Másolatnak hitték, de eredeti: egymillió dollárért kelt el ez a szobor

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy sokáig másolatnak hitt Rodin-szoborról kiderült, hogy eredeti. Most majdnem 1 millió dollárért kelt el Franciaországban egy aukción.

Auguste Rodin francia szobrászművész művészete a modern szobrászat kiindulópontja. Művei – amelyek közül a legtöbb a párizsi Rodin Múzeumban található – a historizmus ellenpólusát képezik, ám a szimbolizmussal és impresszionizmussal sok szál köti egybe. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint A gondolkodó vagy csók, ám most egy mindeddig másolatnak hitt szoborról is kiderült, hogy az ő keze munkája.

Az előkerült szobor

A művész a La Désespoir, azaz Kétségbeesés című szobrot 1892-ben készítette: egy nőalakot ábrázol, aki a térdeit átölelve tartja egyik lábát. A 28,5 centiméter magas alkotás A pokol kapuja című szoborciklus részeként készült, melyben a nő a bánatot szimbolizálja. A szobrot 1902-ben elárverezték, majd eltűnt.

Kiderült, hogy eddig a tulajdonosok zongoráját díszítette, ám a család nemrég felkereste a Rouillac aukciósházat, amely szakértői hónapokig vizsgálták az alkotást. Ezután a szobrot egy, a szobrász életművével foglalkozó bizottsághoz, a Comité Rodinhoz juttatták, amely hat hétig tartó vizsgálat után megállapította, hogy az alkotás eredeti.

Ezután egy Franciaországban tartott aukció keretein belül majdnem 1 millió (982 ezer) dollárért, átszámítva több, mint 342 millió forintért kelt el.

Ha érdekel Rodin művészete, olvasd el A csók című alkotásának történetét.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.