nőtt fel, apja második házasságából született tizenkettedik gyermekként. A család 1898-ban költözött Budapestre. Édesanyja, aki nagyon hamar meghalt, analfabéta, egészségtelen asszonyként maradt meg a család emlékezetében, akire depressziós időszakaiban az idősebb testvéreknek kellett felügyelniük. Maga az apa nagy hatással volt Szondira, nagymértékben befolyásolta későbbi sorselemző műveit.
1944 júniusában családjával együtt a németek elvitték. Miután 1800 amerikai értelmiségi nagy összegű váltságdíjat fizetett Adolf Eichmannak, a deportálások egyik fő szervezőjének, Szondit, családját és más neves értelmiségit eredetileg Izraelbe utaztatták volna, de a bergen-belseni koncentrációs táborban megrekedtek. Öt hónap múltán azonban Svájcba engedték, ahol Szondi a háború után letelepedett. A sors fintora, hogy 1961-ben a Szondi által kifejlesztett tesztet használták az izraeli bírák ugyanennek az Adolf Eichmannak a tárgyalásán.
Szondi ekkor már nemzetközileg elismert pszichoanalitikus volt, aki egy harmadik utat keresett Sigmund Freud és Carl Gustav Jung elméletei között. Míg Freud az egyéni tudattalanra, Jung pedig a kollektív tudattalanra összpontosított, addig Szondi az általa családi tudattalannak nevezett tudatrétegre helyezte a hangsúlyt. Elméletének középpontjában az az állítás állt, hogy őseink génjei jelen vannak a tudattalanunkban, és befolyásolják döntéseinket. Szondi azt állította, hogy a kollektív tudattalanunkkal való kapcsolatteremtés, a sorselemzésnek nevezett módszerén keresztül az öröklődés és a szabad, tudatos választás feszültségét lehet felmérni, amiben meghatározódnak az emberi sors különféle jelentései.
„…a sors a bennünk meglévő ősöktől, vérrokonoktól származó választási kényszer a szerelemben, a barátságban, a foglalkozásban, a betegségben és a halálban.”
Szondi soha nem érte el Freud és Jung hírnevét, de 1986-ban bekövetkezett haláláig hűséges követőkre tett szert. 1969-ben Zürichben létrehozták a Szondi Intézetet, hogy megőrizzék írásait, iratait és hagyatékát.
A Szondi-teszt
Szondi szerint az egészséges és a kóros között nincs éles határ. A Szondi-teszt, más néven kísérleti ösztöndiagnosztikai teszt kiindulópontjában egy képválasztási kísérlet áll, amely a valós élet választási folyamatát akarja mesterségesen utánozni. Az egyén által választott kép Szondi feltételezése alapján tükrözi a személy belső énjét és személyiségét érintő kockázatokat vagy lehetőségeket.
A sorsanalízis kiinduló feltevése, hogy az ember élete (sorsa) választások sorozatában bontakozik ki: az ember választ magának foglalkozást, ismerősöket, partnert, családot, és végső soron döntéseivel önmaga választja ki betegségeit és halálát is. A családfakutatásokból szerzett tapasztalatok arra vezették Szondit, hogy e választások csak részben tekinthetők az egyén szuverén döntésének; a választások jellege családon belül igen gyakran bizonyos mintázatokat követ. Adódott a következtetés, hogy életünk során választásainkban ösztöneinknek engedelmeskedünk, s ezeket az ösztönöket annak rendje s módja szerint genetikusan örököljük.
Szondi világában nyolc ösztöntörekvés létezik, amit betegségekről nevezett el. Szerinte ezek az arcunkra vannak írva, és annál inkább látszódnak, minél erősebbek az öröklött ösztöntörekvések, ezért választotta a kóros tüneteket mutató, pszichiátriai betegeket modellnek.
Nézzük meg hát jól a képeket, jó érzéssel egyikre sem vágnánk rá, hogy szimpatikus. De a teszt kötelez a választásra, a pszichológus útmutatása alapján minél gyorsabban kell reagálni.
Válassz ki kettő portrét, amelyiket a legrokonszenvesebbnek találod, majd kettőt, akik antipatikusak!
A szexuális késztetést a szadista (1) és a homoszexuális (8) képek kiválasztásában látta kifejeződni. Azaz, ha valaki zsigeri rokonszenvet tanúsított a homoszexuális (akkoriban aberrációként definiálták) kép láttán, az nagyon leegyszerűsítve azt mesélte el az illetőről, hogy gyengéd, nőies, anyáskodó és passzív ösztöntörekvéssel bír. A szadista kép preferálása a férfiasság és az agresszió iránti szexuális késztetést képviseli. Az epileptikus (2) ösztönszükséglet a jóindulatú, lelkiismeretes viselkedés iránti igénynek felel meg, míg a hisztérikus (5) ösztönerő az önmegvalósítási és önmegmutatási szükségleteknek is a gyökere. A depressziós (6) és mániás (7) tengelyen, az előbbi a változás iránti igényre és a kíváncsiságra mutat hajlandóságot, míg a másikra a ragaszkodás és az élvezetek hajhászása jellemző. Az utolsó kettő pedig a skizofrénia két változatára utal: a kataton (3) pólus az elmének a túlzott aktivitására és a negativizmusra utal, a paranoiás (4) ösztöntörekvés ezzel szemben azt az erőt jelzi, amely révén valaki egy gondolattal, eszmével vagy képzettel szeretne azonossá válni.
A Szondi-teszt kritikája – a pszichológiai tesztek követelménye
A Szondi-teszt nem állja ki a modern tudományosság próbáját. A legtöbb pszichológiai teszt – így a Szondi-teszt is – a személytől számos válasz adását követeli meg, és egy adott tulajdonságra a vizsgált személy több válaszából következtet. A pszichológiai tesztekkel szemben támasztott egyik tudományos követelmény, hogy ha a tesztet az adott (jelen esetben magyar) lakosságot jól reprezentáló mintán felveszik, akkor azok a tesztre adott válaszok, amelyek a teszt alkotói szerint azonos pszichológiai tulajdonságot tárnak fel, nagyjából azonosak legyenek. Például ha egy teszt tíz kérdéssel méri a társaságkedvelés pszichológiai tulajdonságát, akkor elvárható tőle, hogy az azt kitöltő egyes emberek nagyjából hasonlóan válaszoljanak mind a tíz kérdésre. Ha egy-egy ember összevissza válaszol a tesztfejlesztők szerint egy tulajdonságot mérő kérdéssora, akkor a kutatók azt a következtetést vonják le, hogy a kérdéssor nem mérhet valamilyen egységes tulajdonságot.
Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva ennek ellenére úgy gondolja, hogy a teszt működik, hatékony segítségnek tartja (még kétprofilos változatában is) a diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka tervezésében.
Forrás: Wikipédia
De mégis kiket ábrázolnak a Szondi-teszt képei?
Szondi képeit az 1900 körül kiadott pszichiátriai tankönyvekből válogatta össze. Ez a fiatal nőt ábrázoló portré eredetileg egy szakkönyvben jelent meg egy pszichiátriai állapot illusztrációjaként 1901-ben. A 26-os számú eset, ahogy az atlasz nevezte a nőt, egy lázadó, engedetlen lány volt, mielőtt intézetbe került volna. Tizenhét évesen néhány fiatal férfival kapták el bolti lopásért. A lány azt állította, hogy a kórház egyik orvosa kikezdett vele, és csak azért záratta be elmebetegnek, mert ő kikosarazta. A látogatási napokon nem volt hajlandó felismerni az anyját, és továbbra is folytatta kacér, kiszámíthatatlanul erotikus viselkedését, az orvosokat keresztnevükön szólította, és illetlenül tegeződve szólt hozzájuk. Rájuk vetette magát, és „férjemnek” becézte őket. Kacér dalokat énekelgetett, erotikus verseket és leveleket írt képzeletbeli szeretőinek, „Pony” vagy „Elsa” aláírással.
Hallucinációi során a 26-os számú eset azzal fenyegetőzött, hogy kiveti magát az ablakon, és gyilkosokról, szellemekről és késekről beszélt. Néha megtagadta, hogy felvegye a cipőjét, vagy visszaküldte a vacsoráját, azt állítva, hogy az mérgezett, vagy kontrollálatlan sírógörcsben tört ki. Mindezek ellenére különös gondot fordított a megjelenésére, szalagokat tűzött a hajába, és ruhákat lopott a többi női pácienstől. Szondi úgy gondolta, hogy tökéletes választás a hisztéria ábrázolására, amit abban az időben, átmenetileg legalábbis, hideg vízzel, áramütéssel, nőgyógyászati műtéttel, hipnózissal vagy – a lehető legjobb esetben – házassággal próbáltak megszüntetni.
