Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A szocialista érában a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) még azt is szabályozta, melyik ország milyen járműveket gyárthat a keleti tömb nagy örömére. Nekünk a buszok jutottak, de a csehszlovákok, a keletnémetek, a románok, a lengyelek és persze a nagy testvér szovjetek saját személyautókkal büszkélkedhettek.
A szocializmus fénykorában ritkaságnak számított a nyugati autó a magyar utakon. Ha mégis feltűnt egy elegánsabb Merci vagy pláne egy Chevy, az emberek a csodájára jártak. Ilyenekhez ugyanis csak egyéni behozatal vagy valutás vásárlás útján lehetett hozzájutni, ami kevesek privilégiuma volt. Budapest utcaképét ezért jellemzően a keleti típusok dominálták: hangos motorzúgásukkal és a rosszul elégetett benzin orrfacsaró szagával Trabantok, Wartburgok, Moszkvicsok, Daciák, Zsigulik és Škodák töltötték be a teret. Ennek ellenére sokan emlékeznek nosztalgiával az akkori járgányokra, és vannak, akik olyan szerető hozzáértéssel bánnak egykori kedvenceikkel, hogy azok még mind a mai napig részt tudnak venni a közlekedésben.
Ezek voltak a szocialista autózás ikonjai
A szocialista Magyarországon az utakat egyre jobban elárasztó kocsik a füstokádó és a zajos motorok ellenére a fejlődés és a modernizáció jelei voltak, ami büszkeséggel töltötte el az embereket. Különösen azokat, akik maguk is gépjármű-tulajdonossá léptek elő, hiszen egy autó birtoklása akkoriban nagy dolognak számított, mivel csak hosszas várakozás után lehetett hozzájutni a megrendelt típushoz. Az autók iránti kereslet ugyanis magas volt, a kínálat viszont korlátozott, ezért a Merkúrnál előjegyzést vettek fel, amihez előleget is le kellett perkálni. Bár egy kocsi 40–70 ezres vételára mai szemmel nem tűnik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy az átlagkereset a '70-es és '80-as években 2–3 ezer forint körül alakult, már könnyebb elképzelni, mit jelenthetett, ha valakinek a befizetése után 4–5 évet kellett várnia, míg megérkezett az álomautója.
A legnépszerűbbek a következők voltak:
1. Trabant 601
A Trabantról mindig az a korabeli vicc jut eszembe, hogy a kapitalizmus már a szakadék szélén áll, a szocializmus pedig mindig egy lépéssel előrébb jár. A műanyag borítása miatt csak papírjaguárnak csúfolt járgány kétütemű motorja szinte belengte a levegőt, ahogy pöfögve elindult. Bár a százas tempó is sok volt neki, a gyorsulása még szerényebb: a 60 km/órát is 20 másodperc alatt érte el. Az, hogy nyugatra eljusson a saját „lábán”, szinte istenkísértésnek tűnt. Amikor egy ízben mégis sikerült, az emberek összesereglettek, és gratuláltak a tulajának, mert azt hitték, ő eszkábálta. Nem gondolták volna, hogy ilyet egy igazi üzemben mernének produkálni.
2. Polski Fiat 126
Még a Trabinál is apróbb volt a Kispolák, jól idomult a mérete a szocialista garzonokéhoz, amelyekből hármat is kialakítottak egy korábbi nagypolgári lakás felszabdalásával. Zéró csomagterével elképzelheted, hogyan lehetett vele lebonyolítani egy családi nagybevásárlást. Ennek ellenére népszerű volt, hisz mégiscsak olasz licenc alapján gyártották a lengyelek: 1972-ben mutatták be, és 2000-ig több mint 4 és félmillió darabot adtak el belőle.
3. Dacia 1300
Bár a Dákó is licenc, nevezetesen a Renault 12 alapján készült, de a rossz nyelvek szerint a románok mindent kiloptak belőle, amitől az eredetije olyan kapós volt Franciaországban. Maradt tehát nekünk egy áramvonalasan vonzó, de teljesen fapados változat, apósomé például többet volt szervizben, mint forgalomban. Annak idején az általánosban még egy csasztuskát is írtunk a dicsőségére, aminek a refrénje ez volt: „Dacia, mesebeli nagy csoda. Elöl van a pótkerék, hátul meg a tárcsafék.”
4. Škoda 100
A magyar néplélekhez talán ez a csehszlovák autó állt a legközelebb, mert ugyanúgy farmotoros volt, mint a vele egy időben nálunk piacra dobott Ikarus 66-os, amelyet a méretes hátsója miatt Bözsibusznak becéztünk. Jellemző az akkori hiánygazdaságra, hogy amikor Prágába kirándultunk vele, lelopták az ablaktörlőlapátjait, mert hiába gyártották náluk, alkatrész az bizony nem volt hozzá. Nyugatabbra pedig azzal okozott meglepetést a szerelőknek, hogy a motorháztetőnek vélt csomagtérajtó alatt nem találtak hajtóművet.
5. Zsiguli 1200
A Zsiga volt az aduász: amikor a suliban autókvartettel játszottunk, mindenki igyekezett magához kaparintani, pedig voltak nála ütőképesebb lapok is. A Fiat 124-esről mintázták meg, és még az oroszországi városkát is, ahol gyártották, az olasz kommunista pártvezetőről nevezték el Toljattinak. Ezzel együtt az autó olyan volt, mint az első szerelem: a hibái felett elsiklottunk. Tény, hogy minden baja ellenére megbízható volt és könnyen javítható. Amikor például az osztálytársakkal elindultunk életünk első nyugati útjára Olaszországba, szerencsénk volt, hogy Zsigulival vágtunk neki, mert miután egyszer Nápoly környékén feltörték, seperc alatt ki tudták cserélni a zárját egy Fiatéra, így a kalandunk nem ért véget idő előtt. Ráadásul a szerelő még pénzt sem fogadott el a munkájáért, nehogy csorba essék az olasz vendégszereteten.
Ha magyar gyártmányú járművekről is olvasnál, ezt a cikket neked ajánljuk.
