Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A 16. századi feudális Japán egyik legkülönösebb figurájának számított Jaszuke, a hórihorgas, afrikai származású férfi, a történelem első külföldi, nem japán személye, aki szamuráj harcosként szolgálhatott. A fekete bőrű szamuráj alakját legendák övezik, története a legizgalmasabb szamurájfilmekkel is versenyre kelhet.
Jezsuitákkal érkezett Japánba a legendás afrikai szamuráj
A legendás afroszamuráj előéletéről nagyon kevés információ áll az utókor rendelkezésére, még eredeti neve sem ismert, mindössze annyi bizonyos, hogy Yasuke (magyaros átírásban Jaszuke) 1550 körül született a mai Etiópia, Mozambik vagy Dél-Szudán területén. Egyesek szerint szabad emberként, zsoldosként hagyta el a fekete kontinenst, de valószínűbb a teória, miszerint gyerekkorában rabszolgaként hurcolták el családjától; annyi biztos, hogy az 1570-es években összehozta a sors Alessandro Valignano itáliai jezsuita hittérítővel, az ő kíséretében érkezett az ázsiai szigetországba 1579-ben.
Az éjfekete bőrűként és hihetetlenül robusztus testalkatúként leírt, 185-188 centiméter magas fiatalember hatalmas csodálkozást keltett a japánok körében, akik korábban sosem találkoztak hozzá hasonló „teremtménnyel”. Az afrikai óriás híre az egyik feudális hadúrhoz, vagyis daimjóhoz, Nobunaga Odához is eljutott, aki kifejezetten kedvelte és nagy érdeklődéssel fogadta a nyugati kultúrát, még a jezsuitáknak is megengedte, hogy templomot építsenek Kiotóban.
A nagy hatalmú hadúr – aki halálakor fél Japán felett uralkodott – 1581-ben meghívta Jaszukét és gazdáját kiotói palotájába; a legenda szerint, amikor Nobunaga megpillantotta a jól megtermett afrikai férfit, azt hitte, piszkos a bőre vagy festékkel van bekenve, ezért megparancsolta a szolgáknak, hogy alaposan fürdessék meg. Mivel Jaszuke a jezsuitáknak hála beszélt valamennyire japánul, Nobunaga nagy örömére kedélyesen elbeszélgetett vele, aki annyira szimpatikusnak találta, hogy felszabadította, és maga mellé vette vendégét.
A hadúr nem csupán a rabszolgasorból szabadította fel újdonsült barátját, de szamurájává, vagyis az őt szolgáló harcos elit tagjává tette, ezzel ő lett az első külföldi személy, aki elnyerte ezt a titulust. A ranggal természetesen rengeteg kötelesség is járt, Jaszukénak – aki „fekete ember” jelentésű szamurájnevét is Nobunagától kapta – élete árán is védelmeznie kellett a hadurat, mely feladatot büszkén és lelkesen vállalt. A történet úgy tartja, Jaszuke lett Nobunaga leghűségesebb embere, egyben egyik legközelebbi bizalmasa: a daimjó gyakran vacsorázott együtt kedvenc szamurájával és folytatott vele bizalmas beszélgetéseket.
Segített gazdájának a rituális öngyilkosságban
Azonban alig egy évvel azután, hogy Jaszuke a daimjó szolgálatába lépett, (szó szerint) véres politikai válság alakult ki Kiotóban: Nobunaga egyik hűségesnek gondolt szamurája, Micuhide Akecsi elárulta gazdáját, és fegyveres lázadást szervezett hatalmának megdöntésére. A hadúr testőrsége – köztük Jaszuke – kitartóan és odaadóan harcolt a felkelők ellen, Nobunaga azonban súlyos sérülést szenvedett, amikor Akecsi megtámadta őt a kiotói Honnódzsi-templomban.
A kilátástalan helyzetbe került hadúr inkább a gyors halált választotta a lassú kimúlás helyett, ezért a templom egyik belső kamrájában rituális öngyilkosságot, szeppukut követett el – állítólag legkedvesebb szamurája, Jaszuke volt az, aki segédként, kaisekuninként segített neki elvégezni a szertartást, és a végén a hagyományoknak megfelelően lefejezte a haldokló Nobunagát.
A hadúr halálát követően Jaszuke Nobunaga fiának a szolgálatába állt, aki apja örökébe lépve igyekezett leverni a lázadókat és megőrizni a daimjó által birtokolt területek egységét, azonban neki sem sikerült úrrá lennie a kialakult kaotikus helyzeten, ezért végül szintén a rituális öngyilkosságot választotta. A fekete szamurájnak végül nem volt más választása, megadta magát Micuhide embereinek, akik lefegyverezték, és megfosztották rangjától; a történet szerint csak azért nem ölték meg, mert külföldi volt.
A megszégyenített Jaszuke visszatért a jezsuiták közé, akik szívesen fogadták, későbbi sorsáról azonban sajnos egyetlen forrás sem számol be, így csupán találgathatunk, hogyan és miként végezte életét a világ első fekete bőrű szamurája.
