Kvíz: Azt hiszed, mindent tudsz a Szex és New Yorkról?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bizonyítsd be!

A Szex és New York összesen hat évadot és 90 epizódot élt meg. Népszerűségét részben annak is köszönheti a sorozat, hogy olyan kérdéseket dolgozott fel, amelyek a nőket a világ minden táján foglalkoztatták. Ezeket az olykor szürreális eseteket vetette papírra Carrie Bradshaw.

Írásaihoz barátait, Charlotte Yorkot (Kristen Davis), Samantha Jonest (Kim Cattrall) és Miranda Hobbest (Cynthia Nixon) használta inspirációként és olykor támogatásként is. A műsor részben Candace Bushnell 1997-es, azonos című könyvén alapult. Bushnell is, akárcsak Bradshaw, hetente írt cikkeket egy lapnak, amelyeket később aztán felhasznált könyvéhez is.

A sorozat több tucat díjat zsebelt be, köztük hét Emmy-díjat, nyolc Golden Globe-ot. Ezenkívül a Time és az Entertainment Weekly is minden idők legjobb televíziós műsorai közé sorolta. Ennek ellenére a kritikai fogadtatás nem volt valami jó, a kritikusok azt állították, hogy sorozat negatív hatással volt a serdülőkre, Bradshaw karaktere pedig önző és gyerekes. Ettől függetlenül a műsor továbbra is több millió rajongót tart meg.

Szóval, készen állsz a kvízünkre? Kattints!

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Kivel élt Samantha először monogám kapcsolatban?
Maria Diega Reyes
Steve Brady
Aidan Shaw
Smith Jerrod
2. kérdés
Melyik mondattal zaklatta Mirandát egy szendvicsnek öltözött ember?
Hogy hívnak?
Kérsz rá ketchupot és mustárt?
Hot dog! Hot dog kapható!
Kapj be!
3. kérdés
Melyik híres énekes szerepelt egy jelenet erejéig a sorozatban?
Dave Gahan
Jon Bon Jovi
Dave Grohl
Sting
4. kérdés
Mi a hely neve, ahol Samatha először találkozik Smith Jerroddal?
Monkey Bar
Bed
Raw
Studio 54
5. kérdés
Hol ismerte meg Charlotte a jövőbeli férjét, Harryt?
Egy templomban.
Egy edzőteremben.
Egy kávézóban futottak össze véletlenül, és elcserélték a kávéjukat.
A válóperes ügyvédjének az irodájában.
6. kérdés
Hogy hívták Charlotte kutyáját?
Jacqueline Kennedy Onassis
Princess
Elizabeth Taylor
Miss Molly
7. kérdés
Mivel helyettesítette Miranda bejárónője az éjjeliszekrényében tárolt vibrátorát?
Egy új, másik vibrátorral.
A fiának az egyik játékával.
Egy kis méretű Szűz Mária-szoborral.
Egy doboz papírzsepivel.
8. kérdés
Hogy hívják Aiden kutyáját?
Pete
Bolt
Lassie
Buddy
9. kérdés
Hogy hívták Trey MacDougal édesanyját?
Betsie
Barbie
Betty
Bunny
10. kérdés
Mivel foglalkozott Carrie egyik pasija, Aiden?
Munkanélküli volt.
Modell volt.
Bútorokat készített.
Író volt.

Értékelés: 

0–4 helyes válasz: Valószínűleg miattad találták ki a mondást, amely szerint az „ismétlés a tudás anyja”. Lehet, hogy most nem sikerült nagyon jól teljesítened, de ne aggódj, ha elalvás előtt minden este megnézel egy részt, valószínűleg elég jól fogsz szórakozni, és lehet, hogy egy-egy szituációból még te is tanulhatsz. Több legyet üthetsz egy csapásra tehát. 

5–7 helyes válasz: Nem rossz, nem rossz, de azért még van hova fejlődni. Ha alkalmanként megnézel egy-egy részt, még remekelhetsz, esetleg próbáld meg holnap is!

7–10 helyes válasz: Gratulálunk, te aztán mindent tudsz a Szex és New York szereplőiről! Te biztosan nem nézel bután, ha szóba kerül Charlotte kutyája, vagy Aiden, vagy tulajdonképpen bármi, amit egyáltalán csak megemlítenek a sorozatban! Valószínűleg igazi profi vagy, ha Carrie, Miranda, Charlotte vagy Samantha magánéletéről kell csevegni. Szép munka!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.