Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ételek ára feketén-fehéren szerepel az étlapon, de mi a helyzet a borravalóval? Sokan nem szeretik, ha számolgatniuk kell, mennyit adjanak még erre is pluszban, ezért amikor az étlapon azt látják, valamennyi szervizdíjat automatikusan felszámít az étterem, fellélegeznek és úgy vélik, ezzel mentesültek is attól, hogy a pincérnek jattoljanak. Vajon helyesen gondolkodnak, vagy pont, hogy tévednek?
Magyarországon, íratlan megállapodás szerint, 10 százalék körüli összeget a fogyasztás fölött pluszban ott szoktunk hagyni, főleg akkor, ha elégedettek vagyunk a szolgáltatással.
Borravaló
Ez a gyakorlat a régi, készpénzes fizetés idejéről hagyományozódott át, amikor még a számlán nem jelent meg semmilyen felszolgálási vagy szervizdíj. A kártyás fizetés megnehezítette a felszolgálók forintosított jutalmazását, mert bár van, ahol kérésre eleve magasabb összeget ütnek be a terminálba, másoknál ez nem járható út, és inkább egy kis edénykét rendszeresítenek a borravaló gyűjtésére. A legfrissebb megoldás ennek a helyzetnek a kezelésére a kis érintőképernyő, amin bár diszkréten választhat a vevő, hogy milyen összeggel toldja meg fogyasztását, azt a fizetést bonyolító azonnal ki is kalkulálhatja a végösszegből. De ez a kisebbik baj, a nagyobbik az, ha valaki nem él ennek lehetőségével egyáltalán.
A borravalót az elégedett fogyasztó annak reményében adja, hogy némi pluszhoz juttatja általa a felszolgálót,
akinek alacsonyabb alapbérébe a munkáltató lelki szemei is eleve belelátják az azon felül szerezhető extrát. Ez volna az önként adható, bár illő borravaló. A szervizdíj kicsit más…
Szervizdíj
A szervizdíjat sok vendéglátóipari egység ma már automatikusan ráteszi a számlára. Ha a vendég nincs megelégedve a kiszolgálással, még ezt a számlán szereplő szervízdíjat is levetetheti a fizetendő tételek listájáról, de ennek szinte semmilyen gyakorlati hagyománya nincs Magyarországon. Nemcsak azért, mert nem vagyunk vele teljesen tisztában, hogy így van, hanem azért sem, mert a kellemetlen macerával senki nem hozza magát azért a „pár forintért” még kínosabb helyzetbe. De azzal sem vagyunk tejesen tisztában, hogy ez a szervizdíj nem felel meg a borravalónak. Míg ugyanis ez utóbbi a felszolgáló zsebében hivatott landolni, a szervizdíjba az étterem, bár, (rom)kocsma, terasz, cukrászda és egyebek vezetése olykor belenyúl, azaz levesz bizonyos százalékot magának. Vagyis hiába a szerviz- vagy felszolgálási díj a számlán, ami egyébként kedvezményes adózással fizethető ki, az még nem biztos, hogy a végén valóban hozzájárul a felszolgáló keresetéhez. Ezen segítenek azokban az országokban, ahol a vendégek a számlán feltüntetett szervizdíj mellett és ellenére is, borravalót hagynak, mégpedig nem is keveset.
Így van ez máshol
Így van ez Angliában, ahol akkor is hagynak jelentős borravalót a vendégek, ha a számla már tartalmaz szervizdíjat. Ráadásul nem szívbajosak 10-12 százalékot rádobni így is a végösszegre. Ezzel szemben a spanyoloknál már pár ott hagyott centnek is örülnek, a borravaló intézménye ugyanis sokkal kevésbé bevett, és az összegek sem összehasonlíthatók a „brit tip” számaival. Az amerikaiak annál bőkezűbbek. Náluk szinte kötelező minimum a 17-18 százalékos borravaló, de egy átlagosan elégedett kuncsaft gyakrabban ad 20 százaléknyi összeget, az igazán „happy guest” pedig 25 százalék alatt meg sem áll. Ausztráliában is dívik a borravaló, bár a hajlandóság és az összeg nagyon személyfüggő, készpénzes fizetés esetén gyakran csak egy felfelé kerekítés és a visszajáró otthagyása a jellemző.
Így van ez nálunk
„Főleg, ha tényleg meg vannak elégedve, akkor adnak borravalót a magyar vendégek. Kivétel ezalól, ha SZÉP-kártyával fizetnek, akkor valamiért mintha abban a hitben lennének, hogy hát őket kvázi meghívták, mivel nem fizettek érte direkt módon” – összegzi a Budapest szívében éttermi felszolgálóként és a Balaton-parton pultosként gyűjtött észrevételeit Krisztián.
„Egy Budapest belvárosában lévő kávézóban dolgozva azt tapasztaltam, hogy a legtöbb magyar vendég hagyott borravalót. A törzsvendégek kivétel nélkül. Aki viszont csak egyszer egy italra véletlenül betévedt, na, az már kevésbé. A külföldi vendégek, főleg az amerikaiak, nagyvonalúbban jutalmaznak” – mesél Máté.
„A külföldieknél, szerintem, nációja válogatja. Én úgy vettem észre, a németek nem nagyon adnak, az olaszok attól függően, hogy kivel vannak: családosan szinte sosem jattolnak, de ha kettesben vannak, akkor egészen nagylelkűek” – mondja Farkas éttermi munkája alapján, és hozzáteszi: „A britek és az amerikaiak a legjobbak, ők 15-20 százalékot könnyedén rádobnak a végösszegre.”
Érdekes tanulságot szűrt le Zalán ételfutáros pályafutása során: „Azt kezdtem látni, hogy míg a külsőbb kerületekben, Kőbányán, Kispesten, a panelházas környékeken az emberek nagyobb megbecsüléssel vannak a futár iránt, amit forintosítva is kifejeznek, addig éppen a gazdagabbnak tartott területeken, mint egyes budai, zöldövezeti régiók, az emberek szinte semmi jattot nem adnak. Sőt, néha köszönés nélkül veszik el az ételszállítmányt, míg például egy kétkezi munkásember minimum egyenrangúként kezel, és borravalót is gyakrabban ad. Mindezzel együtt, személyes tapasztalatom alapján, a nap végén az átlag, címenkénti borravaló nem haladja meg a 2-300 forintot.”
