Különleges utóéletű szentek: a szent fejet 200 évig őrizték titokban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szentek a katolikus és ortodox keresztény egyházak hívei számára a hitélet fontos karakterei. Életüket többnyire vállalt szenvedés, halálukat kín, mártíromság jellemzi. Emlékük szentté avatásuk során válik örökkévalóvá, a hívek hozzájuk intézett imáikkal reménykedhetnek a csodában, az isteni közbenjárásban.

Logikusnak tűnik, hogy egy vallás a legkiválóbb követőit emeli ki példaképnek, és részesíti különleges elismerésben. De sok szent esetében felmerülnek kételyek vagy meglepő furcsaságok. Attól még, hogy valaki kiállta a szentté avatás próbáját, még nem jelenti, hogy azzá is válik. De az is előfordul, hogy a szent teste a halál után is csodaként szolgál, földi maradványa ereklyeként szavatolja legendáját. Cikkünkben a szentek utóéletének három fura történetét dolgoztuk fel. 

A sümegcsehi Newman-templom patrónusa

John Henry Newman (1801–1890) angol teológusként kezdte pályafutását, de az anglikán egyházból áttért a katolikus hitre, és végül a hierarchiában egészen a bíborosi székig jutott. Halálát megelőző utolsó kívánsága az egyház egyik legvitatottabb alakjává tette.

Benedek pápa a névadó John Henry Newman boldoggá avatásán 2010-ben
Fotó: Getty Images Hungary

Az 1890-ben elhunyt katolikus egyházi méltóságot halála után – kérésének megfelelően – ugyanabba a sírba temették, amiben már barátja, Ambrose St. John nyugodott – és akivel harminc évig élt együtt. Newman 2019-ben történő szentté avatásának előkészítésekor holttestét a közös sírból áthelyezték. Sokan ezt szentségtörésként értelmezték, tiszteletlennek és homofób tettnek minősítették, azt állítva, hogy a Vatikán szisztematikusan megsemmisítette a két férfi közti romantikus kapcsolat forrásait. 

Szent Kázmér – aki kis híján magyar király lett

Szent Kázmér lengyel herceg 1458-ban született, apja lengyel király volt, anyja, Erzsébet pedig Albert magyar király és római császár lánya. Királynak nevelték, ő azonban nem akart uralkodni, az imádság foglalkoztatta

A Mátyás király ellen lázadó magyar nemesek magyar királlyá választották volna, de Mátyás tárgyaláson kiegyezett a lázadókkal, így a hadsereggel Magyarországra tartó Kázmér visszavonulásra kényszerült. Becsvágyó apja kemény parancsát követte csak, hazatérése után hibájáért keményen vezekelt, míg bátyja, II. Ulászló, Mátyás halála után elnyerte a magyar trónt.

Kázmér előre megmondta halála napját, és teljes buzgósággal készült rá. Mielőtt 1484-ben, körülbelül 25 éves korában tüdősorvadásban, hosszú szenvedés után meghalt volna, azt kívánta, hogy a Minden nap mondj kezdetű Mária-imádságnak egy másolatát tegyék a koporsójába. Teljesen megszállottja volt ennek a dalnak. 

1522-ben avatták szentté, de a 21. század fordulóján II. János Pál pápa még mindig példaként állította személyét a modern fiatalok elé, mivel szerénységét megtartotta, nem vakította el sem vagyon, sem a pozíciója.

Vilniusban temették el a székesegyházban, Lengyelország és Litvánia védőszentje vált belőle.

Ami nekünk Szent Jobb, az íreknek szent fej

Európa-szerte több keresztény templomban, kolostorban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett, több száz éve elhunyt szenteket, akik mindenféle külső beavatkozás és bebalzsamozás nélkül, évszázadok elmúltával is úgy néznek ki, mintha csak elszenderedtek volna. Ezek a romolhatatlan testek a mai napig ámulatba ejtik az embereket, hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, és hisznek gyógyító erejükben. Elzarándokolnak a kiállított ereklyéhez, megérintik, megcsókolják az üvegbúrát, így részesülnek a szentségben.

A Szent Jobb nemzeti és katolikus ereklyénk, feltételezhetően Szent István magyar király természetes úton mumifikálódott jobb keze. Míg mi egy kézhez fohászkodunk, addig az írek a droghedai Szent Péter-templomban Plunkett Szent Olivér fejének maradványaihoz.

Plunkett Szent Olivér fejét az írországi, droghedai Szent Péter-templomban őrzik

Plunkett Szent Olivér az írországi katolikus egyházat annak egyik legzavarosabb időszakában vezette, amikor a katolikusokat üldözték vallásuk nyilvános gyakorlása miatt. A 17. századi ír érseket azzal vádolták, hogy részt vett egy jezsuita összeesküvésben. Letartóztatták, majd felakasztották, és felnégyelték. 

A katolikusok mártírként ünnepelték, és levágott fejét Rómába vitték. Körülbelül 40 évvel később a fejet egy droghedai apácarendre bízták, amelyet Szent Olivér egyik unokahúga vezetett. Ők 200 éven át őrizték, elrejtve a fejet és saját hivatásukat a brit hatóságok elől. Az ereklyét 1921-ben a város új templomában helyezték el egy szentélyben. Szent Olivér ma az írországi béke és megbékélés védőszentje.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.