Sokan megszegik ezt a KRESZ-szabályt, pedig hamar elvehetik miatta a jogosítványod

GettyImages-1098432174
Olvasási idő kb. 3 perc

A megállásra vonatkozó KRESZ-előírások áthágóit az esetek többségében 6 büntetőpontra szankcionálják, vagyis három szabálysértés után bevonhatják a jogosítványod.

A magyarországi közlekedés szabályait a KRESZ foglalja össze. Az előírások nagy részével szerencsés esetben minden autós tisztában van, ám akad néhány olyan rendelkezés, amely talán sokak számára ismeretlen. Ilyenek lehetnek egyes, a megállásra vonatkozó szabályok – derül ki a Femina írásából

Márpedig ezekkel az előírásokkal is érdemes tisztában lenni, hiszen a legtöbb megszegéséért 6 büntetőpont jár. Annak, akinek 18 büntetőpontja összegyűlik, fél évre bevonják a vezetői engedélyét.

Vasúti átjáró előtt sem szabad megállni a KRESZ szabályai szerint
Vasúti átjáró előtt sem szabad megállni a KRESZ szabályai szerintRóka László / MTI

Ezeknek a KRESZ-szabályoknak a megsértéséért 6-6 pont jár

A kisebb kihágásokért 3 büntetőpont jár, de 6 pontot kap az, aki kerékpársávon vagy útkanyarulatban áll meg. Ugyancsak ilyen büntetésre számíthat az, aki olyan helyen húzódik félre, ahol a jármű a fényjelző készülék vagy jelzőtábla észlelését akadályozza. 6 büntetőpontot szerez az is, aki vasúti átjáróban vagy vasúti átjáró előtt áll meg.

Hasonló szankcióra számíthat az is, aki gyalogos-átkelőhelyen vagy előtte, 5 méteren belül várakozik.

Akadnak persze olyan szabálytalanságok is, amelyek bűncselekménynek számítanak – ezekért, köztük az ittas vagy bódult állapotban vezetésért, a cserben hagyásért, a segítségnyújtás elmulasztásáért, a közúti veszélyeztetésért, valamint a járművezetés tiltott átengedéséért 11 büntetőpont jár.

Arról, hogy pontosan milyen kihágásokért hány büntetőpontra lehet számítani, a Belügyminisztérium alá tartozó oldalon lehet tájékozódni. Annak is könnyen utána lehet nézni, hogy hány büntetőpontunk van: ehhez a magyarorszag.hu oldalra kell ellátogatni, ahol ügyfélkapus bejelentkezés után a bal oldali menüsávban a „Közigazgatás, jog” lehetőség „Adatkezelés, adatszolgáltatás” almenüjét kell kiválasztani. Az ekkor megjelenő hosszú lista vége felé található a „Tájékoztatás közúti közlekedési előéleti pontokról” link. Erre kell kattintani, majd a megjelenő felületen az „Ügyintézés indítása” gombra. Ezután rövidesen megjelenik, hogy a felhasználónak hány büntetőpontja van. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek