Bár ma már nemhogy a tévé, de a streamingszolgáltatók is hozzátartoznak mindennapjainkhoz, a szocializmusban az újdonság erejével hatott, hogy nem moziba kellett menni azért, hogy mozgóképet láthasson az ember, hanem otthonában is szórakozhatott ilyen módon.
Stílszerűen egy május elsejei műsorral indult 1957-ben a magyarországi televíziózás: igaz, akkor Amerikában már színesben élvezhették az adást, itthonra pedig maradt a fekete-fehér verzió. Kedd-csütörtök-péntek, illetve kedd-péntek-vasárnap: mint az iskolában, úgy a tévében is volt A meg B hét, a két fix nap filmkínálata mellé csütörtökönként színház, majd vasárnaponként sport csatlakozott vetésforgóban.
1960-ra két lépcsőben ötnaposra bővült a műsorszolgáltatás: először kedd-csütörtök-péntek-szombat vált atombiztosan tévénappá, majd hozzácsapták ehhez a vasárnapot is a családok kedvéért.
Később tovább variáltak a napokkal: péntek helyett szerdán lehetett tévézni, mígnem 1968-ban hatnaposra emelték a kínálatot, a hétfői adásszünetet még mintegy húsz évre bebetonozva.
Ennek hátterében Glázer Tamás Így szórakoztunk a 80-as években című könyve szerint meglehetősen prózai okok álltak.
A berendezéseket, amelyeket ekkoriban a televíziósok használtak, egész egyszerűen nem folyamatos használatra készítették. A napokon, heteken át tartó, szünet- és karbantartásmentes működés egyáltalán nem volt alapértelmezett, jobbat beszerezni, a meglévőt javíttatni pedig már csak azért sem tudott a televízió, mert nem volt rá kerete. A költségvetés egy film elkészítésére lett volna kényelmesen elég, ehelyett azonban 6-7 napi tévéműsor előállítását oldották meg belőle.
A tévéműsor messze nem volt folyamatos
Így aztán a magyarok hosszasan nézték hétfőnként a „csehkettőt”, szinte a rendszerváltásig kényszerülve arra, hogy furcsa okokból vegyenek nyelvleckét ily módon. Aztán megérkezett a hétnapos tévézés, melyet a szöuli olimpia alkalmából volt kénytelen élesben kipróbálni a Magyar Televízió.
A tévé sztárjai hamar a bemondónők lettek. Tamási Eszter, Takács Marika, Kudlik Júlia, Kertész Zsuzsa, Endrei Judit vagy Bay Éva, a férfiak mezőnyéből pedig Kovács P. József vagy Varga József ültek ott mindannyiunk nappalijában, a kikeményített csipketerítővel letakart tetejű, nippektől roskadozó tévékészülék képernyőjén.
Ők ébresztették a tévéadással kelőket, és reklámok híján kitöltötték a szüneteket két műsorszám között.
Volt, aki bemondóból műsorvezetővé, akár híradóssá is avanzsált közülük, neveik pedig egy-egy műsorhoz is kapcsolódhattak. Ilyen volt Kudlik és Antal Imre párosa a Szeszélyes évszakok kapcsán, de a sportban Vitray Tamás vagy Knézy Jenő is több nemzedék kedvence volt. Ha a „Jó estét, jó szurkolást” mondatot olvassuk, sokunk fejében csatlakozik ehhez Knézy otthonosan ismerős orgánuma.
Nem csak a fent már említett Szeszélyes évszakok gondoskodott a magyarok szórakoztatásáról, informálásáról, idejének minőségi eltöltéséről. Panoráma, Delta, Ki Mit Tud?, az első magyar scifi-sorozat, a hetvenes évekből származó Pirx kalandjai és a későbbi tömegsorozat, a Linda is sokakat szegezett a képernyő elé. Saját gyártású tartalomként az első szappanopera-féleséget, a Szomszédokat nem is kell említeni, no és ott volt a Tenkes kapitánya is, természetesen szintén Zenthe Ferenccel.
A magyarok a sorozatokra örömmel kaphattak rá, hisz olyan örökbecsű remekeket is vetített a tévé, mint a Kórház a város szélén vagy A maláj tigris, Kabir Bedi Sandokanjával. Egészen biztosan akad olyan műsor, amelyik valaki kedvence volt, de most kimaradt a felsorolásból – meglehetősen sokszínű, izgalmas volt ekkoriban a tévézés világa.
Zene és buli a szocializmusban
A zenés és táncos szórakozásé hasonlóképpen. Bár kevesen tudnak róla a mai fiatalok közül, bizony már a szocializmusban is voltak hamisítatlan zenei fesztiválok – igaz, az egyik inkább botrányai, mint nagyszerű programjai révén kerülhetett be a köztudatba. Az Interpop fesztiválról van szó, amely már abban az értelemben véve is modern volt, hogy a Balaton mellett, Siófokon igyekezett kiszolgálni a zeneszerető közönség igényeit.
Mondhatnánk, hogy jól-rosszul, de inkább csak rosszul sikeredett: a koncepció furcsán hibrid volt, meghívtak neves külföldieket, és versenyeztették a feltörekvő magyarokat lemezszerződés reményében.
Az első, 1986-os esemény még tényleg olyanokat vonultatott fel, akik később is sikeresek maradtak, de a második igazán botrányos volt: alig keltek el rá jegyek, csak háromezer ember érezte érdemesnek arra, hogy belépőt váltson rá. 740 ezres bevétel mellett horribilis kiadási oldallal zárták a bulit, 5,3 millió forint ment el erre-arra, ráadásul a java valószínűleg tényleg csak úgy elcsorgott. Nem a rendezvényre, természetesen, hanem olyanok zsebébe, akikről a szervező azt sem tudta, kicsodák, magyarul elsikkasztották az összeget. Az Országos Rendező Iroda igazgatója saját életét dobta el, amikor kibukott mindez.
Az 1973-as magyar Woodstock, az I. Miskolci Popfesztivál egy sokkal egyszerűbb, sikeresebb, tisztább rendezvény volt, ahol szokatlanul nagy, 16 méteres színpadon állítólag gázsi nélkül léptek fel a legfrissebb zenekarok, a kifulladó beatkorszak után új idők új dalait elhozva az erre éhes közönségnek. Itt tört be a köztudatba a P. Mobil, de B. Tóth László is.
A mulatós is ennek a kornak a szülötte
Persze a magyar kedvencek mellett ez a korszak szólt Karel Gottról, a Dschingis Khanról, később a Modern Talkingról vagy a tátogással lebukó Milli Vanilliről is. Ahogyan a szocializmus bukása felé haladtunk, úgy juthattak el az egyre modernebbnek számító zenék is hazánkba, egyre több nyugati benyomás érte a zenei életet – de közben
mintegy ellenpontként berobbant a mulatós zene is, mely szinte egyszerre tört be az országba a Vajdaságból a 3+2 révén, valamint a mainstreambe Lagzi Lajcsi klasszikus képzett trombitaművész éleslátásának köszönhetően.
Hogy ez jó vagy rossz, arról már megoszlanak a vélemények…
A zenés szórakozóhelyek, közte a Centrál helyén működő Eötvös Klub fontos helyszíneivé váltak az éjszakai életnek. A zenét már egyre inkább a lemezlovasok szolgáltatták, és megjelentek az egészen kétes helyek is, mint a Vígmatróz, ahol aztán szinte bármi megtörténhetett a Vígszínház tőszomszédságában. Vagy a Halló bár, amely elől csecsemőt loptak, és ahol robbantással zárták le a vitákat.
Talán ennél is rosszabbat adtak azonban a magyaroknak a játéktermek, amelyekben a flipperek mellett megjelentek a félkarú rablók és érmetoló gépek is, már a hatvanas években. Számtalan család menne szívesen vissza az időben csak azért, hogy ezeket a gépezeteket soha be se engedje az országba, hiszen számolatlan mennyiségben vitte el a pénzt és ezzel komplett családok megélhetését és boldogságát egy-egy ilyen terem.
A nyolcvanas években egy másik újdonság is betette lábát hazánkba, a Commodore 64-es számítógépek egy olyan éra kezdetét jelölték ki, melyről akkoriban még senki sem sejtette, hogy hova fut ki. Ma ezeket a sorokat jó eséllyel egy okostelefon képernyőjén olvasod te is: erre nem sokan számítottak volna akkor, amikor az első, dög nehéz gépek megjelentek. (És magára az internetre sem, ha már itt tartunk…)
A mozi lassan hanyatlott
Amikor valaki elunta a tévézést, persze mehetett moziba is: a hatvanas években elmondhatatlanul nagy népszerűségnek örvendett ez az időtöltés, az évtized elején 140 millió jegyet értékesítettek hazánkban – 1992-re ez mindössze 15 millióra olvadt, ahogyan a televízió, majd a videókazettán hazavihető film nem is olyan lassan, ám annál biztosabban átvette a filmek helyét az emberek életében. A korszak kezdetén azonban még a nagyon fapados mozik is megadták azt az élményt, amelyre mindenki olyannyira vágyott: szélesvásznú meséket nézhettünk, akár a szabad ég alatt, a kemény faszékeken, a balatoni kertmozikban például. Az emberek egyformán rajongtak az Ötvös Csöpi-filmekért, az Egri csillagokért és a spagettiwesternért, persze mindegyikért a maga korában.
Amikor aztán már VHS-kazettán is hazavihettük a szórakozást otthonainkba, eljött a videókölcsönzők, a hangalámondásos felnőttfilmek, az akciósztárok kora is. Az ezerszer meg ezerszer újramásolt filmektől nagy utat jártunk be a streamelés idejéig – de ez már egy másik téma, túl a szocializmuson.
Ha tetszett ez a cikk, ajánljuk a retró kertmozikról szóló írásunkat is!
